Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 23°C Még több cikk.

Arrabona Városvédők: Egy régészeti szakfelügyelet margójára

"Úgy fest a dolog, hogy a Széchenyi térnél bevált forgatókönyv szerint tervezik lebonyolítani a Dunakapu tér rendezését is."


Nagyon úgy fest a dolog, hogy a város vezetése egy korábbi, a Széchenyi-térnél bevált forgatókönyv szerint tervezi lebonyolítani a Dunakapu tér rendezését is.



Fényes nappal, a környéken sétálók szeme láttára 1,5 méter mély árokkal estek neki a rakpartnak a szorgos munkások, hogy csövet fektessenek. Gyorsan kiemelték a földet, leszórták a csövet és már éppen temették is vissza, amikor végre feltűnt valakinek, hogy ez nem egészen úgy megy, ahogy kellene.



Az ott folyó munkákhoz ugyanis régészeti szakfelügyelet van előírva. Itt jönnek képbe a "szakemberek", akik bizony ott sem voltak! Amikor pedig valaki szólt nekik, hogy ugyan már dolog van, nagy kegyesen kisétáltak, vetettek egy pillantást a gödörre, majd leheveredtek a fűre napozni.

Nehéz elhinni, hogy bárki is a város vezetése, vagy akár a múzeum részéről komolyan gondolja azt a kijelentést, melyet szinte mantraként mondogatnak magukba fordulva, "hogy majd a régészeti feltárás eldönti, mi legyen a tér sorsa". Milyen régészeti feltárás? Az, ami meg sem történik? Ha már egy szakfelügyeletet ennyire vesznek csak komolyan, akkor a feltárástól hogyan várhatnánk el bármiféle hiteles eredményt? Mi lesz, ha akkor is már csak a markolóval szétszaggatott altalajt lesik majd a kedves "szakemberek", s állnának neki feltárni, de már nincs mit? Megint "elkéstek".



Annak idején szembe köpték a várost a vezetőik a Széchenyi téren, a régészek meggyalázták szakmájukat, elismert eleiknek emberfeletti tetteit oltották ki, s fojtották bele a Gardénia gyár területéről illegálisan odahordott veszélyes hulladékba. Az elmarasztalás megtörtént, a város kifizette a több milliós bírságot, de csak nyert vele, mert a büntetésre kiadott összeget egy alku eredményeként visszakapja műemléki felújításokra.

Tehát ők jól jártak. Félő, hogy a Dunakapu tér is hasonló sorsra jut: szándékos lelőhelyrongálás, leletmegsemmisítés. A múltat a markolók tépik darabokra, a kőzúzó gépek torkán engedik le, s majd valahova eladják murvának. A kör bezárul, a tér meghal.


Széchenyi István, az Arrabona Városvédő Egyesület elnöke

Kérdések a Duna bástyával kapcsolatban:

1./ Rakparti út és parkoló:

Ki és milyen körülmények között szerezte be és milyen engedélyeket a tervezett útépítéshez?
Miért nem tartalmazza az érvényes rendezési terv az új út helyét, ennek hiányában hogyan folyt a konkrét terveztetés?
Miért nem gondoskodik a város alsó rakparti árvízvédelemről?
Mennyi ingyenes parkolóhelyet szüntet meg az új út?
Miért nem lehet kiszélesíteni az alsó rakpartot, így elférne az út is maradna a parkoló  is?
Kinek áll érdekében az ingyenes, létfontosságú parkolóhelyek megszüntetése?
Miért nem elégséges a Petőfi híd lábánál lévő parkoló?
Miért nem lehet a drága mélygarázs helyett parkolóház? 

2./ Mélygarázs a Duna bástya szívében:
Miért nem előzte meg a tervezői kiválasztási közbeszerzési eljárást a régészeti kutatás?
Miért nem lett országos, vagy akár nemzetközi tervpályázat kiírva?
Miért volt a tervezési kiválasztásnál szempont az évi 120 milliós bevétel?
Ki írta ki valójában a közbeszerzési kiírás alapját képező feltételsort, csak nem az egyik tervező? Talán magára szabta, ki fogja ezt kivizsgálni?
Hogy mertek a kiválasztáskor vázlattervet kérni mélygarázsra, amikor a városvezetők minden ottani beruházást a régészeti feltárástól tesznek függővé?
Nincs ez a mélygarázs létesítés előre lejátszva?
Miért nem gondolt senki a tervezői kiválasztás programtervénél a Duna bástya és az elbontott házsor újraélesztésére?

3./ Rendezési terv módosítás:
Miért Sándor János a Városstratégiai Bizottság tagja készítette a rendezési tervet alátámasztó  építészeti munkát?
Nincs itt elfogultság, először elkészíti, aztán mint VSTB megszavazza a saját terveit?
Miért nem független szakértő  készítette a rendezési terv történészi, régészeti alátámasztó  munkarészét, miért Székely Zoltán az Oktatási,Kultúrális,Sport Bizottság tagja?  Egyébként Székely Zoltán művészettörténész, semmi ilyen irányú képzettsége, jogosultsága nincs.
A rendezési terv készítőjének van-e tényleges településtervezői végzettsége, vagy csak élt egy joghézaggal és felvetette magát erre a listára (mint sokan mások)?
A rendezési terv készítőjének van-e gyakorlata egy ilyen bonyolult, műemléki környezetben, városképileg frekventált helyen lévő, a belváros arcát átformáló  munkához? Ha igen soroljon fel példákat!
Milyen városrendezési szempont szerint kerülne ezen terv alapján a tér keleti oldalára kb. 3 emelet magas, a tér egyharmadát elfoglaló „óriás"épület?

4./ Régészeti feltárás:
Ki fogja végezni a konkrét feltárási munkát,valakiktől függő, vagy független kutató?
A véletlenül a közelmúltban előkerült régészeti leletek nem jelzik-e már most is előre, hogy mi várható teljes bizonyossággal a tér alatt?
Ki fogja kimondani, és főleg mi alapján, hogy elég lelet került-e elő ahhoz, hogy ne bolygassák a bástyát?
Mit kezdenek majd azzal a helyzettel az illetékesek, amikor a bástya tekintélyes maradványai napvilágra kerülnek? Betemetik és jöhet a díszburkolat, vagy azon kezdenek gondolkodni, hogy a tér felszínére tervezett épületek alapozása hogyan kerülgesse majd a reneszánsz emlékeket?
A közelmúlt sajnos ismét bebizonyította városunk polgárai számára, hogy mi is a városvezetés tényleges hozzáállása a Dunakapu térhez. A közbeszerzés során napvilágra került törvénytelenségek sora intő jel, mutatja az  elbizakodottság fokát, de mutatja a hozzáértés és a szavahihetőség mértékét is.

Kedves győriek, ha mást már nem tehetünk, legalább tegyük fel a kérdések egyikét-másikát!

Olvasóink írták

55 hozzászólás
  • 55. Accra 2011. június 03. 14:19
    „Szúnyog, nem a munkásőrre gondoltam, hanem arra, akitől elvették a jogkörét 1 év után:) Kárpótlásul tavaly kapott jó állást a tornyos házzal szemben.”
  • 54. jégcsákány 2011. június 03. 11:43
    „A cikk a nyomtatott sajtó /Kisalföld -9. oldal - 06.03./
    "A világörökségi cím elnyerése történelmi lehetőség "”
  • 53. Révfalui-szúnyog 2011. június 03. 09:39
    „Jégcsákány! Tudna mellékelni egy linket a világprogramos cíkkről? Ugyanis nem találom.”
  • 52. jégcsákány 2011. június 03. 08:32
    „Okosabb lenne ha mindenki elolvasná a mai Kisalföld világprogramról írott cikkét / 06.03/.
    A leírtak alapján érdemes lenne elállni a mélygarázs tervtől. A bérnyalóknak csak annyit,
    hogy úgy látszik mégsem olyan gyenge szakmailag az AVE, és a kérdéseikre is illő lenne a
    városnak nyilatkozni. Ma már nem elég azt az álláspontot képviselni, hogy" mondhatnak
    amit akarnak mi minden körülmények között ragaszkodunk az elképzeléseinkhez,és nem vagyunk
    hajlandók módosítani a terveinken. Egyszóval ragaszkodunk a hülyeségünkhöz." Ehhez ki
    hatalmazta fel a vezetést? A rossz döntés hosszútávra megpecsételheti Győr sorsát.”
  • 51. Révfalui-szúnyog 2011. június 03. 08:30
    „50! Egészen másról van szó! Én nyugodtan elmegyek ilyesmire, semmi félnivalóm nincsen. Mégse járok, nem tettem régebben sem. Magyarországon nincs, soha nem is volt erős civil kurázsi. A magyar néplé-leknek ez nem sajátja. Inkább fortyog magában, visszafojt, kesereg, azután egyszercsak kitör. Semmi ér-telme egyetlen szervezetnek se nevetségessé tennie magát néhány tucat megjelenttel, akik ráadásul ugyanazok a figurák húsz éve Győrben, akik anno az Erdély-tüntetésekre indultak az MDF iroda elől BP-re a Hősök terére, aztán vesszen hornoztak a Baross úton Bakács Lászlo akkori miépes vezényletével, vagy páran álldogáltak a mára elkészült országzászló emlékmű tervezett helyén és elszavaltak egy verset, lengettek pár zászlót. Aztán elkészült az emlékmű, de nem a tüntetésnek, hanem a háttérben komolyan dolgozó civilek munkájának eredményeként.

    Nem tudunk egyetlen -országos vagy helyi- ügyet sem mondani az elmúlt húsz évből, amit tüntetéssel harcoltunk volna ki. Ugyanezért nem lehet felmérni azt sem, hogy egy civil szervezet mögött vajon hány helyeslő és ellenző áll. Biztosak lehetünk abban, hogy a Rába-parti füves rét felszámolását nem annyian ellenzik, ahányan ott voltak a Reflex megmozdulásán, hanem minimum köbre emelhetően többen.
    Én sem értek egyet a terület parkoló célra történő átalakításával, mégse mentem oda, pontosan azért, mert tudtam, hogy húszan se lesznek. De ha lettünk volna ott ötezren, akkor tán nem építik meg a parkolót? Dehogynem.

    Nincs más út, csak a szakmai vonal erősítése. Azok, akik most politikai szándékokat sejtenek a Dunakapu mögött, rá fognak jönni, erről szó sincsen. (már eddig is rájöhettek volna, ha nem volnának funkcionális analfabéták vagy fizetett pártkatonák) Itt kizárólag szakmáról, jó és rossz építészeti megoldásokról, régé-szetről, történelemről, turisztikai, így gazdasági távlatokról van szó. És persze a törvények betartásáról. Én ezért nem tartom szerencsésnek a kenőpénzek emlegetését, mert egyrészről az föltételezhetően mindig volt, van és lesz, mindegy milyen párt irányít, másrészt ezt senki se tudja bizonyítani, legfeljebb föltétele-zi vagy pletykákra alapoz, de a lámpást nem tartja.

    A szakmaiság és a törvényesség talaján kell maradni. Ha a törvény azt írja elő, hogy történelmi környe-zetben minden beruházás előtt régészeti kutatást kell tartani, akkor azt végre kell hajtani. Nem úgy, ahogy a rakparton történt, ahol lefektették a csöveket és már planírozzák is fölötte a terepet. A régészeknek pe-dig nem itt kell fórumozni, hanem megfelelő hatóságoknál bejelneteni a törvényszegést.

    A Dunakapu ügye nem emeszpé-fidesz, komcsi vagy szélsőjobb kérdés. Kultúrális és építésszakmai kér-dés. Nem mellesleg egy nemzet megmaradásának ügye.”
  • 50. Driver 2011. június 03. 06:58
    „Kedves morgolódók! Nem a billentyűzet nyomkodásával kellene levezetni a feszültséget, az senkit nem érdekel. Ki kell állni nyilvánosan, hangos demót tartani ami elhallatszik az országos médiáig! Persze ez rám is vonatkozik. Na igen, csakhogy félünk a nyilvánosságtól. Felismerhetnek, megbélyegezhetnek, kirúghatnak! Vagyis, nem lesz semmi?”
  • 49. Révfalui-szúnyog 2011. június 02. 22:40
    „Alpolgi? Csak nem az exmunkásőrre gondol kend?”
  • 48. Accra 2011. június 02. 22:16
    „newface 11, Te is kevered a szezont a fazonnal:(
    Engedélyes terv lehet, hogy van, de engedélyezve még nincs, legfeljebb részben. A mai napig sem kapott még vízjogi engedélyt! Enélkül egyetlen kapavágást sem lehetett volna csinálni.
    Persze, ahol a volt alpolgi az igazgató, ott majd elkefélik ezt is...”
  • 47. DON 2011. június 02. 22:13
    „Newface!
    Mutassa meg az aláírt engedélyes tervet az útra!
    NINCS!
    Mutassa meg az engedélyezett rendezési terv módosítást!
    NINCS!
    Miről beszél maga (nem ön)?

    Pancser!
    Én még nem hallottam az AVE-t pénzt kérni! De maga minden bizonnyal havi nettót kap a marhaságaiért...”
  • 46. Révfalui-szúnyog 2011. június 02. 21:54
    „Pancser és newfacet legott karóba huzatom, amint kineveznek győri várkapitánnyá. Óóó áldott feudalizmus! Amelyben egy jobbágynak 17 ha földje volt (ma kinek van annyi?) és fizette a kilencedet és a tizedet, ami összesen 19%. Ugye kiegyeznénk ma ezzel az ,,idejétmúlt" rendszerrel? Ráadásul a pancserhez hasonló akadékoskodókat, azokat, akik tanulatlanul, műveletlenül közügyekbe próbálták ártani magukat és szervezkedtek, pillanatok alatt megkarózták vagy megsütötték. És rend volt. Nem a proli észjárás és haszonlesés, hanem a műveltség és tájékozottság döntött. Nagyon várom az újkori demokráciák alkonyát, amely Görögországgal eléggé látványosan kezdetét vette!”
  • 45. mir 2011. június 02. 21:51
    „41
    A széchenyi térnél megtették, hogy eldózeroltak olyan rétegeket amire nem volt engedélyük. Különben meg az út nem az önkormányzat tulajdonában van?”
  • 44. peet2 2011. június 02. 21:45
    „41
    nem fog hiányozni a hozzászólásod, de azért reggel menj és segits bontani a rakpartot...”
  • 43. pancser 2011. június 02. 21:44
    „23! "tóthbéla" Ne keverd össze a dolgokat, nem én vagyok a hiteles, hanem azok akiket az arrabonások szidnak rágalmaznak. Bohócok, akiket néhány rokontenyésztett haronszőrűn kívül senki nem támogat. Pénzt kérnek tele szájjal ők tudják, igazak, mindenki más meg hiteltelen. Olyan ez mint amikor valaki szembe megy az autópályán és még hősnek is érzi magárt, holott h....e vagy beteg!”
  • 42. Dwatson 2011. június 02. 21:41
    „Pártunk és kormányunk elhatározta hogy eltörli a múltat,de most (is) egy kicsit messzire ment!”
  • 41. newface11 2011. június 02. 21:29
    „Jelenleg még senki nem dózerolt el semmit. Majd ha ez megtörténik, akkor lehet verni az asztalt, addig csak felesleges hangulatkeltés. Na, én be is fejezem, mert annyi szánalmas lúzer eregeti itt a lufikat, hogy elég volt.”
  • 40. peet2 2011. június 02. 21:26
    „36.

    ugye a rakparti rombolás nem Győrött történik, és ugye nem Győr esetleges régészeti leleteit dózerolja el ?
    Mert ugye az utkezelőnek semmi köze a barbarizmushoz??
    Az Utkezelő szervezet "egy szent tehén" vagy csak azt a tájékoztatást kapták a tervezéskor hogy
    ez egy sivatagi ut lesz??”
  • 39. newface11 2011. június 02. 21:02
    „Persze, Révfalui-szúnyog, ÖN (nem maga) pedig az MTA rendes tagja, ugye? :)))
    Amit írok, azok a száraz tények, amit Önök mondanak, azok pedig.... ????”
  • 38. Révfalui-szúnyog 2011. június 02. 20:57
    „Ha itt valaki funkcionális analfabéta, akkor az maga, 36-os! Arra se veszi a fáradságot, hogy a korábbi kommenteket elolvassa, ellenkező esetben tudná, hogy a római limes éppen a rakparti rész alatt, a várfalon kívül lenne könnyebben feltárható. Maga egy műveletlen, helyesírni sem tudó, érvelésre képtelen ,,nép darab". A szavazógép. Aki itteni épületes fejtegetései után elmegy valamelyik félállati létben fetrengő celebre szavazni ostoba tévécsatornákon.”
  • 37. newface11 2011. június 02. 20:57
    „Vagy másképp fogalmazva, térre nincs kész terv, a rakpartra van kész engedélyes terv. Így már érthető a sok szakértő úrnak? A teret a város tervezteti, a rakparti utat az Útkezelő Szervezet. Kicsit figyelmesebben kéne olvasni a sok hozzáértőnek a cikkeket, mert sok esetben keveritek a szezont a fazonnal. De persze sokkal egyszerűbb így az AVE-nak megvezetni a népet, mert sokan nincsenek tisztában bizonyos dolgokkal. Féligazságokat állítanak, itt-ott ezt-azt nem teljesen fejtenek ki, aztán már is itt van a jó kis botrány. Ez a helyzet.”
  • 36. newface11 2011. június 02. 20:50
    „Azt, hogy a Dunakapu tér és a rakparti beruházás két külön dolog. Az egyiket az önkormányzat, a másikat az Útkezelő Szervezet készíti. Funkcionális analfabéták.”
55 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szülők petíciója: közel ezren aggódnak a győri Bárczi-iskoláért

Közel 20 embert bocsátanak el a győri Bárczi-iskolából. A szülők aggódnak az értelmi fogyatékos, autista gyermekeik megfelelő színvonalú felügyeletéért. Videó. Tovább olvasom