Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Audi torlaszolta el a busz útját a Baross hídnál

Úgy tűnik, Győrben mindig van lejjebb parkolás terén: egy Audi miatt alig tudtak a buszok továbbközlekedni. Tudósítónk fotójával.

"Gyanútlan utasunk felszáll a 23-as buszra a nagy hidegben összefagyva, várja, hogy végre hazajusson, mert tanulnia kell.

Nyugalmában elgondolkodik a világ dolgain, mire észreveszi, hogy nyugalma nem felhőtlen mert egy hiperszuper többmilliós kocsi sofőrje úgy parkolt le abba az utcába, ahol amúgy is nehéz dolga van a buszsofőrnek, hogy elférjen a mindkét oldalon parkoló kocsik mellett, de ő még rakott rá egy lapáttal és fél méterrel kijjebb parkolt.


Fotó: Németh Viktória.
Fotó: Németh Viktória.


Szegény buszsofőr nagyon küzdött, mire kedves kollégája leszállt a buszról és segített neki, úgy tíz perces próbálkozás után. A probléma végül is megoldódott, de valószínű ez addig fog menni a nap folyamán, míg a sofőr el nem intézi ügyes-bajos dolgait és odébbáll.

Gyanútlan utasunk végül hazaért, s beleveti magát a tanulásba, mert nyakán a vizsgája" – írta tudósítónk Németh Viktória.

Olvasóink írták

120 hozzászólás
  • 120. Motorlaci 2010. január 09. 14:12
    „Egy audi gazdája sokkal értékesebb ember, mint a buszon utazók. Fontosabb dolga van mint másoknak. Ott parkol ahol akar és ezt meg kell szokni.Majd a rendőr megbünteti, ha meri!”
  • 119. szocdem 2009. december 28. 19:32
    „106 Legenda olvtárs!

    Megint egy magyarázata a kép által jól látható VALÓSÁGNAK ami okot ad arra, hogy egy "gazdag csávót" le lehessen hányni:))))

    Az Autó parkolása nem akadályozta a TÖBBI BUSZT a közlekedésben azóta is épp úgy épp ott parkolnak autók - nap mint nap többször látni, ahogy a simán elhaladó buszokat is:)))

    Vetődtél, laszti máshova ment, állj fel, törölközz meg, mással is megesik. Ilyen a szellemi foci:))))”
  • 118. Mankapunka 2009. december 22. 17:12
    „azt írja a kép nem található”
  • 117. lacim6 2009. december 22. 14:50
    „111. hozzászólás Mankapunka fent van csak van amikor lassan tölti be.”
  • 116. királyfi 2009. december 21. 21:17
    „Csak annyi kellene,h 2 parkolót elvegyenek a BM mellett! Rögtön megoldódna minden probléma! Vagy az egyik oldalon meg kellene tiltani a parkolást! Bal.... ott az egész rendszer! Ennyi.... Kész”
  • 115. Mankapunka 2009. december 21. 17:47
    „holci Látom itt olvasod.

    Az nem a sofőr dolga,hogy ki mit csinál a buszmegallóban,belső tükörből megnézte,mindenki leszállt,ajtó csuk,aztán a forgalmat nézi ám az ember,nem az embreket,nem városnézés.

    Sokan,azt nem tudják felfogni a Honvéd ligetnél,mikor mindenki felszállt,becsukja az ürge az ajtót,indexel be a forgalomba már,van mikor valaki be is engedi,és akkor valaki oda fut a buszhoz és elkezdi kalapálni az ajtót,hogy engedja fel. Amit a mai napig nem tudnak felfogni,és inkább elkezdi a megállóban szidni a sofőrt.”
  • 114. slovakkiller 2009. december 21. 16:32
    „Több autó,több sofőr,több <moderálva>!”
  • 113. adalfold 2009. december 21. 13:24
    „kanyarodás íve?
    rohadjak meg, de ilyen kifejezés nincs.”
  • 112. holci 2009. december 21. 10:54
    „kanyarodás íve? igaz, de nem látható a képen, hogy vajon parkoltak-e autók az iskola bejárata elött a korlátnál, szokás szerint, pedig ott tábla is tiltja a megállást! Ha igen, akkor nem tudta beengedni a busz elejét az autóktól oda, hogy megfelelő nagy ívben tudjon bekanyarodni.
    A sok okoskodásból az a másfél-két éve történt balaset jut az eszembe, amikor pesten egy jobbkezes kereszteződésnél a terepjáró nem adta meg az elsőbbséget az óvodásokat szállító kisbusznak, és felborult, több kisgyerek megsérült. Sokan emlékeztek rá biztos!
    Ott is vizsgálgatták a gyereküléseket, hogy a buszvezető miért nem látta a neki balról érkező autót, miért nem állt meg, milyen sebességgel jött, stb.
    DE AZT, HOGY A TEREPJÁRÓ NEM ADTA MEG AZ ELSŐBBSÉGET? AZZAL SZINTE SENKI SEM FOGLALKOZOTT!
    be kéne ülni egy busz kormánya mögé, a fedélzeten 40 utassal, megpróbálni, és utána...”
  • 111. Mankapunka 2009. december 21. 02:56
    „Nincs fenn a kép a neten lacim6”
  • 110. lacim6 2009. december 20. 15:42
    „sztm ez sokkal durvább http://kepfeltoltes.hu/view/091219/DSC_0014_www.kepfeltoltes.hu_.jpg”
  • 109. pancser 2009. december 20. 15:02
    „Sajnos az Audi, BMV, Mercedes tulajdonosok tesznek róla, hogy negatív közvélekedés alakuljon ki róluk. Majdhogynem azt mondom ha találkozok eggyel, no megint egy gazfickó, vajon hol az Apeh? Bocsánatot kérek a tisztességesektől de amikor ott tehénkednek a bőrülésben, fülükön a telefonnal, nyiladozik a bicska a kezemben. Következtetésem ugyanis, nyilván telne kihangosítóra, de tesznek a törvényre. Így van ez a parkolásnál, az előzéseknél, a megállni is tilos táblánál, meg a sebességkorlátozás esetében is. Ha böszme nagy autó még fehér is több mint valószínű gengszter ül benne.”
  • 108. AranyKözépút 2009. december 19. 19:55
    „Az Audist meg kell bűntetni. A tudósító nem ilyen halovány képet kellett volna, hogy ideillesszen, jól látható rendszám és kész. Már mehet is feljelentés és azonosítás.”
  • 107. Legenda 2009. december 19. 17:25
    „Mellesleg az adott helyen mindennapos hogy elakad 1-1 busz, de legtöbbször centizgetéssel el lehet férni, lépésben haladva. Ha ez azt jelenti, hogy "a többi busznak nem okoz közlekedési problémát" , akkor nincs is semmi gond. De ha az őn garázsa elé parkolok úgy, hogy minden ki és beálláskor centizgetnie kell, akkor remélem ugyanilyen nyugodtan írja majd le, hogy végülis lépésben azért megoldható a ki és beállása. :)”
  • 106. Legenda 2009. december 19. 17:12
    „Szocdem hozzászólásait nem hiszem hogy érdemes figyelembe venni, mivel ha életében csak egyszer is vezetett volna buszt, akkor ilyen sületlenségeket nem írkálna, hogy a buszvezető a hibás, mert egy több mint 8 méter tengyelytávolságú busszal nem fér el az adott helyen.
    Ha ugyanis kellöen nagy ívben fordul rá az adott helyen az útra ( a busz jobb elejével centizve a jobb oldalról belógó autókat), a bal hátulja akkor is erősen levágja az ívet. Ott egy busz csak úgy tud elférni, ha szemből-egyenesből jön. De ez fizikailag képtelenség, mivel a Baross hídról rákanyarodó jármű (busz), nem derékszögben fordul rá az utcára, hanem szó szerint visszafordul rá. Meg nem is hiszem hogy arra kellene számítania valakinek, hogy ott majd egy autó szabálytalanul parkol (még ha messzebbről rápillant, akkor sem látható, hogy szűkre hagyta a helyet)
    Az a vicces a dologban, hogy egyáltalán nem is a szabálytalankodót tartja felelősnek, hanem aki ehhez nem tud alkalmazkodni. Nevetséges...

    Ilyeneket amúgy minden nap látni lehet városszerte, nem csak a Gárdonyinál.”
  • 105. Truder 2009. december 19. 15:34
    „Mért nem vitették el az Audit?”
  • 104. Gab2000 2009. december 19. 15:32
    „szocdem

    látom hozod a magyar morált hogy valaki tud közlekedni vagy nem.
    Nem ez a lényeg hanem az, hogy bizonyos emberek nagy ívben szarnak a szabályokra mert úgy tartják hogy nekik mindent szabad.
    Tudod ezekkel a bunkókkal küzdünk szintén napai szinten Nádorvárosban, hogy beáll a garázs kijárónkba és elhúz a picsába akár egy két órára és nagyon nem tettszett az illetőnek hogy autó mentőre rakattuk az autóját rendőri segédlettel és elszállíttattuk.

    Szerintem ez a legnagyobb baj nem az hogy valaki tud vagy nem”
  • 103. szocdem 2009. december 19. 14:54
    „Gab 2000 olvtárs!

    idézet:

    "Szegény buszsofőr nagyon küzdött, mire kedves kollégája leszállt a buszról és segített neki, úgy tíz perces próbálkozás után. A probléma végül is megoldódott, de valószínű ez addig fog menni a nap folyamán, míg a sofőr el nem intézi ügyes-bajos dolgait és odébbáll."

    Ez a cikk egy csúsztatás! Ezren parkolnak ott, de nem állandó akadályt képezve hogy a szerző ne tudjon ott zavartalanul buszozni! A szerző csusztat arról van szó. Nem a KRESZRŐL. Tényleg nem értitek amit léttok, vagy nem tudtok autót vezetni úgy véleményezitek a helyzetet.

    (Annyira jó a kép, hogy a helyszint nem is kell ismerni ahoz hogy világos legyen: a sofőr rosszul vette be a kanart és "beszorult")

    MI KÖZE EHHEZ A KRESZNEK, MEG A BÉKÉK NEMI ÉLETÉNEK?? VAlki vagy tud vagy nem. Vagy megért egy szituációt vagy nem.”
  • 102. Gab2000 2009. december 19. 14:45
    „Ökörségeken vitatkozunk már korábban is megírtam , hogy forgalom elöl elzárt területen várakozik az Audi innen szerintem azért elég egyértelműek a KRESZ szabályai.”
  • 101. szocdem 2009. december 19. 14:42
    „Rozi néni!

    Legközelebb ezt a bölcseletet:
    "Ne vívj szellemi párbajt fegyvertelenekkel"
    előre gondold meg, amikor még a témához kapcsolódó érvekkel is lehet győzni, nem csak személyeskedéssel..
    Mert lehet hogy Te vagy a fegyvertelen olykor (sárkány ellen csak a sárkányfű segit) és talmi a dicsőség ha halálra égve ki tudsz menekülni a sárkány barlangjából:))))))”
120 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Napok óta halott volt a 77 éves asszony

A szomszédok figyeltek fel arra, hogy veszprémvarsányi házának szobájában napok óta mozdulatlanul ül… Tovább olvasom