Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Átadták az ösztöndíjakat

Győr - Firtl Mátyás, a megyei közgyűlés alelnöke adta át a Külföldi Tanulást Segítő Megyei Ösztöndíj Alapítvány ösztöndíjait tegnap a győri Megyeházán. Ebben az évben a kuratórium 6 főnek összesen 300 ezer forint támogatást ítélt meg.
Az alapítványt a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés és nyolc, volt Győr-Sopron Megyei Tanács-i közüzemi vállalat hozta létre 2.800 ezer forintos induló vagyonnal. Ennek kamatait használják fel évről évre. Az alapítvány célja korhatár nélkül azoknak a megyei lakosoknak ösztöndíjjal történő támogatása, akik külföldön tanulmányokat, illetve kutatásokat folytatnak. A közalapítvány kuratóriuma 3 főből áll, elnöke Firtl Mátyás, tagjai pedig dr. Kristóf János és Vida István.

A 2008-ban meghirdetett felhívásra 27 pályázat érkezett, a pályázók közül a kuratórium 6 főt részesített ösztöndíj támogatásban, melynek összege fejenként 50 ezer forint.

Firtl Mátyás a csütörtöki átadáson felhívta a figyelmet arra, hogy az alapítvány kuratóriuma szívesen vesz minden olyan jellegű anyagi támogatást, amely az alapítványi cél megvalósulását segíti. Az alapítvány számlaszáma: K&H Bank Zrt. 10403356-33518877-00000000

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Háromszázhúszmillió szakképzésre

Győr-Moson-Sopron - 320 millió forintot nyert a Győr-Moson-Sopron Megyei Szakképzés-szervezési… Tovább olvasom