Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Áprilisban választanak a nyúliak

Nyúl - Április 27-re tűzték ki az időközi választást Nyúlon, miután a 4000 lelket számláló község képviselő-testülete február elején feloszlatta magát. Ám a szavazásig sem áll meg az élet, a költségvetést például jelentős többséggel fogadta el a „megszűnt” testület.
Mint arról beszámoltunk, a nyúli testület többsége és a polgármester közötti súrlódások odavezettek, hogy a képviselők előbb egyoldalas cikket tettek közzé a helyi lapban, majd rá néhány napra a 11-ből 7-en megszavazták az önfeloszlatást.

Ilyenkor a törvény szerint 30 napon belül írják ki az új választást, s azt a feloszlástól számított három hónapon belül meg is kell tartani. Nyúl azonban nem vár az utolsó pillanatig. Takács Lajos Tibor, a település jegyzője közölte: április 27-én újra szavazhatnak a nyúliak. A hivatal vezetője tudatta azt is, kósza pletykáknál többről még nem lehet beszélni a jövőt illetően, a képviselői vagy polgármesteri posztért indulóknak április 4-én délután 4 óráig kell jelentkezniük a választási irodán.

A község hivatalos honlapján az utolsó ülés jegyzőkönyve még a feloszlatást idézi, de ennek csak technikai oka van: azóta már kétszer is összeült a testület. Az önkormányzat ugyanis ugyanebben a felállásban dolgozik az időközi választásokig, s tudomásunk szerint például a költségvetést jelentős többséggel elfogadták a képviselők. Április 27-ig még egyszer összeülnek, s tart az önkormányzat egy falugyűlést is.

Hogy mi lesz utána, azt még senki nem tudja, a Kisalföld információi szerint például a képviselők közül néhányan már jelezték, hogy nem kívánnak újra indulni. A polgármesteri poszt várományosairól pedig még félhivatalos hírek sincsenek, Schmiedt Henrik jelenlegi polgármester erről mindössze annyit közölt: ő biztosan megméreti magát.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Durva vitával, de megszavazták a költségvetést

Mezőörs - Ötödik nekifutásra, hatalmas vitákkal, de már van költségvetése Mezőörsnek, ahol sokadik… Tovább olvasom