Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

Arrabona: nem kíván részt venni a Dunakapu tér tervezésére kiírt pályázaton

Az Arrabona Városvédő Egyesület bejelenti, hogy a Dunakapu tér tervezésére - Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata által- kiírt közbeszerzési pályázaton nem kíván részt venni, mivel a pályázati kiírás tartalmával, módjával és feltételeivel nem ért egyet (mélygarázs, nagy közösségi rendezvénytér, stb.).

A terület átalakítására vonatkozó elképzeléseinket építészeink, műszaki szakembereink közössége csak hagyományőrző módon hajlandó megtervezni, amely alapvetően ellenkezik a kiírási feltételekkel.
Úgy gondoljuk, hogy az építészeti tervezésre kiírt közbeszerzés nem képes a hozzá fűzött reményeket beváltani, hiszen eleve elrendelést tartalmaz. Mindezek mellett az alsó rakpartra levezető út tervei már készek, a kivitelezés tudomásunk szerint márciusban kezdődik. A területre készülő új rendezési terv vélhetően készen sem lesz a pályázat benyújtásának – február közepe – idején, azaz nem lehet tudni, a pályázatok építészeti szempontból mely feltételrendszerhez kell, hogy alkalmazkodjanak. Ráadásul az összes, a célterületre vonatkozó építészeti elképzelést alapjaiban képes megváltoztatni egy helyesen végrehajtott régészeti feltárás, mely a sorban hátul kullog, csak nyár közepén veheti kezdetét.

Egyesületünk célja, melyet a győri polgárok és a szakma több mint 80%-a támogat, hogy a Duna bástyát, Duna kaput megmentsük, megmaradt elemeiből rekonstruáljuk, a Bástya utca elbontott házsorát eredeti arculatában visszaállítsuk, és az így kapott tereket, melyek fedettek és nyitottak egyaránt visszaadjuk az embereknek. Célunk továbbá az alsó rakpart kiszélesítése, alsó árvízvédelem kiépítése, új lenti ingyenes parkolók létrehozása, valamint turisztikai hajóállomás létesítése.
Úgy véljük ezen célok megvalósítása érdekében szabad csak a győriek közösségének pénzét költeni, mert ezen kívül méltó hasznosítás nem létezik.


Győr, 20011. február 9. Arrabona Városvédő Egyesület

Olvasóink írták

58 hozzászólás
  • 58. háté 2011. február 17. 22:58
    „57. gig--bizony jó lenne, ha utána néznél, te mit tettél Győrért, és ők mit tettek?
    Ők a jövőnek- az utódoknak tevékenykednek, míg ezek a narancsosok a befektetők kedvéért!”
  • 57. gig 2011. február 15. 01:10
    „Kedves DON!

    A stílussal nem, de a gondolat lényegi tartalmával egyetértek. Csak azért, mert valakiket megválasztott a többség, még nem árt a civil kontroll. Ez nem is vitatható. Nem is vitattam.

    Arról maradtam le csupán, hogy mikor és ki hatalmazta fel a látványosan agyonnépszerűsített egyesületet, hogy a győriek többsége által megválasztott városvezetést a győriek nevével visszaélve kioktassa.”
  • 56. DON 2011. február 14. 22:23
    „Gig!
    Sokmindneről lemaradt! A felelős állampolgári döntés nem annyiból áll, hogy 4 évente bemegy a szavazófülkébe, s az azt megelőző hónapokban felhergelt agyával ikszel egy vaskosat. "Ezekre" oda is kell figyelni! Olyanok "ezek", mint a disznók. Ha nem figyel oda rájuk, szétfolyik a trágya az udvaron. "Ezek" politikusok - különféle színekben.”
  • 55. gig 2011. február 14. 13:08
    „Azért ez vicces. Vagy inkább szánalmas. Milyen alapon beszél a győriek nevében ez az Egyesület, amelynek sajtótájékoztatóján többen voltak a sajtósok, mint a tiltakozók? Miért kapnak ezek ekkora felületet? A város vezetését a győriek választották, egyértelmű többségben. Az egyesület milyen számszerűsített felhatalmazással bír?

    "Megmentsük", "visszaállítsuk". Miféle joguk lenne nekik ehhez? Győr talán a nagyhangú egyesület tulajdona lenne? Lemaradtam valamiről?”
  • 54. Amasan 2011. február 11. 23:36
    „53. DON 2011.02.11. 23:08
    ha jobban belegondolok a (sikeres) politikusi pálya a következő sajátosságokat feltételezi:
    -nyalás (oldal és fel)
    -taposás (oldal és le)
    -intrikálás (aktuális és potenciális ellenfél/szövetséges)
    -PR (a kapcsolója mindig "BE" állásban)
    -alkalmi szövetségek kötése, majd érdek miatt felrúgása
    -sleppgyűjtés, motiválás, etetés (bizottsági helyek, "szakértő...stb)
    -ígéretek tárháza, kinek-mit hallani akar
    -szelektív emlékezet (ígéretek, tettek, kölcsönök)
    -hirtelen fellépő funkcionális analfabetizmus
    -önigazolási kényszer
    -énkép sajátos törvényi értelmezése

    Véleményem szerint mindezt bármelyik személyiségzavaros, frusztrált kompenzációpozitív magáénak tudhatja, emiatt pedig nem feltétele a politikus pályaalkalmasságinak a magas intelligencia. Szerintem... :D”
  • 53. DON 2011. február 11. 23:08
    „#52 Igény sok mindenre van:)
    Épp a napokban hallottam egy érdekes beszélgetést a rádióban arról, hogy vajon milyen viszonyban áll egymással a magas intelligencia szint és az, hogy valaki sikeres politikussá válik. A lényeg: a kettő nem feltétlenül tartozik össze.”
  • 52. Amasan 2011. február 11. 21:28
    „49. Torbius 2011.02.11. 13:13 :
    ok! de a kóstolás csak jelentkezési sorrendben! :)

    51. DON 2011.02.11. 18:47:
    "vendégségbe" amúgy is illik ajándékot vinni (természetesen olyan szmötyit, amelyet mi magunk is szívesen fogyasztanánk, hiszen ki tudja, lehet az esemény folyamán ki kell tekerni annak a fránya üvegnek a nyakát, ha elfogy a felhalmozott folyékony ambrózia), ezért én is hozom a pálinkák "horváthbéláját" a vegyigyümit! A pellengért és a kalodát pedig tényleg újra be kellene üzemelni, véleményem szerint társadalmi igény lenne rá... :D”
  • 51. DON 2011. február 11. 18:47
    „Én nem akarom elinni szúnyog összes páleszét. Persze szívesen kóstolok, de cserébe a nagyszerű rendezvényért, viszek én is jófajta háztáji cefrét.:)
    Apropó: ha már úgyis rendezvénytér funkciója van a Dunakapu-térnek, meg úgyis ott aggatják fel az összes nevenincs sztárocskát. Nem lehetne oda át helyezni ezt a karóba húzást? Biztosan jönnének rá sokan. Sok ember pedig sok pálinkát tud hozni:)”
  • 50. hapala 2011. február 11. 14:43
    „ez egy karakán , és a politikával nem foglalkozó számára is érthető megnyilatkozás.

    gratulálok, nem sarat kell dobálni, hanem kimondani : MI EBBEN NEM VESZÜNK RÉSZT !”
  • 49. Torbius 2011. február 11. 13:13
    „Amasan!
    Engem! :D
    Mennék veled... :D”
  • 48. Amasan 2011. február 11. 12:36
    „43. Révfalui-szúnyog 2011.02.11. 08:35 :

    az jó lehet... Ha "rendezvény" (karózás) lesz megyek! :) Csak maradjon még a páleszből, hiszen lincselni csak autentikusan a szabályokat és a külsőségeket betartva szabad! (fáklyák, vasvilla, kiegyenesített kasza, égő kereszt... izé ez utóbbi nem, no meg némi nyomás a gyümölcspárolásból eredő nedütől, kiabálás és a mai kor elmaradhatatlan tünete az események megörökítése a remélhetőleg hálás utókor számára) Kihagytam valamit? :D”
  • 47. Agent 2011. február 11. 12:14
    „46:):):) Vicces fijú, előbb olvassad el a saját hozzászólásaidat, aztán kezd fennakadni a személyeskedésen.”
  • 46. VJack 2011. február 11. 10:53
    „Igen, egyezhet. Mint ahogyan tévedhetsz is, bár ezt neked nehéz felfogni. Megint frusztrált vagy, hogy állandóan és ok nélkül személyeskedsz? (Nem most, hanem minden veled ellentétes vélemény után.) Csak mint a pszichiátered kérdezem.”
  • 45. Agent 2011. február 11. 10:31
    „44.
    Szerencsére semmi közöm hozzájuk, ez persze nem jelenti azt, hogy nem egyezhet a véleményem az elképzeléseikkel, illetve azt sem, hogy nem térhet el attól, bár tudom, ezt neked nehéz felfogni, de azért csak gyakorold.”
  • 44. VJack 2011. február 11. 10:28
    „Agent, szerintem jelentkezz csontért a Városházán.”
  • 43. Révfalui-szúnyog 2011. február 11. 08:35
    „Amasan! Körte.”
  • 42. Amasan 2011. február 11. 02:05
    „41. Révfalui-szúnyog 2011.02.11. 01:13 :

    ez mekkora! Megalkottad a klikkesedés új formáit! Kazamatapárti vs. Mélygarázspárti...
    milyen pálinkád van? :)”
  • 41. Révfalui-szúnyog 2011. február 11. 01:13
    „Urbanista! Kenden nem lehet eligazodni. Most akkor maga mélygarázspárti vagy inkább kazamata párti? Örökké jön a nagy lilaködös dumával, szakmainak álcázott szövegekkel, de tessék, valljon kend színt! Én karóba húznám a városvezetést. Föl is van állítva kertemben a karó, mögötte zászlórúdon leng a régi győri történelmi zászló. Oda van készítve néhány kiló faggyú is a seggkenésekhez. Jöjjön el s nézze meg! Pálinkát kap.”
  • 40. urbaniastapista 2011. február 10. 23:29
    „Kedves AVE!
    Kedves Szabó Gyula, próbaidős műemlékfelügyelő!
    Azt a 80%-os támogatást honnan sikerült?”
  • 39. tamas72 2011. február 10. 22:45
    „Egyébként mindegyik politikai párttól írtozom!
    De amelyik zászlajára túzi a tér hagyományőrző megmentését, támogatom.”
58 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sakk a Gyermekek Házában

Bors Sándor szakoktató a győri Gyermekek Házában tíz éve vezeti a sakk-szakkört. Tovább olvasom