Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 25°C Még több cikk.

Átevezni Szlovákiába jogi vizeken

Gönyű és a túlparti, csallóközi Kolozsnéma között akár azonnal létesülhetne napi állandó kishajókapcsolat, s aztán kompjárat is. Ehhez azonban állandó határátkelőt kell létrehozni. Az Európai Unióban várhatóan rendeződhet a fejlesztés.
Gönyű és a Duna túlpartján lévő szlovákiai Kolozsnéma között három-négyszáz méternyi a távolság, ám ha valaki egyik településről a másikra kíván átmenni, 58 kilométernyit kell autóznia. Kirándulásnak nem távolság, ám ha valakinek hetente többször, netán naponta kell megtennie, tetemes idővel és költséggel jár.

Gönyű 3200 lakosú nagyközség, a szlovákiai Kolozsnémán mindössze hatszázan laknak. Miért olyan fontos hát e két település kapcsolata, hogy a múlt csütörtöki győri magyar–szlovák konferencián még Lamperth Mónika belügyminiszter is követendő példaként említette?

Kanyargós a paragrafus

Gönyű polgármestere, Törzsök Gyula az említett konferencián – az önkormányzati lehetőségek kapcsán – igencsak részletesen szólt a szlovákiai partnerségről. A tanácskozás után, nyilván már pontosabb belügyminisztériumi ismeretek birtokában, úgy nyilatkozott lapunknak: a kishajóforgalom a magyar és szlovák település miatt akár már holnap megindulhat, hiszen megvannak a kikötési lehetőségek, s az állandó kompkikötő is megoldható lenne úgy tízmillió forintból, ami a mai árak mellett majdhogynem elhanyagolható.
Csak hát egy határállomás létesítése bonyolult jogi folyamat, parlamenti döntés kell az államhatár-módosításhoz – de inkább ne is részletezzük. Szlovákiába még ma is nem a valós, hanem a jogi vizeken nehéz átevezni. Tegyük hozzá, nem csak a szlovák politika miatt.

Közös fesztiválok és búcsúk

Kolozsnémával Gönyűnek régi a kapcsolata. Mindkét település hajósfalu volt, s a világot járó hajósnépség persze soha nem ismert határokat. Már amíg a politika bele nem szólt az emberi kapcsolatokba is. Hosszú történet a két településé, Törzsök Gyula azt említi szívesebben, hogy amikor ő Gönyű polgármestere lett (1991-ben), már azon kezdtek gondolkodni, milyen formáját találják a szomszédos települések együttműködésének.
Szlovákiában a Csemadok mindig július elején, a kolozsnémai erdőben rendezte nagy összejövetelét. Ilyenkor 40–50 autóbusszal, kétszáz személykocsival érkeztek szlovákiai magyarok az igazán reprezentatív kulturális eseményre. Ott voltak a gönyűiek is mazsorettcsoportjukkal és sok mással. S mivel az idő tájt van a gönyűi búcsú is, gondolták, miért ne lehetne a két falu ünnepéből egy közöset összehozni?

Gazdasági érdek is

A kapcsolatok azóta igen sokrétűek, hadd ne idézzük a kötetnyi emlékeztetőt.
A kulturálison kívül most már meghatározók a gazdasági érdekeltségek is: Gönyűnek a kikötő és más vállalkozások révén munkaerőre van szüksége, a szlovák oldalon viszont nagy a munkanélküliség.
Miért ne lehetne gazdasági érdekeltséggel is erősíteni a kapcsolatokat? Csak át kell „evezni" a Dunán...
Ideiglenes (napi állandó) határkapcsolathoz gyakorlatilag minden feltétel adott, állandó határátkelő létesítése bonyolultabb. Törzsök Gyula nem tud ígéretet tenni arra, hogy mindez még idén megvalósulhat. Nem helyi akaraton múlik, s igazából nem is a szlovákiai politikai helyzeten. E téren a szlovákok úgymond már jóval túl vannak a Meciar-időszakon.

Talán az unióban

Ezt erősítette meg lapunknak nyilatkozva Szalai Rozália, Kolozsnéma polgármestere, rögtön hozzátéve, hogy ezzel a kérdéssel legalább említés szintjén a magyar belügyminiszter is foglalkozik. Szlovákiában (akárcsak a magyar oldalon) már 1995 óta igénylik a határátkelő létesítését – s bár jogilag a mai napig nem rendeződött a kérdés, elvi elutasításban sehol sem részesültek.

A szlovákiai település polgármestere a remény évének nevezi az ideit. Elmondta, az uniós csatlakozással sok minden megváltozik a határok kérdésében, így aztán talán az sem lesz gond, milyen jogi alapon hajózzanak át Kolozsnémáról Gönyűre. A szlovák oldalon is minden készen áll arra, hogy akár már holnap kikössenek a kishajók.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sikertelen postásrablásuk adta az ötletet

Ugyanaz a testvérpár érintett – egyikük elkövetőként – a 2002. márciusban egy győri… Tovább olvasom