Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 13°C Még több cikk.

Autós üldözés a Győr Plazában

Tegnap reggel egy őrültnek látszó piros, szinte roncsig törött autó száguldott neki teljes sebességgel a Győr Plaza üvegajtajának. Az ajtó valósággal szétrobbant, a kis üvegszilánkok egészen a Cinema City portáljáig repültek.
Az autót vezető Maros Attila később elmondta, minden a terveknek megfelelően történt! Erre számítottak és ezt akarták. A csikorgó kerekek nyomait pedig saját kezűleg tüntetik el.

Mielőtt bárki bűntényt sejtene az ügy mögött, gyorsan leszögezzük, Kollár István győri rendező-operatőr új játékfilmje, a Véletlenül szándékos utolsó képkockáit vették fel tegnap. (Korábban írtunk a készülő filmről, Kisalföld, szeptember 15.) A látványos akciójelenet, melyre a megyeszékhelyen még soha nem volt példa, közel féléves előkészítő munka eredménye. A rendező a producert ültette volánhoz, hiszen két-két centiméteren múlt, hogy a preparált robbanóüveget áttörjék.

A legkisebb eltérés százezrekbe került volna. A Győr Plaza ilyen korán még nem nyitott vasárnap, mint tegnap, de az is tény, hogy az Üvegcentrum robbanóajtaja ezt megkönnyítette. A film vágása megkezdődött, a bemutatóról természetesen a Kisalföld is beszámol majd. Hiszen ez az első olyan hazai gyártású, akciójelenetekkel is tarkított krimi, melyet megyénkben, megyei alkotók készítettek el.

Olvasóink írták

  • 1. Kovács Barna! 2008. november 03. 22:36
    „Én láttam a nyomokat a plázába.Sajnos késöbb értem oda ,nem láttam magát a betörést az ajtón.De ami utána ott volt az sem volt semmi.Ténylég tiszta üveg volt minden a moziig.Úgy nézett ki mint atomtámadás után.Aztán utána volt még egy lövöldözős jelenet a mozi elött.Az egyik szereplőt úgy eltalálták ,hogy a motorháztetőröl pattant vissza ,majd a padlóra.Tuti örök élmény nekem.Végre láttam valamit abból hogyan készül egy film.Annak meg kimondottan örülök ,hogy itt is forgatnak nálunk egyesek.Legközelebb elmegyek statisztának.Ez tuti!csak tudjam meg mikor és hol lesz.Aztán benne leszek a tv-ben:-)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vetélkedővel az AIDS terjedése ellen

Győr - A Magyar Védőnők Egyesületének Győr-Moson-Sopron Megyei Szakosztálya harmadik alkalommal… Tovább olvasom