Kisalföld logö

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 2°C | 7°C Még több cikk.

Átfúrták a vízvezetéket a Fehérvári úton

Közművezeték-rongálás miatt kellett felbontani a néhány éve készült útburkolatot a győri Fehérvári úton. Optikai kábel átvezetésére készült az útátfúrással foglalkozó fővárosi cég, azonban az irányított fúrófej telibe találta a 300 milliméter átmérőjű iparivíz-vezetéket.

A korábban megtartott tervegyeztetésen a vízmű ugyan felhívta a figyelmet az itt húzódó iparivíz-főnyomó vezetékre és kérték a kivitelezőt, hogy mindenképpen jelentkezzen még a fúrás előtt és kérjen helyszíni szakfelügyeletet. A fővárosi kivitelezők mégis enélkül kezdték el a fúrást.

Néhány héttel ezelőtt az Urbantsok utcában egy másik útátfúró céggel még minden rendben volt, kint voltak a vízmű szakemberei, nem is sérült meg a vízvezeték. A Zombor utcai kereszteződésnél minden másképpen alakult.

A napokban a Zombor utcánál, a Fehérvári út Graboplast felőli oldalán, a fogadóaknából hatalmas mennyiségű víz tört fel, elárasztva a Fehérvári utat és a környező járdákat. A károkozó cég művezetője maga jelentette a rongálást és később is mindenben együttműködött.

Tóth Lászlótól, a Pannon-Víz diszpécserszolgálat-vezetőjétől megtudtuk: a teljes keresztmetszetben szétroppantott csőből közel 200 köbméter ipari víz folyt ki. A meghibásodott vezetéket a vízmű ügyeletesei gyorsan ˝kiszakaszolták˝, így azonban egy napra ipari víz nélkül maradt néhány nagyfogyasztó: a házgyár, a hőszolgáltató és két autómosó. A meghibásodás az ivóvízellátó rendszert nem érintette.

Ideiglenes sáveltolással a javítás idején is kétsávos maradt a Fehérvári út forgalma, de gyakran így is forgalmi dugók alakultak ki. A rongálást okozó útátfúró cég a csőtörés javításának, az úthelyreállítás, aszfaltozás, forgalomtechnika és az elfolyt víz költségét is megtéríti, így közel 800 ezer forintos számlára számíthat.

Olvasóink írták

  • 4. Udvaros 2010. november 18. 20:33
    „Hm, ha egy év múlva újra megsüllyed, ahol most javították az utat, annak a számláját ki állja majd?”
  • 3. KovacsGabor 2010. november 18. 17:14
    „Láttam ma a helyszínt reggel. Így fogják hagyni, vagy visszakerül rá a díszburkolat. A munkálatok miatt a járda mellett telejsen kigyúrták a füvet. Ezt jó lenne pótolni...”
  • 2. Miértmagyar? 2010. november 18. 11:23
    „800e Ft csak? 10Milliós számlára tippeltem volna....Úgy látszik csak az az építés drága, ami mögött van valami önkormányzati, vagy kormányzati pályáztatás...”
  • 1. Idomár 2010. november 18. 09:24
    „Elfúrtuk! Nem kicsit! Nagyon!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vizeletszag és koldulás a győri vasútállomáson?

Rendszeres a kéregetés az állomás épületében és gyomorforgató vizeletszagot érezni az aluljáróban. Tovább olvasom