Kisalföld logö

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 10°C | 17°C Még több cikk.

Arab lovak fesztiválja

Tíz-húszezer eurót érő négylábúak tulajdonságait értékelték szakértők az arab lovak nemzetközi szemléjén Bábolnán. Az arab lovairól híres bábolnai ménesbirtok másodszor érdemelte ki az Arab Lovak Fesztiváljának rendezési jogát.
Így, akárcsak 1996-ban, az elmúlt hétvégén is e településen találkoztak a fajtáikon belül legnemesebbnek számító, tíz-húszezer eurót érő állatok és gazdáik. Nyolc országból több mint kétszáz négylábút neveztek be a versenyre. A német, az osztrák, a svájci, a svéd, az izraeli, a jordán és a lengyel tenyésztők lovai mellett a házigazda szerepet vállaló Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. mintegy harminc arab lova vett részt a kétnapos programon.

A tenyészszemle keretében a Magyarországi Arablótenyésztők Egyesületének szakemberei távlovas, távhajtó, díjlovagló, díjugrató versenyt és úgynevezett championatust szerveztek. A lovaknak ez a fajta felvonulása a laikusok számára amolyan állati szépségversenynek tűnhet. Ugyanis míg a háromszög alakú pályán gazdáik vezették büszkeségeiket, azok tulajdonságait – mozgásuk ritmusát, harmonikusságát, fejük, nyakuk, törzsük, végtagjaik kinézetét – bírálók pontozták. Az egyik bíráló a jordán király lánya, Alia hercegnő volt, aki az arab lovak ismerői közt szaktekintélynek számít.

A tenyésztőknek ez a megmérettetés iránymutatást jelent további munkájukban. A bajnokságon számukra eldőlt, hogy melyik lovuk tulajdonságait érdemes átörökíttetniük. Emellett összehasonlíthatták eredményeiket szakmatársaikéval. A tapasztalatok alapján egy ilyen verseny után a helyezést elért állatok értéke megnő, vagyis magasabb összegért értékesíthetők. Így például a bábolnai ménesbirtok is anyagi előnyöket könyvelhet el, mert több kategóriában is győzelmet szereztek lovaik. Jamil a 11 évesnél idősebb arab telivér kancák közt, Gazai a 11 évesnél idősebb Shagya–arab kancák közt bizonyult a legnemesebbnek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyitva a városi könyvtár

Véget ért a Győri Városi Könyvtár felújítása, így a július 15-tõl tartó… Tovább olvasom