Kisalföld logö

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 21°C | 31°C Még több cikk.

Átszabnák a járatokat

Gyökeresen átszervezné a helyi tömegközleke- dést a győri önkormány- zat azért, hogy vonzóbbá tegye az utazást.
Az 1992-es adatokhoz képest idén ősszel 18 százalékkal kevesebben használták a győri helyi buszokat, miközben a tömegközlekedés részaránya a tizenkét évvel ezelőtti 58 százalékról 40 százalék alá csökkent – derült ki abból a felmérésből, amelyet októberben végzett el a Széchenyi István Egyetem az önkormányzat és a Kisalföld Volán Rt. megbízásából.

Az elkészült tanulmánytervet jövő héten tárgyalja először a város közgyűlése. Eredics Imre alpolgármester azzal számol, hogy az első, nem költséges változások 2005 második félévében kerülhetnek a menetrendbe.

Hosszabb vonalakat akarnak

A kevesebb utasra kétféleképpen lehet reagálni: járatok megszüntetésével és ritkításával (ez azonban azt eredményezné, hogy még kevesebb utas használná a buszokat) vagy a kínálat javításával. Győrben az utóbbi mellett tették le a garast. A szakemberek több változatot dolgoztak ki erre. Az „A" verzióban a legkevésbé kihasznált 4-es járat megszűnne, Marcalváros és az Egyetem tér között közvetlen buszok közlekednének, miközben a többi vonal nagy része hosszabb lenne.

Utóbbi módosítás célja, hogy nőjön az átszállás nélkül elérhető területek száma. Ebben a variációban Marcalváros és Gyárváros, Marcalváros és Sziget, Marcalváros és Révfalu, Adyváros és Révfalu, Nádorváros és Révfalu, a József Attila-lakótelep és Révfalu, Likócs és a Virágpiac, Kismegyer és Sziget között teremtenének közvetlen autóbusz-kapcsolatot. A Ménfőcsanak felől vagy felé utazóknak számos továbbutazási lehetőséget biztosítanának Marcalvárosból. A számítások szerint a jelenlegi utasszámot feltételezve naponta ezer átszállással kevesebbre lenne szükség.

Egy plusz, egy mínusz

Az „A pluszra" elkeresztelt változat azzal is számol, hogy a volt Rába-gyár területét, Szabadhegyet és az új köztemetőt, illetve a révfalui területeket a mostaninál jobban kapcsolja be a hálózatba – de ez csak a távolabbi jövőben valósulhat meg. Az „A mínuszban" ellenben az új, „A" verziós hálózat szerepelne, de ritkább járatokkal.

Az ár is kérdés

A terv természetesen a költségeken áll vagy bukik, amelyek rendkívül jelentősek. A buszok az „A" verzióban 7,2 százalékkal, az „A pluszban" 18,6 százalékkal, az „A mínuszban" 2,8 százalékkal több kilométert futnának egy évben, mint most. A különbség sok százmillió forint, amit valakinek ki kellene fizetni: vagy az utasoknak, vagy az önkormányzatnak.

Emiatt a tervezők kidolgoztak egy „B" tervet is, ami még a mostaninál is kevesebbe kerülne. Ez sokkal szerényebben tartalmazza az „A" variáció pozitívumait, miközben a 4-es vonal megszüntetése ebben is szerepel. A szakemberek úgy vélik, ellene szól, hogy a szolgáltatás érezhetően rosszabb lenne: a lakótelepek és Sziget között nem volna közvetlen kapcsolat, miközben a járatmegszüntetést nem ellentételezné semmiféle előny.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Miért csúcsidőben festenek?

A péntek délutáni csúcsforgalomban történt balesetben egy ötéves kislány vesztette életét, amikor autók ütköztek a 83-as úton. Olvasóink véleménye szerint a burkolatjelek festését nem csúcsidőben kellene végezni, s ha mégis, rendőröknek kellene irányítani a forgalmat. Még nem tudni, hogy a szerencsétlen körülmények összejátszása vagy emberi mulasztások okozta - e a balesetet. Tovább olvasom