Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 20°C Még több cikk.

Autóországban jártunk

Németország - A Kisalföld tudósítója egy hetet töltött a VW-konszern központjában, Wolfsburgban. Abban a városban, mely alig hetven éves múltra tekint vissza, mégis Európa egyik legjelentősebb autóipari központja. Riport sok-sok képpel Herbie és a Golf hazájából.

Még mielőtt elkalandoznánk Autostadt csodajárgányai között, tegyünk rövid történelmi utazást. Wolfsburgot Hitler utasítására kezdték el építeni 1938. július 1-én, s a város neve sem véletlenül jelent „Farkasvárat". Hitler kedvenc kutyája ugyanis egy „Blondi" névre hallgató farkaskutya volt, ennek megfelelően a két világháború között készült népautók motorházán még nem a jól ismert VW-jel, hanem egy fekete farkas csillogott. A Führer a népautók megálmodására persze nem Blondinak, hanem kora egyik zseniális tervezőjének, Ferdinand Porsché-nak adott parancsot 1933-ban.

Tekintettel, hogy a háborút 1939-ben kirobbantották a nácik, Porsche „bogaras" elképzelései mindössze 210 kocsin köszöntek vissza a harcok végéig. A Németországra hullott bombaesőből Wolfsburg is megkapta a részét. Szerencsés véletlen folytán azonban a légitámadások épphogy érték a gyárat. Mint ahogy a helyiek legalább ekkora mázlijára a szovjetek nem vonultak be a városba, mivel térképükön ilyen város még nem szerepelt.

Galéria kép

A kis népautó megette a luxusjárgányokat
Akárhogyan is volt a múltban, Wolfsburg ma az autóipar európai mekkája, az egykoron kis népautókat gyártó üzemből a kontinens legnagyobb konszernje nőtte ki magát. Cégflottáját felsorolni is nehéz, a VW szárnyai alá tartozik jelenleg a ©koda, a Seat, a luxus kategóriás járgányok között az Audi és a Bentley, míg az aszfaltbetyár sportautók közül a Lamborghinit kaparintotta meg a VW menedzsmentje.

Nagy étvágyát nem is nézi mindenki jó szemmel az Európai Unióban. Ahogy a német újságokat lapozgattam, Brüsszelben vissza-visszatérő téma az előbb említett cégek felvásárlása. Dióhájban arról szól a történet, hogy egyre többen, s egyre hangosabban kritizálják a VW-zárt tulajdonosi rendszerét. Pontosabban azt, hogy senki sem szerezhet 25 százaléknál nagyobb részvénycsomagot a német gazdaság egyik legnagyobb zászlóshajójában, a Volkswagen ellenben üzleti érdekei szerint vásárolhat fel bármilyen márkát külföldön. Ne legyenek illúzióink: az angoloknál vagy az olaszoknál nyilvánvalóan utóbbi verte ki a biztosítékot.

Mivel közel egy hétig mégiscsak a konszern vendégszeretét élveztem Wolfsburg egyik remek szállodájában, utóbbi témát nem boncolgatnám tovább – cserébe viszont írok Önöknek a várost ellepő nyuszikról. Hiszik vagy sem, de Németország megaipari központjában – még a VW-üzem zöldterületein is – tucatával szaladgálnak a kis tapsifülesek az utcán. Szó nincs különös húsvéti hóbortról, egyszerűen elszaporodtak a nyuszik. Ahogy egy huszonéves helyi lány fogalmazott: „mindent megrágcsálnak a nyuszik, de olyan aranyosak, hogy senkinek sincs szíve bántani őket".

Paris Hilton is elvinné a bogárhátút egy körre
A pénz és a nyuszik világa után irány a VW-gyár szomszédságában felhúzott Autostadt. Az ezredforduló környékén létrehozott, kis túlzással városrész méretű múzeum az autózás, azon belül is persze a VW-csoport történetét hivatott bemutatni. Az első épületben 360 fokos mozi, autólaboratórium, ködszimulátor, fából vájt Touareg, s háromdimenziós tervezőprogram várja a nagyérdeműt. Utóbbinál mindenki eleresztheti a fantáziáját, s megtervezheti virtuálisan álmai járgányát. Nekem speciel egy TT-re hajazó sportkabriót sikerült kreálnom, amit jó pénzért bármikor kész vagyok felajánlani az Audi mérnökeinek...

A következő épület a ZeitHaus névre hallgató autótörténeti kiállítás. Ha csak ez az egyetlen épület lenne a hatalmas komplexumban, minden túlzás nélkül akkor is megérné kifizetni a borsos árú, 15 eurós jegyet. A háromszintes, ultramodern épületben fentről lefelé indulva egyre újabb és egyre erősebb autókat láthatunk testközelből. A legelső érdekesség az 1886-os, 0,88 lóerős Benz, országúti kerékpárokat megszégyenítő vékonyságú kerekeivel. Benz még egy modellje kapott helyet az autók első, „ősi" generációját bemutató szekcióban, de látható itt – a teljesség igénye nélkül – Ford T-modellje, Rolls-Royce a tízes évekből, spórolós Chevrolet és egy igazi ritkaság: a Phaeton.

A VW máig leghíresebb típusának, a legendás bogárhátúnak egész emeletet szántak a németek. Mindez teljesen érthető, hisz „Herbie" és sok-sok millió társa tette igazán naggyá a konszernt, arról nem beszélve, ha tartanának egy minden idők legszerethetőbb autója szavazást, akkor a bogárhatú alighanem jó eséllyel startolna a dobogóra. A kicsi kocsik bemutatójának legékesebb darabja az a csilli-villi, aranyszínű bogár, mely egy milliomodikként gurult le a gyártósorról 1955-ben. Ezt az autót valószínűleg még Paris Hilton és díszes társasága sem vetné meg egy buli erejéig – annyira aranyosan cicomázott. A komolyabb műfajok kedvelőinek pedig Ferdinand Porsche első népautóját ajánljuk; a bogárváz ugyan már sokat sejtet, mégis merőben új hatású a későbbi sikerautóhoz képest. Végezetül kis kritikai észrevétel: sem Herbie-t, sem John Lennon bogarát nem leltük meg Autostadt-ban, pedig előzőleg lelkesen olvastunk róluk.


Csodaautók

A fából faragott TT hűlt helye és a két torony
Mint ahogy a fából faragott TT-nek is csak hűlt helyet találtuk meg – megbízható forrásaink szerint tavaly ősszel még kint volt –, s helyét az Audi legbivalyabb gépe, az R8-as félbe vágott mutációja foglalta el. Győrnek azért így sem kell szégyenkeznie; egy TT-Roadster ott díszeleg az Audi ultramodern épületében. A konszern összes kiállítóháza közül jelensorok írójánál mégsem a négy karika vitte el a pálmát, hanem a ©koda terme: a legtöbb ötletet itt véltük felfedezni, ráadásul a szervezők remekül merítettek a cseh történelem legérdekesebb pillanataiból.
Végezetül, a két autótoronyról. A tornyokban körös-körül vadonatúj autók, melyek közül bő percenként egyet kiemel és elszállít egy robot, a gyártási kapacitást és az eladások hihetetlen sebességét bemutatva. Utóbbi nem vicc: ha egy wolfsburgi család úgy dönt, hogy egyenesen a gyártól vásárolja meg sokadik VW-ját, akkor örömkönnyes szemmel, kisebb show keretében nézheti végig, ahogy a robot leemeli a kilencedik emeletről a hőn áhított Golfot, Passatot, Touareget. Aztán irány haza.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dézsi nem lett kegyvesztett - interjú Szijjártó Péterrel

A győri közgyűlés Fidesz frakciója szerda este leváltotta frakcióvezetői tisztségéről Dézsi Csaba… Tovább olvasom