Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

Átszaladt az úttesten egy férfi Győrben, a fékező buszon többen elestek

A Győri Rendőrkapitányság szemtanúkat keres, súlyos testi sértés vétségének gyanúja miatt nyomoz.
A helyi járatú autóbusz vezetője június 11-én 17.30 órakor közlekedett Győrben, a Tihanyi Árpád úton. A Szigethy Attila út kereszteződéséhez érve, a sofőrtől jobbra, az álló járművek közül szaladt át az úttesten, egy ismeretlen férfi.

Az autóbusz vezetője azért, hogy a balesetet elkerülje, intenzíven fékezett, melynek következtében a buszon utazó mintegy hatvan utas közül többen egyensúlyukat veszítve estek el. Egy 24 éves tatabányai lányt a mentők sérülései ellátására vittek kórházba.

A rendőrség várja azoknak a szemtanúknak a jelentkezését, akik a balesettel kapcsolatban érdemi információval rendelkeznek. Bejelentés tehető a Győri Rendőrkapitányságon – Győr, Zrínyi út 54. –, hivatali időben a 96/520-092 telefonszámon, vagy az ügyelet 107; vagy 112 számán.

Olvasóink írták

  • 18. DON 2013. június 22. 20:22
    „Ha buszsofőr leszáll, elkapja, és felpofozza, a férfi pedig ír egy levelet, hogy ő egyébként Ausztráliából költözött ide három éve és még nem szokta meg, hogy máshonnan jön a busz, akkor a sofőr már rég nem dolgozna, hanem menne ő is a Hajdú Péterhez állásinterjúra hétfőn. Az utasok meg vastagon le lennék sajnálva.”
  • 17. norbesz74 2013. június 20. 11:02
    „Ezért van nekem feldélzeti kamerám.:) A többi júdás tegye azt, de szimpátiát tuti nem fog kapni tőlem.:( Hihetetlen, hogy miért is akarok ebből az országból menekülni. A villamos vezetőt is megkérdezték és hihetetlen akit felpofozott az bemutatott és még csodálkozik hogy kirúgják.:(”
  • 16. kurbli 2013. június 20. 10:22
    „11-nek!

    "Minden buszsofőrt le fogok fényképezni rendszámmal együtt és feljelentem ha telefonál."
    Tedd azt, fotózd le, jelentsd fel! De akkor már minden járművezetőt, a biciklistől a személyautóson, buszoson át a kamionosig. Ugyanis a személyautós is okozhat tömeges balesetet, pl ha berobban egy zsúfolt buszmegállóba emberek közé, vagy a biciklis, ha kiteker egy busz elé!
    De ez nem a te feladatod, a hatóság dolga volna, de tesznek rá magasból.”
  • 15. Mankapunka 2013. június 19. 16:36
    „<moderálva>”
  • 14. Legoooo 2013. június 19. 10:58
    „Szerintem se általánosítsunk. Mondjon valaki olyan szituációt, helyzetet, munkahelyet...., ahol nincs egy-két kirívó eset. Igen, némelyik sofőr vezetés közben telefonál, ilyenkor nekem is kinyílik a bicska a zsebemben. Némelyik gyalogos átszalad, erre meg azt mondják: "a temetők meg üresek", meg "úgyis kevés a vesedonor". De a buszsofőrrel illik tisztelettel bánni, neki pedig szintúgy az utasokkal. Persze, ahány utas, annyiféle. Az olyan meg maradna inkább otthon. A buszon meg képtelenség úgy kapaszkodni, hogy egy vészfékezéskor ne veszítse el az ember az egyensúlyát., vagy ne billentené meg a tehetetlenségi erő. Ez pusztán fizika.”
  • 13. tutti 2013. június 19. 09:16
    „No meg a Harkai piás buszsofőr.

    De ne általánosítsak tudom.”
  • 12. Goldmund 2013. június 19. 08:28
    „Egyébként pontatlan ez a cikk.
    Ha ui. álló autók voltak, akkor ez valószínűleg úgy történt, hogy a busz a kórház felől jött, és még a Szigethy A. út előtti szervizút előtt történt a baleset, hiszen a szervizút után már tilos megállni.
    Szóval a "Szigethy Attila út kereszteződéséhez érve" megfogalmazás nem helyes, hiszen még legalább 80-100 méterrel a kereszteződés előtt kellett, hogy történjen a baleset. Kb. az orvosi rendelő vonalában.”
  • 11. tutti 2013. június 19. 08:26
    „Ha a buszsofőr vezetés közben telefonál az nem bűntett??
    Tömegszerencsétlenséget okozhat!

    Minden buszsofőrt le fogok fényképezni rendszámmal együtt és feljelentem ha telefonál.

    Ettől függetlenül nem vall épeszű emberre ha az úttesten rohangál.

    De a buszsofőrök sem normálisak sokszor úgy száguldoznak.
    Nem mondom melyik városban de van egy fiatal lány aki azzal van elfoglalva állandóan, hogy a pasik közül ki nézi őt vezetés közben. Rettentően ügyetlen.Nagy fékezések padlógázas elindulások. A múltkor alig vártam, hogy leszállhassak a járatáról többedmagammal mert nagyon veszélyesen vezetett.Mindenki rázta a fejét a buszon.Többen beszóltak neki, hogy a vezetésre és a le-felszállókra figyeljen inkább.”
  • 10. Goldmund 2013. június 19. 08:21
    „Amire 3. hsz. is célzott:
    Volt egy baleset Bp-en, a Mechwart liget környékén. Két nő átszaladt a villamos előtt, természetesen tilosban, a villamosvezető ott is vészfékezett. Ott az utasok közül szerencsére senki nem sérült meg. A sofőr kiugrott a vezetőfükéből, addigra az egyik nő elszaladt, a másikkal szóváltásba keveredett, és meg is pofozta.
    És persze most őellene folyik vizsgálat, hogy miért ütötte meg a nőt. Az, hogy ott is utasok sérülhettek volna meg, az senkit nem zavar.
    A tanulság eszerint az, hogy legközelebb inkább el kell ütni az ilyet, mint vészfékezéssel megállni.”
  • 9. A_Kapitány 2013. június 18. 22:20
    „Btk. 164.§ (3) Ha a testi sértéssel okozott sérülés vagy betegség nyolc napon túl gyógyul, az elkövető súlyos testi sértés bűntette miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
    TEHÁT: a súlyos testi sértés nem vétség, hanem bűntett, ami óriási különbség!”
  • 8. zakarias3 2013. június 18. 21:12
    „Miért nen 2014.június 11.én tették fel a kérdést?Több esélyük lett volna!”
  • 7. Klappantyu 2013. június 18. 20:54
    „poorman:
    Látom, megfogtad a dolog lényegét...”
  • 6. poorman 2013. június 18. 20:38
    „<moderálva>
    A buszon kapaszkodni illik!!!!”
  • 5. An0nim77 2013. június 18. 20:18
    „Én voltam ez az ismeretlen férfi :DDDDD”
  • 4. Klappantyu 2013. június 18. 20:09
    „Hányan, de hányan átszaladnak ezen a helyen. Érdemes megnézni 15-16 óra körül ezen útszakaszt. Ilyenkor elkelne pár civil ruhás rendőr, hogy amikor lelép az út mellé a delikvens, akkor rászólni és közölni vele a bírság összegét... Nem csak az autósokat kell lehúzni a "gyorshajtás" miatt, hanem a gyalogosokat is lehet.
    A KRESZről semmit sem tudó biciklisekről meg nem is beszélek...”
  • 3. Alpokalja 2013. június 18. 19:43
    „A villamosvezetőt meg <moderálva>egetik. Nagyot fékez, abban sem biztos, hogy elütötte-e a <moderálva> vagy megúszta, potyognak az utasok. Persze, hogy elszakad a cérna. Ez simán közúti közlekedés veszélyeztetése.”
  • 2. mario02 2013. június 18. 18:41
    „micsoda friss hír!”
  • 1. verembele 2013. június 18. 17:59
    „Tisztelettel:
    Tele szájuaknak...
    Most kellene mérlegelni a SOFŐRNEK...
    Gázolja keresztül a marháját...vagy, akkorát fékezzen, hogy minden utas feltapadjon a nála fixebb helyekre..
    Egy marha miatt, (már ha így volt) többen sérültek.
    Kicsit elmélkedve rájöttem, hogy "ugyan ez a folyamat a (mi) demokráciánk"..néhány vadbarom keresztül fut a történelem palettáján, és ettől sokan oda kozmálnak...Mihdig van kiugró alak...rossz értelemben ...
    Üdv.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

DK: a trafikosok fizessenek több adót, Fidesz: a baloldalnak semmi sem tetszik

A győri helyi adórendeletek őszi felülvizsgálatakor a DK javaslatot tesz: a nemzeti dohányboltok… Tovább olvasom