Kisalföld logö

2016. 12. 02. péntek - Melinda, Vivien 0°C | 6°C

Aranyparti Gyermekparti – másodszor

Győr - A sport jegyében szervezi meg – a nemrég befejeződött olimpiára tekintettel – idei nyárzáró kölyökbuliját, azaz a második Aranyparti Gyermekpartit az a néhány anyuka, akik sajátjaik mellett szeretnék segíteni sok-sok más gyerkőc életét is.

A franciák kedvelt golyódobáló játékát, a petanque-t, a turnballt, a különleges ütősjátékot is kipróbálhatják, a búvárkodással, a csillagászattal ismerkedhetnek, szumózhatnak, falra mászhatnak és indián harci díszben pompázhatnak a hétvégén azok a gyerekek, akik szüleikkel a Mosoni-Duna partjára látogatnak. Most szombaton délelőtt kilenctől egészen estig tartó szórakozási lehetőséget kínál ugyanis az Aranyparti Gyermekparti keretében a Nefelejts Közhasznú Alapítvány. A szervezők maguk is többgyermekes anyukák és ezúttal – mivel az olimpia nemrég fejeződött be – a programot úgy állították össze, hogy a sportra és az egészséges életmódot szolgáló ökomegoldásokra hívja fel a figyelmet. Elmondták, hogy gyerekeket is bevonnak az előkészületekbe: például a helyszín dekorációjába.


Adományokat – többek közt nevezési díjak formájában – azért gyűjtenek a rendezvényen, hogy jövőre tábort szervezhessenek mozgássérült és fogyatékos gyermekeknek. De már azzal segíthetnek a helybeliek a szervezők szerint, ha elmennek a parton tartott bulira, mert úgy vélik, minél többen lesznek, annál jobb lesz a hangulat. Maga az esemény ugyanis a tanév(nyitó) előtt alkalmat ad a vidám lazításra.

Az alapítvány másodszor rendez gyermekpartit, tavaly augusztus végén a műanyag kacsák horgászata volt a különleges attrakció.

Ezúttal a léggömberegetés lesz a legkülönlegesebb akciójuk.

A résztvevők több mint háromszáz, héliummal töltött lufira akaszthatják rá papírra írt kívánságaikat, élményeiket, majd egyszerre eleresztve azokat küldhetnek ily módon palackpostaszerűen tömegesen üzenetet a világnak. A szervezők abban bíznak, a legtöbben barátkozási szándékkal teszik ezt, azaz címüket is ráírják a magasba szálló cetlikre, hogy aki megtalálja azokat, megkereshesse őket. A hétvégi esemény másik játékos érdekessége, hogy a helyszín, azaz az Aranypart nevéhez kapcsolódva az aranymosásra biztosítanak alkalmat a kincskereső kedvű kicsiknek és nagyobbaknak. Rostát és homokkal, kaviccsal teli csomagokat adnak a gyerekeknek, akiknek a folyó szélén abból kell kikeresniük az elrejtett apróbb ajándékokat.

A programban több előadó zenés, táncos, ügyességi műsora is szerepel; mesejáték mulattatja a gyermekeket és megnézhetik, hogy oltanak el egy égő roncsautót a tűzoltók. Érdekesnek ígérkezik még a málnafröccsbajnokság, az óriási családi malomjáték, az apukáknak szervezett söröshordó-gurítás és anyukák káposztagurító versenye a töltésoldalban.

08. 30., szombat

09.00: Fesztiválmegnyitó
09.15: Reggeli torna
10.25: Kutyatánc-bemutató
10.30: Nyúli Majorette és Sportwirling Egyesület
10.45: NICSI Judo Club bemutatója
11.00: Tűzoltóság oltási bemutatója egy roncsautón
11.30: Interaktív mesejáték Füzi Rozival
14.00: Ugrókötél-bemutató
14.30: A Kiscserók és a Rába néptáncegyüttes műsora
15.00: Táncshow Győr és környékének fiataljaival
15.30: Elek Zsolt és Fekete Dávid gyermekmusical-válogatása
16.00: A Holle Anyó Színház gyermekműsora A kisvakond világ körüli útja címmel
17.00: A Bolero együttes moderntánc-bemutatója
18.00: Lufiüzenet a világnak!
19.00: Diabolóbemutató
19.00: Újkút HK Reggae Band-koncert
20.00: Kowalsky Meg a Vega-koncert


Kísérőprogramok:
Decathlon-sportsziget (ütőssportok, íjászat, pingpong, turn ball), aranyparti kincsmosás, kajak-kenu maratoni verseny délelőtt, győri búvárok bemutatója, ökobusz, vízi foci, szumó, mászófal, petanque, az egyetemi csillagvizsgáló bemutatója, hajókázás a Mosoni-Dunán, málnafröccsbajnokság, óriás családi malomjáték, apukáknak söröshordó-gurító bajnokság, anyukáknak káposztagurítás a töltésoldalban, jurtasátor, indián sátor, kézművessátor

Olvasóink írták

  • 1. gz 2008. augusztus 31. 23:28
    „Nagyon nagyot alkottak megint a szervezők. Köszönet érte.
    Az egész család remekül szórakozott”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egészségügyi és jogsegélyszolgálatot indít a KDNP

Győr - Középiskolás fiataloknak szervez szeptembertől előadásokkal egybekötött zenés programokat a… Tovább olvasom