Kisalföld logö

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 8°C | 19°C Még több cikk.

Anyától elhagyatva, de a nagyival boldogan

Könnyeket csal az idegen szemébe, amikor nagymamájáról beszél a 14 éves lovászpatonai Bogdán Virág Zsanett. Mint mondja: „Sok mindent, szinte az egész életemet a nagyinak köszönhetem, aki szinte a semmiből felnevelt, amikor anyukám hatéves koromban eldobott magától."
Visszafogottan pislákol a kopott kályha a szegényesen berendezet, de tiszta szobában, ahol Bogdán Virág nagyanyjával, Bogdán Sándorné Rozáliával él, látszik, hogy nagyon szűkében vannak a tüzelőnek.

Virág és igazi támasza, a nagyi. Fotó: T. Gy.
Virág és igazi támasza, a nagyi. Fotó: T. Gy.


– Pici koromtól a nagyival vagyok. Anyám kiskorú volt, amikor megszült, a mamám lett a gyámom addig, míg anyu nagykorú lett. Aztán megismerkedett egy férfivel, s itt hagyott bennünket. Nagyon szegényen éltünk, s élünk, de ezt soha nem bántam. Pénzben szűkölködünk, de a sok szeretet sok mindent pótolt. Mindig úgy gondoltam, hogy inkább nehéz körülmények között élek, mint egyedül és nem a mamámmal. Mert ha anyu ilyet tett, vele nem szeretnék lenni, nem lehet bízni benne. Nekem az igazi támaszom a nagyi – mondja a sorsukba beletörődők nyíltságával Virág.
A tiszta tekintetű lány nem titkolja, néha kaptak kisebb segítséget, főként a nagynénjétől, ha módja volt rá. Az önkormányzat tél előtt szokott tűzifával segíteni, idén még nem kaptak. A nagymama 28.500 forintjából élnek most, eddig még 13.700 forint családi pótlékot is kaptak, ám azt Virág anyja – miután szült még egy gyereket – megigényelte, s meg is kapja. De Virágnak abból nem jut...

– Arcüreggyulladásom ráhúzódott az agyamra, s tályog miatt két agyműtétem is volt a győri kórházban. Nagyi, hogy mindig ott lehessen velem, kölcsönt kért, amit vissza kell fizetni. Szerencsére meggyógyultam, a tanulásban sem maradtam le nagyon. Ügyvéd szerettem volna lenni, de ahhoz sok pénz kellene. A legelérhetőbbnek a pincérszakma látszik. Azzal el tudok helyezkedni.

Az ünnepek úgy telnek Virágéknál, mint a hétköznapok. Karácsonykor felállítják, feldíszítik a fát, s ha a nagynéni meglátogatja őket, mindig visz valami kis ajándékot. Hogy az idei karácsonyra mit szeretne a lány?
– Bármi segítség jól jönne, mindenért hálásak lennénk. Legyen az tűzifa, pénz vagy olyan eszköz, ami a tanulásban segít. Nagyon hiányzik egy számítógép, az internet, mert sok olyan tárgy van, amelyhez segítséget ezúton lehet elérni. Egyelőre a barátnőmhöz megyek át, hogy ne maradjak le nagyon. De a legfontosabb, hogy a nagyival maradhassak – mondta Virág.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tovább olvasom