Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 21°C Még több cikk.

Árvíz - Köszönet, hála és büszkeség Gönyűről

Köszönet és hála azért a példamutató összefogásért és embert próbáló küzdelemért, melyet 2013. júniusában a minden eddigit meghaladó méretű dunai árvíz elleni küzdelemben Gönyű és a környező települések lakói megmutattak - írta levelében Nagy Gergely (Jobbik) önkormányzati képviselő.


Mottó: „Túlélő hangyák nincsenek, csupán túlélő hangyabolyok vannak."
(LHA)

˝Büszke vagyok, hogy ehhez a közösséghez tartozhatok!

Bebizonyítottuk - elsősorban önmagunknak - hogy egy valóban fontos cél érdekében egy emberként – kiválóan működő élő közösségként, hangyabolyként – rövid idő alatt hegyeket vagyunk képesek megmozgatni! A szó szoros értelmében is. Kislányok, fiúk, nők és férfiak, fiatalok és idősek Gönyűről, Nagyszentjánosról, Bőnyről, Győrből és az ország távolabbi vidékeiről vállt vállhoz vetve dolgoztak nappal és éjjel is, ha kellett. Munkánkat siker koronázta: Gönyű 6-0-ra győzött az árvíz ellen.

Azért azt sem szabad elhallgatnunk, hogy községünk ősi alapítói nagyon jól tudták, hová kell a házaikat fölépíteni. Gönyűt részben körülfolyhatja a Duna, de elönteni néhány szélső ház kivételével nem tudja.

Azt is bebizonyítottuk, hogy semmilyen unióra - se régi szovjetre se mostani európaira nem kell várnunk: összefogással és megfelelő helyi vezetéssel egy ekkora méretű természeti erővel is sikeresen szembe tudtunk szállni. A jövőre nézve ennek az a tanulsága, hogy ha létezik a közösség nagy többsége számára valóban fontos cél, akkor ne várjunk külső segítségre, hanem tervezzük és szervezzük meg, majd közös erővel és megfelelő helyi vezetéssel valósítsuk meg mi magunk!

Az is bebizonyosodott, hogy ügyeket meg leltár-listákat lehet intézni, de az embereket igenis vezetni kell! Egy védekezési helyre lebontva: mikor tapasztalt, higgadt, határozott, ezért hiteles szakember irányította a munkát, akkor az ment, mint a karikacsapás. Mindenki szó nélkül beállt a sorba, és tette a dolgát. De ilyen vezető nélkül rövid időn belül káoszba torkollott az irányítatlan munka. Úgy láttam, hogy a gátakon dolgozók számára nagyon egyértelműen megmutatkozott, ki a hiteles szakember. Itt most a vízügyes, katasztrófa elhárító szakemberekre gondolok. A jövőben már a munka legelején csakis az ilyen embert szabad elfogadnunk!

Ezzel összefüggésben az is bebizonyosodott, hogy nem a többség tudja, - mert hiszen nem is tudhatja! - hogy mit kell csinálni, hanem ez a néhány hiteles szakember, azaz egy szűk kisebbség. A többség csak abban mondhat véleményt, hogy kit fogad el hiteles szakembernek. A gátakon dolgozók számára ez egyértelmű, de a kocsma pultja mellől vagy a számítógépe billentyűzete mellől senki nem tudhat, és ezért ne is akarjon bölcsködve észt osztani! Aki nem vett részt a közös munkában, azt sajnálom, mert nem tapasztalhatta meg az összefogás szívet-lelket melengető, felemelő erejét.

Március közepén és most is bebizonyosodott, hogy a falu vezetése Major Gábor polgármesterrel az élen nagy vész esetén is ura a helyzetnek. Mind a szervezés, mind a munka gyakorlati megvalósítása terén jelesre vizsgázott. Ugyanúgy mindazok, akik részfeladatokat ellátva segítették a közös munkát. Köszönet és hála mindannyiuknak!

Pap Gábor 2002-ben az alábbi versszakkal egészítette ki a Székely himnuszt. Az árvíz fölött aratott győzelmünk idején ez most ideillik:

Kigyúlt a mennybolt, zeng a hadak útja,
Csaba királyfi gyűjti táborát.
Szűnik az átok, kiapadt a kútja,
Szívünkön égi öröm lángol át.
Hiába zúgsz már gyűlöletnek árja,
Megáll a szikla, nem porlik tovább,
Imánk az Istent újra megtalálja,
Köszöntsd ma népem, üdvöd hajnalát!

Úgy legyen!˝

Gönyű, 2013. június 13.
Dr. Nagy Gergely
önkormányzati képviselő, Jobbik

Olvasóink írták

  • 1. SPS 2013. június 14. 14:39
    „Ez így igaz Gergő! Igaz és jó írás! HAJRÁ GÖNYŰ!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elszíneződhet az ivóvíz Győrújfalun

A vezetékes víz továbbra is szigorúan ellenőrzött, biztonságos és fogyasztható a Pannon-Víz Zrt.… Tovább olvasom