Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Apátság: profi pályázó

Győr–Pannonhalma - A pannonhalmi főapátság 1,25 milliárd forintos vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert – egy korábbival együtt összesen több mint másfél milliárdot – a bencés apátság idegenforgalmi vonzerejének fejlesztésére.
Ebből a pénzből 2009-re a többi mellett zarándokház és ifjúsági turistaszálló, új terasz és kávézó, valamint parkolók épülhetnek; ezenfelül az arborétumot is helyreállítják. Az apátság úgy számol, a fejlesztések révén elérhetik az évi 120 ezres látogatószámot. A pályázati szerződést Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát tegnap Gyurcsány Ferenc miniszterelnök jelenlétében írta alá a regionális fejlesztési ügynökség vezetőjével.

A pannonhalmi főapátság profi módon kitanulta a pályázati módszereket, most is elsőként adta be tervét, így elsőként is nyerhetett a régióban. A korábbi százmilliós beruházások után most egy újabba vághat bele – példájából sokan tanulhatnak.

„Bár lehet, hogy a szólás úgy tartja, minden szentnek maga felé hajlik a keze, de az állam nem válogathat az értékek és hagyományok között. Nincs keresztény kultúra nélkül magyar kultúra, nekünk pedig feladatunk támogatni a világörökség részét képező pannonhalmi bencés apátságot" – mindezt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mondta a szerződés ünnepélyes aláírásán tegnap Győrben. Mert bár európai uniós pénzről van szó, de az államnak is volt szerepe abban, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében a kiemelt pályázatok közé sorolta a bencések tervét.

A mostani étterem helyén épül a 67 férőhelyes ifjúsági turistaszálló és zarándokház. Fotó: H. Baranyai Edina
A mostani étterem helyén épül a 67 férőhelyes ifjúsági turistaszálló és zarándokház. Fotó: H. Baranyai Edina

A pannonhalmi apátság élen jár a pályázatírásban, nem először, s minden bizonnyal nem utoljára nyert jelentős összeget fejlesztésekre. Várszegi Asztrik főapát hozzátette, az állam, onnantól kezdve, hogy támogatta: az apátság a kulturális örökségünk része legyen, feladatot is vett a vállára – ennek teljesítésére bizonyság a mostani tervek felkarolása is. „Pannonhalma, amely a kereszténységet és az európai kultúrát képviseli alapítása óta, távoli gyökereitől kap most segítséget, hogy munkáját töretlenül folytathassa" – fogalmazott a főapát.

A cikk elején felsoroltuk a lényeges fejlesztéseket, amelyek az uniós támogatásból valósulnak meg, de külön érdemes szólni a bencés életformát részint megtestesítő arborétumról, amely jelenleg leromlott állapotban van; de az elnyert összegből felfrissítik a növényállományt, s új növényeket is telepítenek.

Jut pénz gyógynövénykertre és a látványműhelyre is, amelyben a bencés szerzetesi hagyományokat be tudják mutatni.

Az új kiállítótér és gépkocsiparkoló legalább ennyire fontos, a cél pedig az, hogy „az idegenforgalmi vonzerő fejlesztésével" a látogatószámot is növeljék. A beruházásokkal együtt 30 új munkahely is létesül.

Olvasóink írták

  • 7. via 2008. szeptember 11. 02:38
    „Szerintem csak gratulálni lehet a pannonhalmi csapatnak, hogy ezt is elérték, vannak terveik, előre gondolkodnak. És, hogy az ÁLLAM részéről éppen ki az aktuális VALAKI, engem egy cseppet sem érdekel! Az a pénz jó helyre kerül, eszméletlen módon ügyelnek minden részletre, az épületeket a legnagyobb körültekintéssel tervezték, és a megvalósulás sem lesz mindennapi. Ott nem azt fogjuk látni, hogy "na ezek is jól el cseszik a gagyi házaikat".
    Legalább így kellene bánni másoknak is a pályázati pénzekkel!!!!”
  • 6. Valaki 2008. szeptember 10. 22:33
    „Azért az a komcsi esketés elég furán jött ki! Inkább söprűzte volna ki a gyurcsányistákat a szent falak közül! :)))”
  • 5. L. 2008. szeptember 10. 19:15
    „grent!

    Asztrik atya nem kell, hogy szégyellje magát. Ö is "végigcsinált" már sokmindent a mozgalmi idökben. Az akkoriban nem volt vicces dolog papként. A bencések egyébként eleve "liberálisnak" számítanak a katolikusok között.

    A konkrét esetben pedig nem "legalizál" senkit. Uniós támogatást nyertek nyílt pályázaton, amelyet a dolog jellegénél fogva a magyar közigazgatási apparátuson futtatnak végig, ill. az államnak is kofinanszíroznia kell alapvetö uniós elvként. Sztem Feri nem örült neki, csak megpróbál tökét kovácsolni belöle.

    Hogy Asztrik a. elkerülhette volna a vele való közös szereplést? Nem tudom, hogy az ilyesmi könnyen megy-e....”
  • 4. L. 2008. szeptember 10. 19:15
    „grent!

    Asztrik atya nem kell, hogy szégyellje magát. Ö is "végigcsinált" már sokmindent a mozgalmi idökben. Az akkoriban nem volt vicces dolog papként. A bencések egyébként eleve "liberálisnak" számítanak a katolikusok között.

    A konkrét esetben pedig nem "legalizál" senkit. Uniós támogatást nyertek nyílt pályázaton, amelyet a dolog jellegénél fogva a magyar közigazgatási apparátuson futtatnak végig, ill. az államnak is kofinanszíroznia kell alapvetö uniós elvként. Sztem Feri nem örült neki, csak megpróbál tökét kovácsolni belöle.

    Hogy Asztrik a. elkerülhette volna a vele való közös szereplést? Nem tudom, hogy az ilyesmi könnyen megy-e....”
  • 3. grent 2008. szeptember 10. 18:09
    „Ez a liberális Várszegi legitimizálja a papi ruhájában ezt az ateista, kozmopolita, judeista kormányt. Szégyellhetné magát.”
  • 2. SZA 2008. szeptember 10. 13:51
    „A képaláírás helytelen.
    Tudomásom szerint a turistaszálló és zarándokház nem a mostani étterem helyén épül, hanem a Cseider völgyben.”
  • 1. Lackó 2008. szeptember 10. 12:58
    „"Nincs keresztény kultúra nélkül magyar kultúra..." (Gy.F. 2008)

    Ejnye Feri, ilyen okos lettél az elmúlt évtizedekben?
    Amikor gimnazista voltam Pannonhalmán (30 éve), én ugyan ezt tanultam sok más egyéb, számodra haszontalan, számomra annál hasznosabb érték/elv mellett. Kétlem azonban, hogy te a fent idézetteket komolyan gondolod.

    Annyira mást képviseltél azelött és persze azóta is.

    Szerencsére az állam nem te vagy, még ha néha azt is tartod magadról...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Társulatot nyugtató évadnyitó

Győr - A nyugodt munka időszaka következik – ezt több felszólaló is leszögezte a Győri Nemzeti… Tovább olvasom