Kisalföld logö

2017. 10. 18. szerda - Lukács 12°C | 22°C Még több cikk.

ÁSZ-elnök Győrben: minden kockázatos településre mielőbb eljutnának

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) célja, hogy minél előbb eljusson azokra a településekre, amelyeken felmerül annak kockázata, hogy nem hatékonyan költik el a közpénzeket.
Erről Domokos László, az ÁSZ és a Magyar Pénzügyi-Gazdasági Ellenőrök Közhasznú Egyesülete (MPGEKE) elnöke beszélt újságíróknak az MPGEKE Adóellenőrzési Szakosztályának csütörtökön Győrben megrendezett szakmai konferenciája előtt.

ÁSZ-elnök: jól vizsgázott a katasztrófavédelmi törvény

Jól vizsgázott a június eleji dunai árvízkor a tavaly januárban hatályba lépett katasztrófavédelmi törvény - mondta újságíróknak egy csütörtöki győri konferencia előtt az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke.

Domokos László megjegyezte: a két éve elfogadott jogszabály megalkotásakor messzemenően figyelembe vették az ÁSZ korábbi megállapításait.

Mint mondta, a hivatalba lépése után a még 2010 közepén elrendelt célvizsgálatot megelőzően nem készült átfogó számvevőszéki áttekintés erről a területről.
Emlékeztetett: Győr-Moson-Sopron megyében már tartottak egy "nagy, átfogó, holisztikus ellenőrzést", amely a megyei önkormányzat mellett a két megyei jogú várost érintette, az ellenőrzés pedig alacsonyabb szinten, a kisebb településeknél is folytatódik "a kockázatok mentén".

"Nem célozhatjuk meg azt természetesen, hogy mindenhová eljussunk, ezért a jó gyakorlatokat is próbáljuk bemutatni, hogy tanuljon egyik település a másik hibájából, és ezáltal javítsa a helyzetet" - fogalmazott a számvevőszék első embere, hozzátéve: ez a megoldás esélyt ad arra, hogy négy évnél ritkábban kelljen megjelenniük minden településen.

"A közpénzvédelem szempontjából az a legfontosabb, hogy mindenhol, ahol káresemény, helytelen pénzköltés, pazarlás történhet, oda viszont négy évnél gyakrabban is eljussunk" - jegyezte meg Domokos László, aki szerint a mai modern ellenőrzési rendszerek nem feltétlenül kívánják meg a személyes jelenlétet.

Korábban létezett olyan rendszer, amelyben minden vállalathoz ellenőrt telepítettek, de ez költséges volta miatt azért sem célszerű, mert ez a szakember az ottani rendszer részévé válik - mondta. Hozzátette: az ÁSZ ezt a feladatot most országosan mintegy félezer emberrel látja el.

Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal külső kapcsolatokért felelős elnökhelyettese arról beszélt: Győr-Moson-Sopron erős gazdasági háttere miatt nagyon előnyös tulajdonságokkal "megáldott megye", ugyanakkor a határok megszűnése komoly feladatok elé állítja munkatársaikat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lopott a győri áruházból: közérdekű munka a büntetése

Gyorsított bírói eljárásban 18 óra közérdekű munka letöltésére ítélték a fiatalt. Tovább olvasom