Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 25°C Még több cikk.

Átadták Győrött a Szent László-érmeket

Szentmisével és körmenettel adóztak tegnap a hívek Győrött Szent László emlékének, a város pedig e nap alkalmából három tiszteletre méltó polgárnak ítélte oda a szent királyról elnevezett érmet.
Körmenet: A város díszközgyűléssel, püspöki szentmisével és körmenettel emlékezett királyunkra. Dr. Galavits József Dr. Lakatos István
Közismertek Szent László emlékének győri vonatkozásai, a szent király ereklyéjét rejtő és vonásait őrző hermát Náprági Demeter püspök hozta Győrbe 1606-ban, a város azóta őrzi és tiszteli a szent ereklyét, amely a bazilikában várja a zarándokokat a világ minden tájáról. Dömötörné Holeczky Judit, Győr alpolgármestere a tegnapi díszközgyűlésen kifejtette: az ereklye tisztelete az 1762-es földrengés után terjedt el, a győri polgárok Szent Lászlóhoz folyamodtak, hogy a veszedelemtől mentse meg őket. „Szerte a világon, ahol magyarok élnek, él az ő emlékezete, templomok, kápolnák védőszentje, helységek, utcák viselik a nevét" – mondta az alpolgármester.

Az 1992-ben alapított Szent László-díjat dr. Galavits József városplébános, Rimányiné Somogyi Szilvia, a megyei munkaügyi központ igazgatója és dr. Lakatos István, a megyei iparkamara alelnöke kapta idén. Rimányiné külföldi elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni az ünnepségen. Dr. Galavits Józsefet hittudományi és karitatív tevékenysége és a határon túli magyarok érdekében végzett áldozatos munkája miatt tüntette ki a város, dr. Lakatos István egyetemi docens kiemelkedő oktatói, tudományos és közéleti munkásságának elismeréseként, Rimányiné Somogyi Szilvia pedig a város munkaerőhelyzetének kedvező alakulása, továbbá a hátrányos helyzetű munkavállalók elhelyezkedési esélyeinek javítása érdekében végzett eredményes munkája miatt kapta a rangos díjat.

A püspöki szentmise és a körmenet előtt a város vezetői megkoszorúzták a Szent László-domborművet is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bizonyságtételnek szánja alkotásait

Többször is előfordul, hogy együtt gyúrja az agyagot a család: a nagymamával az unokák, sőt,… Tovább olvasom