Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 14°C Még több cikk.

Átadták a véneki révhajót

Hivatalosan is átadták szombaton az április óta működő révhajókikötőt Véneken. A tizenegy plusz egy személyes kompra húsz évet kellett várni, a révközlekedés ugyanis 1982-ben szűnt meg a Mosoni-Duna északi és déli partja között.

A rév alkalmas nemcsak ember, hanem kerékpár, motorkerékpár szállítására is, kétóránként közlekedik, a menetidő között pedig sétahajózásra is alkalmas. Jakusné Ságer Anna, Vének polgármestere szerint a forgalom főként a propagandától függ, egyelőre egy nap tíz-tizenegy személy veszi igénybe a kompot, kétszázötven forintért. Elsősorban Gönyű és Győrszentiván a vénekiek célállomása, sokan
járnak át oda dolgozni április 1. óta vízen is. Jakusné szerint annak
idején is elsősorban a munkába, például a szentiváni téeszbe jártak a vénekiek a réven, a túloldalon élők főként az innenső vendéglátóhelyeket vették célba.
A rév Pados Józsefről kapta a nevét, Vének iskolaigazgatója évekig küzdött a kikötőért a testületben, s el tudta kerülni, hogy az már 1979-ben megszűnjön. A hetvenes években ugyanis kiépült a műút, megindult a buszközlekedés, egyre kevesebben utaztak a réven. Az akkori faluvezetés nehezen tudta fenntartani és végül nyolcvankettőben végleg kivonta a forgalomból a kompot.

Húsz év elteltével 12 millió forintos beruházással állították újra "szolgálatba". A kis költségvetésből gazdálkodó település mintegy 8,5 millió forint pályázati támogatást nyert a központi költségvetésből három évre ütemezve. Így csak lépésről lépésre tudták megvalósítani a révközlekedés újraindításának feltételeit, ugyanakkor a kikötőhelyhez vezető csatlakozó utat is kiépítették a Mosoni-Duna mindkét oldalán – tudatta a polgármester.

Korábban:

Ismét útra kelt a Pados (2002-07-09) >>

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hintós menet virágkoszorúkkal

Virágesőben fürösztötték meg Győr belvárosát tegnap délután. A Győri Nők Független Szervezete… Tovább olvasom