Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Átvertek engem?

Győr-Moson-Sopron -Pórul járt vásárlókról szóló cikkünket olvasva merült fel olvasónkban, hogy átverték, amikor nem fogadták garanciális panaszát egy üzletben. Szakértőnk szerint élhetett volna jogával.
„Vettem egy elektromos hűtőtáskát május 6-án egy élelmiszerlánc megyénkbeli üzletében, de a készülék a múlt héten elromlott. Először visszavittem a boltba, onnan elküldtek. A garanciajegyen javítást végzőként megjelölt cégnek csak a neve volt megadva és elérhetőségként hozzá két telefonszám, cím, telephely nem. Sikerült kapcsolatba lépnem a céggel, ahol egy nagyon udvarias hölgy közölte velem, hogy csomagoljam be az árut, egy futárszolgálatot küldenek érte. Engem átvertek? Az üzlet nem jól tette, hogy nem fogadta el a garanciális árut? Mi a biztosíték, hogy a futárszolgálat nem törötten adja át a javító cégnek a hűtőtáskát?"

Az olvasói levélben leírt eset tipikus példa. Horváth László, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület megyei szervezetének elnöke szerint olvasónk nyugodtan kérhette volna, hogy a kereskedés küldje el a futárszolgálattal a terméket, akkor nem kellene azon izgulnia, törötten kézbesítik-e. Ahogy korábbi cikkünkben is írtuk, a legcélszerűbb a bolt vevőszolgálatán letenni a berendezést, így az üzletnek kötelessége intézni a továbbiakat, a javítást, az esetleges cserét.

Olvasóink írták

  • 8. /joco1 2008. augusztus 15. 05:43
    „Megj: lehet, hogy "balfék" voltam , de akkor máshol nem volt elektromoshütötáska,g.tüzhelyet pedig korábban(2 éve) vettem. "miracle": miért Te is tescos vagy ? Lényeg a minösités:.van rossz ,rosszabb, legrosszab és a tesco.”
  • 7. Jenny12 2008. augusztus 14. 16:44
    „Hát így is lehet járni! Mi a tanulság? Nem szabad a Tescoban vásárolni, nemhogy műszaki cikket, még húst sem. De persze egyetértek jucus30-cal, csak az ember azért kényszerül rá mert olcsó. Ilyenkor mérlegelni kellene én úgy gondolom. lehet máshol drágább, de biztosabb a vétel is. Kérlek, a garanciás ügyintézést köztudottan az eladó üzletben kell intézni, ha ott mást mondanak erőteljesen kell fellépni. Pl.nem ehhez hasonló példa, de én egy Balatonfüreden jártam így. A strandon vettem egy matracot, persze blokkot nem kaptam róla. Lássunk csodát, az új matrac fél órán belül kilyukadt. Pedig még kisgyerek sem volt a közelében, vigyáztunk rá. Visszaviszem az árushoz, elmondom neki a gondomat, mire a válasz: Bp-re kell szervízbe küldenem, mert csak ott javítják. A vérnyomásom felszökött az egekbe, mire közlöm az eladóval hogy blokkot sem kaptam róla és azonnali cserét kérek, mire jönnek a garancia szöveggel esetleg telefonáljak?, maguk velem ne szórakozzanak. Ja a matrac persze 3000-os volt, a postaktg. majdnem az 1/3-a. Utána érdekes módon lelkesen kicserélték, csak olyan flegmán, és ezekután megköszöntem a szíves együttműködésüket.”
  • 6. jucus30 2008. augusztus 14. 14:15
    „Tudnám mi a francért vásároltok a Tescoba ha ilyen ....szar cég???Mindenki pamaszkodig ..szidja mint a bokrot..és mégis ezerszer oda megy vásárolni...akkor meg ne panaszkodjon senki....”
  • 5. miracle 2008. augusztus 13. 22:10
    „Nagy balfék lehetsz joco1, nem veszel tőlem valamit?”
  • 4. /joco1 2008. augusztus 13. 19:09
    „Bocsi, de ha már megneveztem az "eladó" -t, hát illik megnevezni a garanciális javitó céget is: FLAG Szolg.és Ker.Kft.1083.Bp.Práter u 51. Az árut a tesco soproni üzletében vásároltam 2008.05.06.-án nyugta száma: P 615001000.(ja és a blokkon még ez is szerepel"LÁTOGASSA MEG HONLAPUNKAT" hát nem vicces? A fentiek nem a "Reklám helye", de talán egyszer nyiltan le kénne irni és megnevezni a rosszul- na jo inkább nem minösitek- cégeket és a jokat is.”
  • 3. /joco1 2008. augusztus 13. 18:36
    „A levelet én irtam, az üzletlánc: a Tesco. Ezek a "rosszhirek", de a garanciát végzö cég szuper volt. Futárral elvitette- nem törték össze az árut - és megjavitva vissza küldték.Vannak még kis örömök is.De-ha elkezdödik egy pech sorozat!!!- van más is: vettem egy g.tüzhelyet- na hol?- elromlot ,a MORA HUNGÁRIA KFT.mint gyárto adott egy országos szervizlistát, de az ott szereplö 2 soproni cim "nem élt"-ill az egyik azt mondta, hogy ö már évek ota nem "szervizzel" a fenti cégnek.Én botor irtam a mora kft-mora@morahungaria.hu-cimére, hát választ még a mai napig sem kaptam.Közben a "szervizlistában "szereplö m neveket probáltam elérni hát 5az egyhez volt az arány(már mint élő cim).Irtam késöbb a kisalföldnek is: hát Tölük azt a választ kaptam, hogy lehet-a cég-,a stilusosm miatt nem válaszolt. Hát most itt tartok, mit csináljak? Kérjek bocsánatott a gyárto cégtöl, mivel az 5 azaz ötödik levelemben-mivel addig nem kaptam választ- STILUSTALAN LEVELET IRTAM NEKIK(stilustalanság.? maguk létezö cég? maguk is olyanok m int a tesco, tudom, hogy valakit a tescohoz hasonlitani stilustalan, de hát van ilyen is..”
  • 2. orgona 2008. augusztus 13. 07:27
    „igen ez igy lenne normalis,nem hogy meg en postazom!Vedd meg,köss ra biztositast s ha valami gond van ide oda küldözgetnek,mert senki nem ismeri ki magat!”
  • 1. upho 2008. augusztus 13. 06:21
    „leirom ezredszer: a garancialis ugyintezest teljes mertekben az elado uzlet rendezi.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bal kézzel is megy a gyöngybetű

Győr-Moson-Sopron - A korábban elterjedt átszoktatás ma már tilos a balkezes gyerekeknél, de nincs… Tovább olvasom