Kisalföld logö

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 16°C | 26°C Még több cikk.

Átadták a Kazinczy utcát - melyik Borkai cipője?

A csütörtöki átadással befejeződött a Belváros több utcájának felújítása: összesen 270 millió forintból szépült meg a Kazinczy utca és a Czuczor Gergely út, valamint a Csillag-köz.

A több mint féléves munka során többezer köbméter föld megmozgatásával kicserélték a régi közműveket, felszedték a régi burkolatot a kivitelező cég, a Magyar Aszfalt Kft. munkatársai. Szabó Dezső területi igazgató elmondta, a térkövek kiválasztásánál az Útkezelő Szervezttel egyetértésben választották ki a vegyes kockaköveket, valamint a korábbi járdafelületén a fagyálló, antikolt, tardosi vörös mészkő burkolatot, amely látványos és szép, ugyanakkor a hölgyek cipősarka sem „akad" bele a kövekbe.

Németh Zoltán alpolgármester szerint a Vill-Korr által kihelyezett, korhű kandelláberekkel együtt a Kazinczy utca méltán pályázhatna a "Győr legszebb utcája" kitüntető címre. Borkai Zsolt polgármester az átadáson hangsúlyozta, a belvárosi utcákat érintő felújításokat folytatják. Ezt követhetik a Jedlik, az Apáca, vagy a Szabadsajtó utca munkálatai a közművek cseréjével együtt.



Találós kérdés: melyik cipő kié?
Találós kérdés: melyik cipő kié? - a helyes válaszért kattintson ide.



Fotók: Harcsás Judit

Olvasóink írták

26 hozzászólás
12
  • 26. piroskaésabarkasz 2010. június 06. 13:41
    „A szlovák rendszámú luxus autók majd jól mutatnak a téren.”
  • 25. bonita2 2010. június 05. 14:16
    „"melyik Borkai cipoje?"
    KERDEZZ MEG, HOGY ERDEKEL-E!”
  • 24. pet 2010. június 04. 16:09
    „"Melyik Borkai cipője?" Ennyire telt?

    Kisalföld Online = színvonal 0.

    Gratulálok, Harcsás Judit!”
  • 23. skrisz 2010. június 04. 13:27
    „legszebb utcában nem illik a kiskutyákat pisiltetni, meg nagy dolgát végeztetni az unatkozó belvárosi gazdiknak.
    Meg egyes részeg mámorban lévő emberkéknek, akik a falak tövébe végzik el a dolgaikat. Gusztustalan tud lenni a belváros, főleg nyáron. Megéri a pénzt erre költeni!”
  • 22. Mankapunka 2010. június 04. 11:36
    „Őket nem érdekli,hog csúszik,mivel nem sétálnak arra,főleg esőben.

    Az a lényeg,hogy az ő környezetük jól néz ki. (Kodály Zoltán)”
  • 21. mir 2010. június 04. 11:10
    „Szép lett a Kazinczy utca de a vörös kövek a járdákon baromi veszélyesek esőben és hóban egyaránt. láttam megpadlózni egy két embert sajnos. A középső rész rendben van az nem csúszik de azért erre gondolhattak volna. Ha még az utca házait is rendbe raknák akkor már tényleg minden szép és jó lenne. Igaz a Kisfaludy utcában megint elkezdtek túrni mert a járdák alatt nem cseréltek ki anno minden vezetéket.”
  • 20. szószatyor 2010. június 04. 09:53
    „"Győr legszebb utcája" majd akkor lehet ha felújítják pincétől padlásig a Kazinczy utcai házakat. Egyelőre a belváros leglepusztultabb utcája nevet kaphatja.”
  • 19. igazszó 2010. június 04. 09:16
    „Melyik cipő kié? Ez a kérdés? Nos a középsőt én dobtam ki a kukába, és lám csak lám....úgylátszik jól kitapostam, mert nyomdokaimon halad aki hordja:)))))”
  • 18. enéh 2010. június 04. 09:06
    „Elkészült. Ez a lényeg, és örülni kellene, nem fanyalogni. Állandóan ez megy, ezért tart itt az ország. Mindig csak a negatívumok, a pozitívumokról semmi. Nektek inkább homokzsákokat kéne pakolni, akkor lenne sikerélményetek. Amúgy remélhetőleg ez a burkolat kiszolgál bennünket, amíg élünk, mert új alatta a csatorna, és remélhetőleg nem erre fog haladni a metro.”
  • 17. bn 2010. június 04. 08:17
    „a kőválsztás itt is remekül sikerült, csak az nem esik el télen a havas köveken, aki már fekszik...”
  • 16. Agent 2010. június 04. 07:44
    „15, az üldözési mánia ma már kezelhető, vannak erre jó szakemberek.”
  • 15. adalfold 2010. június 04. 06:21
    „egyébként teccik a zucca. jó lenne a fa , de ilyen kicsi űrszelvénybe (nem space lottery angolul!) nem fér bele.

    éN AZT CSINÁLTAM VOLNA:
    - az úttengelyt eltolom fél méterrel a patika felöli oldalra,
    - így betehető egy zöld sáv a kocsma előtti oldalon: bokrok/padok váltakozva
    a maradék hely elég egy egyirányú célforgalomnak, tehát így
    a kialakított a sétálóutca szép és használható.

    És persze egy Bor-kaji szobor is beteendő, mondjuk pont a kocsma elé (legyen minek a tövébe...)”
  • 14. adalfold 2010. június 04. 06:17
    „"ó SZENT bORKAI, NEVED TÍZ ÉV MÚLVA Y-NNAL BORKAY, DE MI VAGY TE?
    Győző, Imre,István,Zsolt? Dehogy is Viktorkettő a neved addigra. Borkay Viktorkettő

    Orbán pedig mormol egy szabadkőműves liturgiát kis tacskójának, sancho semjén panzának és kettényílik a Bódva, hogy átvezesse népét a Likud."

    :D:D:D:D:D:D:D:D:D”
  • 13. Mankapunka 2010. június 03. 23:59
    „Tényleg kellenének fák,mert mikor megcsúszik valaki,akkor tudjon mibe kapaszkodni.”
  • 12. urbaniastapista 2010. június 03. 22:07
    „Miért kell a sétálóutcán járdát jelölni?
    Miért nincs fa?
    A csúszkálással súlyosbítva ez sem egy sikersztori.”
  • 11. Goldmund 2010. június 03. 21:39
    „A korhű kandeláberek mellett igazán érdekesen mutatnak a csöppet sem korhű parkoló autók. El kéne dönteni, a Kazinczy és a Király utca sétálóutca, vagy ugrálóutca (félre lehet ugrani a száguldozó autók elől).”
  • 10. hordópali 2010. június 03. 20:45
    „Mármint ollan randa!!!”
  • 9. hordópali 2010. június 03. 20:45
    „Mint a bűn!!!”
  • 8. piroskaésabarkasz 2010. június 03. 19:59
    „4!Ráadásul akciósak voltak.”
  • 7. buggyant 2010. június 03. 19:47
    „..ez szép?...”
26 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A tehetséges ember közös nemzeti érték

Eddig négy, a jövőben pedig húsz tehetségpont alakul Győrben – munkájukat a szerdán megalakult… Tovább olvasom