Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 4°C

Április 22.: Bringázz a munkába! kampány

Győr - Csaknem kétszáz céget, intézményt keresett meg a győri önkormányzat, hogy biztassák munkatársaikat: szerdán (április 22-én) bringával menjenek dolgozni. Erre a napra több akciót is szerveznek a megyeszékhelyen.
A kerékpározás gyors és kiszámítható, költségkímélő, környezettudatos és környezetkímélő, egészséges, költségkímélő – és bringázni egyszerűen jó – mondja Szakonyi Petra, a győri önkormányzat stratégiai tervezője annak kapcsán, miért támogatja, szorgalmazza a város a kerékpározást. Olyan akciókkal is, amit szerdán (április 22-én) rendeznek Bringázz a munkába! címmel.

A program mindenkinek szól. Azoknak, akik eddig is kerékpárral jártak dolgozni, és azoknak is, akik eddig gépkocsival jártak ugyan munkába, de hajlandóak változtatni közlekedési szokásaikon legalább egy rövid időre vagy alkalmanként.

„Természetesen számunkra a teljes sikert az jelenti, ha az emberek gondolkodása formálódik. Ez alatt nem azt értjük, hogy azt várnánk a dolgozóktól, hogy napi több száz kilométert kerekezzenek, de azt mindenképp, hogy például a sarki fűszereshez ne négy keréken guruljanak" – idézi a mottót Szakonyi Petra.

Közel 200 városi céget, intézményt keresett meg személyesen az önkormányzat azzal a kéréssel, hogy vegyen részt maga is a kampányban és biztassa dolgozóit a kampányban való részvételre. A kampány hivatalos honlapján sok győri céget látni az önkormányzati csapatok mellett is, akik lelkesen tekernek, és akiknek a részvétele mind azt igazolja, hogy a kerékpározás és a kerékpáros fejlesztések fontosak a győrieknek.

Április 22-én reggel 7 és 8 óra között a városháza előtti téren lesz „Kerekezz és reggelizz!" akció: terülj-terülj, asztalkám, ingyenreggeli várja a kerékpárral érkezőket. Fényképezkedési lehetőség nyílik barátoknak, családoknak, lesz kerékpár-állapotfelmérés, sorsolás a résztvevőknek.

Külön díjazásban részesül a legelegánsabb kerékpáros hölgy és úr,
díjazzák a kerékpárral munkába (iskolába, óvodába) igyekvő gyerekes szülőket, gyerekeket…

Részletesebb információ a www.bringazzmunkaba.hu honlapon olvasható. A program főszervezői és főtámogatói a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium és a Magyar Kerékpáros Klub. A győri program és kampány szervezője Győr önkormányzata.

Olvasóink írták

  • 2. Goldmund 2009. április 20. 12:07
    „Helyette Autópolisz van az év 365 napján. Látni az eredményt is: a Teleki utcától ugyanúgy visszatorlódik a Szent István út belső sávja a Baross hídig (sőt, még odébb), a Jókai utcából csak balra (vissza a város felé) lehet kanyarodni stb.”
  • 1. Róka 2009. április 20. 08:41
    „Ennyire telt a városnak ??? Bringapolisz már elmarad???? gratulálok....”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rutin a csecsemőélesztéshez

Győr - A csecsemők újraélesztése jelentősen eltér a felnőttekétől és ritkán kell alkalmazniuk még az… Tovább olvasom