Kisalföld logö

2016. 10. 01. szombat - Malvin 13°C | 23°C

Anyuval teljes az elveszett boldogság

Táplánypuszta - Sztojka Évát születésekor az anyja a kórházban hagyta, intézetből intézetbe került, 12 éve pedig a Piróth Endre Mentálhigiénés Otthon lakója. Élete mégis kiegyensúlyozott, jókedvű, s ezt nagyrészt Gúth Klára csoportvezető mentálhigiénikusnak köszönheti – így nem csoda, hogy anyunak szólítja őt.
„Köszönöm, Istenem, az édesanyámat / Amíg ő véd engem, nem érhet semmi bánat..." – áhítattal, mély átéléssel mondja Éva az ünnepségen a verset, miközben Klára szemét keresi. Gúth Klára csoportvezető mentálhigiénikusét, akit anyunak szólít. Hogy megértsük a két nő kapcsolatát, kicsit korábbra kell utaznunk az időben. Évát ugyanis újszülöttként hagyta szülőanyja a kórházban. Sokáig nem látogatta senki, intézetről intézetre járt, míg végleg a Piróth Endre Mentálhigiénés Otthonba került.

– Az anyák napja nekem is arról szól, hogy az édesanyákat szeretgetni, ápolni, ünnepelni kell – szögezi le hányatott sorsa ellenére Éva. – Ameddig lehetett, a betegségeim miatt a Bárczi Gusztáv Intézetben tanultam és éltem, azután 24 évesen találtam végleg otthonra itt. A betegségeim miatt nekem nem lehet gyerekem.

Klára és Éva: A csoportvezető mentálhigiénikus tanácsát mindenben, így a párkapcsolat terén is kikéri Éva. Igazi anya-lánya kapcsolat az övék.
Klára és Éva: A csoportvezető mentálhigiénikus tanácsát mindenben, így a párkapcsolat terén is kikéri Éva. Igazi anya-lánya kapcsolat az övék.

Éva láthatóan megbékélt a sorsával, azzal a helyzettel, ami egyben a kilátásait, az életterét jelenti, s ebben több mint tíz éve számíthat anyu (ahogyan szólítja) gondoskodó szeretetére.
Gúth Klára, az intézmény csoportvezető mentálhigiénikusa mosolyogva hallgatja Évát. Azt már ő meséli, hogy egy pillanat műve volt, a szemük akadt össze akkor, amikor Sztojka Évi kiválasztotta őt. Nem könnyű eset, de hallgat rá, s ennek köszönhetően legutóbb paralimpiai póttagként számítottak a harminchét éves lány sportteljesítményére, hisz kiváló az asztaliteniszben, de több sportágban is.
– Emellett a drámacsoportunkat, a Szívzörej zenekart is erősíti – sorolja Klára. – Ő az, akit nem kell nógatni arra, hogy értelmesen töltse el a szabadidejét. Kiválasztott, én meg elfogadtam őt, ez ennyire egyszerű. A szívem egy darabja a saját gyermekeim mellett az övé.
Megtudom, Éva szívesen látott vendég a vezető mentálhigiénikus otthonában – Klára már felnőtt fiai is jó szívvel fogadták, amikor a lány „tesóimnak" szólította őket. Karácsony másnapján természetes, hogy a lánynak mindig jut egy hely a terített asztal körül.
– Két fiam van, mindig is szeretettem volna egy kislányt – nevet Klára. – Éva ragaszkodása, duzzogása meg hisztizése bőséggel felér egy lányéval, úgyhogy jól van ez így.
Anyák napján Klárának szólt hát a vers attól a lánytól, aki benne talált anyára. Különös találkozásból, a kívülállóknak talán zordnak és ridegnek gondolt otthonban kapott szárnyra egy gondolat, egy érzés, aminek virága a féltő gondoskodás és az elfogadás, amelyre mindannyian oly nagyon vágyunk.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győrben a polgármester hagyatéka

Győr–Szabadka - Bíró Károly hajdani városépítő szabadkai polgármester hagyatéka –… Tovább olvasom