Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 9°C | 11°C Még több cikk.

Autómentes Nap: Kedden ingyen buszozunk

A Bagolybuszokra is díjmentesenen ülhetünk, és beutazhatjuk éjszaka a várost.

A napokban is tart még az Európai Mobilitási Hét, amelynek keretében a szervezők mind a kerékpáros, mind pedig az autóbuszos közlekedést népszerűsítik Győrben. Startol a nosztalgiabusz és kedden – a buszozást népszerűsítendő – minden járaton ingyen utazhatunk.

A zöld programként is felfogható programsorozat részeként az érdeklődők épp úgy részesei lehettek a közlekedési konferenciával egybekötött lakossági fórumnak, mint a Volán-relikviák jótékony célú vásárának, vagy a díjmentes éjszakai autóbuszjáratok, azaz a Bagolybuszok indulásának. Szakonyi Petra szervező bízik a sikerben, hogy leszenk, akik a jövőben az autóról buszra vagy éppen drótszamárra váltanak.

Horváth Attila nosztalgiából vásárolta meg az 5M és a 17Y járatok tábláit a közlekedési konferencián. A fiatal gyógyszerész naponta autóbusszal ingázik Győrből fővárosi munkahelyére, s mint mondta, a
Horváth Attila nosztalgiából vásárolta meg az 5M és a 17Y járatok tábláit a közlekedési konferencián. A fiatal gyógyszerész naponta autóbusszal ingázik Győrből fővárosi munkahelyére, s mint mondta, a legkényelmesebben teszi mindezt autóbusszal. Fotó: Harcsás Judit


Rendhagyó módon, kísérleti jelleggel ezúttal a Kisalföld Volán kedden az Európai Autómentes Napon díjmentes járatokkal is kedvez az utazóközönségnek, és – szervezetten – több csoport is bejárhatja a Kisalföld Volán Ipar utcai műszaki telephelyét. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szervezésében startra kész sokunk kedvence, a faros nosztalgiabusz, amelyre kedden délelőtt 9 órától este 6 óráig bárki felülhet és körbebuszozhatja kedvenc útvonalait Győrben.

Olvasóink írták

  • 9. buggyant 2009. november 09. 05:58
    „Hát igen... ráérős időmben csakis a kisalföld volán honlapját nézegetem. Olyan izgi.....”
  • 8. Catherina 2009. szeptember 22. 07:07
    „Igen, ez jellemző, hogy előre nem igazán jelzi a Kisalföld a programokat. Legalábbis nem mindet. Volt itt a 7végén egy két napos program a város szívében, az Arrabona vársovédők szervezésében, azt is csak azért tudtam meg, mert itt volt a ház alatt és feltűnt a zene és az ének, miután lementem és megnéztem mi is van itt, viszatérvén is hiába kerestem a programok között.
    Pedig megérdemelték volna!”
  • 7. krizu 2009. szeptember 22. 06:35
    „A programok már több mint 1 hete fenn vannak a www.kvrt.hu-n”
  • 6. humer 2009. szeptember 21. 20:04
    „Sokszor eső után köpönyeg a tájékoztatás...”
  • 5. Freehill 2009. szeptember 21. 19:05
    „Tényleg kicsit késői ez a cikk, bár a gyor.hu, keret.hu, kisalfoldvolan.hu oldalakon már a múlt hét eleje óta fent volt a program! A nosztalgiabuszról itt olvashatók részletek: http://www.veke.hu/index.php?fc=cikk&par=487 Sopronban is rendeznek Autómentes Napot, de valamiért az ottani önkormányzat nem vette bele a díjmentes utazást :( http://portal.sopron.hu/Sopron/portal/diarydetail?id=1788”
  • 4. pemozsu 2009. szeptember 21. 18:57
    „kár hogy ezt most tudjuk csak meg, itt a neten, holnap reggel a lapból, vagy délután, így nem lehet előre betervezni a városon belüli csavargást.
    De ennek ellenére jó ötletnek tartom, kár hogy csak egyszer van egy évben.”
  • 3. Roben 2009. szeptember 21. 16:34
    „Jo kezdeményezés!részt fogok benne venni.Nem ártana,ha népszerübbé válna a tömegközlekedés és a biciklizés.”
  • 2. egysoproni_ 2009. szeptember 21. 16:28
    „Sopronban is ingyenes lesz az utazás?”
  • 1. krizu 2009. szeptember 21. 15:25
    „Én 11-s táblát vettem”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Átvállalta a tagdíjakat a társulás

Családi napközi kistérségi működtetését fontolgatja a Győri kistérségi társulás. Tovább olvasom