Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

Állkapocstöréssel vádolta meg a győri fogklinikát

Győri fogászatot vádolt meg állkapocstöréssel egy angol nő a brit sajtóban, ami alapján magyarul is több cikk megjelent. Ám a DentArt Klinik dokumentációját átvizsgáló szakember szerint nem végeztek rajta olyan kezelést, ami így végződhetett volna.

A brit sajtóértesülés szerint az angol édesanya azért utazott Magyarországra, hogy fogait megcsináltassa. Itt ugyanis ez feleannyiba kerül, mint hazájában. Nyilatkozata alapján az öt napig tartó győri kezeléssorozatért csaknem kétmillió forintnyi összeget fizetett.

Felfújható, lufiszerű eszközzel tartották szétfeszítve a száját, ami után alig tudta azt résnyire kinyitni, amikor pedig hazaérkezett, fájdalmai okaként szakorvosa állkapocstörést állapított meg – legalábbis ezt állítja. A brit cikk szerint a Jerseyben élő Sherree Rolf alig tudott beszélni, enni és hatszor kellett rendelésre mennie, hogy helyrehozzák.

A fogászattal és implantológiával foglalkozó győri DentArt Klinik szakemberei tavaly augusztusban valóban kezelték az asszonyt. Mivel a cég tulajdonosai, vezetői külföldön tartózkodnak és nem érhetők el, ezt lapunknak a Vezető Magyar Fogászati Rendelők Egyesületének elnöke mondta el.

– A győri kft. egyesületünk tagja, ezért kötelességemnek éreztem, hogy meggyőződjek arról, mindent a szakma szabályai szerint végeztek. Átnéztem a kezelés dokumentációját és nem történt olyan beavatkozás, ami miatt eltörhetett volna az állkapocs. Ez csak bölcsességfog húzásánál fordulhat elő, ha azt nagyon megfeszítik. A cikkekben emlegetett felfújható, lufiszerű eszköz a fogászatban nem is létezik. A napi rutinban egy gumiékecskét használunk, amire a páciensnek rá kell harapnia – szögezte le dr. Kámán Attila és hozzátette: a DentArt Klinik dokumentációja tartalmaz a páciensről úgynevezett előtte-utána fotókat. Azokon látható, milyenek voltak és milyenek lettek a fogai. A doktor elmondása szerint a kezelés után készült képen ráadásul a hölgy mosolyog, és úgy gondolja, törött állkapoccsal ilyet nem tett volna.

Az egyesületi elnöktől azt is megtudtuk, hogy a győri fogászatnál a brit nő nem panaszkodott sem a kezelés után, sem azóta. Viszont nyilatkozatai miatt a szakmai szervezet megbízta angol ügyvédjét, nézzen utána a jogorvoslati lehetőségeknek. Dr. Kámán Attila úgy véli, nem véletlen, hogy a brit sajtó nem a magyar kezeléssel elégedett betegekről számol be. Meggyőződése, hogy a történtek összefüggnek azzal, hogy évente 42 ezer brit megy külföldre fogászati kezelésre és 40 százalékuk Magyarországra, ami 16.800 pácienst jelent. Ennek pedig a szigetország fogorvosai nem örülnek. „Először magyar–osztrák fogászháborúról beszélhettünk, aztán a svájciak, majd a britek tekintettek minket nemcsak konkurenciának, ellenségnek is, és hamarosan valószínűleg a franciák teszik ezt, ahogy egyre több ember érkezik a nyugati országokból hozzánk" – fogalmazott az elnök.

A doktor elmondása szerint a kezelés után készült képen a hölgy mosolyog, és úgy gondolja, törött állkapoccsal ilyet nem tett volna.

Olvasóink írták

  • 20. machers 2011. február 07. 19:16
    „T.elemér!
    Nem Ön ült a Golden Globe idei átadóján, az első sor 10-es székén?”
  • 19. elemér 2011. február 03. 21:30
    „Három lyukas fogat talált <moderálva>, pedig igy nézek ki mikor számat kinyitom.

    http://www.whatsonxiamen.com/ent_images/8155546.jpg”
  • 18. Révfalui-szúnyog 2011. február 03. 19:49
    „17-es!
    Gratulálunk Elemér!”
  • 17. elemér 2011. február 03. 11:17
    „Fogorvos ismerösöm azt mondta az USA-ban, hogy fiatal orvosok általában jobbak mert azoknak alapiozni kell és van valami lelkiismeretük. Idössebek inkáb lehuzzák az embert. Pénzüket már megkeresték és a páciens nekik nem olyan fontos. Ez a DentArt Klinik azért nem tetszik nekem, mert árakat nem adja meg. Aszongya a weblapjukon- miért, mit hogyan kik hol ? Szóval a lényeg itt kimarad. Beütöm a gugli keresöben fogorvosi árak, Gyor. Beugranak a helyek és még a facebook-on is szerepelnek. Ez frankó, itt már lehet kezdeni. Ismerösök ajánlataira nem adok. Három lyukas fogat talált nekem a szarházi akit ajánlottak. Nekem lyukas fogam nem volt. Én mikor számat kinyitom ugy nézek ki mint egy Hollywood sztár.”
  • 16. hervikad 2011. február 03. 09:26
    „Egyetértek davesmail véleményével. Az ügy több sebből vérzik. 1. Ha a Hölgynek valóban eltört az állkapcsa miért csak otthon vette észre ? 2. Amennyiben valóban 6 utókezelésre volt szüksége ez egy vagyon lehet Angliában , miért nem nyújtotta be ezeket a számlákat a klinikának ahol félrekezelték ? 3. Miért nem nyújtott be kárigényt? Ha ez történt vele komoly vagyoni és nem vagyoni kártérítésre számíthat.... 4. Az angol riporter vajon miért nem említi az angol orvost, aki ezt helyrehozta? 5. Független orvosi szakvélemény nélkül ez csak vádaskodás, a cikket nem lehet komolyan venni. Ha én oknyomozó riporter lennék, biztosan nem adnám a nevemet egy ilyen egyoldalú íráshoz. Ezenkívül minden kommentezőnek főleg révfalui-szúnyognak üzenem , hogy mindkét felet meg kell hallgatni és nem ítélni bizonyíték híján. Az ő kommentje egy nem túl intelligens mocskolódás csupán. Illetve mindenki gondolkodjon el, hogy ez a cikk nem csak az érintett fogászatot támadja, hanem burkoltan a Magyarországon elvégzett beavatkozásokat is. a mai világban igenis jól jön nekünk az egészségügyi turizmus, mind a vendéglátásban, mind a szolgáltatásokban ez bizonyára érzékelhető. Ha ez egy ilyen cikk hatására megcsappan az e célból ideutazók száma ezt Budapestet és Nyugatmagyarországot is érzékenyen érintheti .”
  • 15. citromfa 2011. február 03. 08:35
    „13-as szúnyog!Voltál már ott?? hogy ilyeneket állítasz??!!
    Én igen.Maximálisan jó ellátást kaptam,biztonságban éreztem magam,csak a pénztárcám miatt nem járok már oda!
    Én viszont inkább azon gondolkodom el,hogy biztosan jobb és tartósabb annyi pénzért mondjuk egy tömés,vagy korona,híd,mint amit egy sima "körzeti rendelőben" csinálnak,jóval kevesebbért?”
  • 14. nils 2011. február 03. 02:18
    „Valaki legyen olyan szíves ajánlani egy ilyen minőségi munkát elfogadható áron végző hozzáértő empatikus szakembert. Megköszönném neki.”
  • 13. Révfalui-szúnyog 2011. február 02. 21:35
    „Igaza van az angol spinének. A nevezett klinikán sarlatánok, sintérek tevékenykednek. Mindegyiküket karóba kéne húzni.”
  • 12. elemér 2011. február 02. 21:30
    „Az igaz hogy az árakkal variállnak Mo.-n. Megvan a net-n a lapjuk, de általában nincsenek árak. Azt majd vizsgálat után adnak. Szemetek ezek mindenhol csak a lehetöségek mások. Megvizsgáltattam magam mielött odamentem. Nem volt egy lyukas fogam se. Ök viszont 3-at is találtak.;))”
  • 11. Infamous 2011. február 02. 20:57
    „kb. 1 hetes hír, de mind1...”
  • 10. Csetneky 2011. február 02. 20:48
    „Egyértelműen a brit konkurencia próbálja visszaszorítani a hazánkba irányuló fogturizmust. A britek híres igazmondók, lásd Irak.”
  • 9. regisztrálok 2011. február 02. 20:25
    „Gondolkodjatok!

    Ma már előtte-közben-utána csinálnak röntgent!!
    Itt is készült bőven szerintem!! :-)
    Ha a férjed vagy a pasid meg boxolni tanít az más tészta!!!

    Ennyi!”
  • 8. regisztrálok 2011. február 02. 20:25
    „Gondolkodjatok!

    Ma már előtte-közben-utána csinálnak röntgent!!
    Itt is készült bőven szerintem!! :-)
    Ha a férjed vagy a pasid meg boxolni tanít az más tészta!!!

    Ennyi!”
  • 7. Jandex 2011. február 02. 20:24
    „Mi van ha igazat mondott? Nem olyan nehéz az állkapcsot eltörni,ennyi pénzért meg főleg!:)))”
  • 6. davesmail 2011. február 02. 20:23
    „Ki kell alaposan vizsgálni az ügyet és ha az angol hölgy állítása nem helytálló, jogorvoslatért kell fordulni. Szerintem ha lenne valóságalapja, a hölgy már rég kártérítési pert indított volna. Inkább lejárató kampánynak tűnik, méghozzá elég gyengének.
    Az árakról pedig annyit, hogy mindig a piac szabja....”
  • 5. AntiFricc 2011. február 02. 20:18
    „Ezek a nyálas angolok mire nem képesek.
    A fogászat helyében beperelném. Utána nem fog mosolyogni, na meg hazudozni sem.”
  • 4. quaestor 2011. február 02. 19:50
    „Sopron környékén a körzeti fogdoki egy db fog pótlásáért, egy röntgenért + bölcsességfog kihúzásáért kért volna 640,- Eurot.
    Az még hagyján, hogy elég húzós az összeg, de khmm, már elnézést...pillanatnyilag Magyarországon még mindig Forint a hivatalos pénznem.
    Tisztelet a kivételnek, de a többség kapásból Euróban számol és szemrebbenés nélkül ejti ki a száján azt a horribilis összeget, amitől az ember hirtelen szikrát nem kap a döbbenettől, főleg itt a határ szélén. Bár Győrben is eléggé elszálltak a fogdokik az árakkal, de ennek ellenére azért még mindig van tisztességesen dolgozó, minőségi munkát végző fogorvos, csak győzd megtalálni.”
  • 3. anonim27 2011. február 02. 19:27
    „Máshol is végeznek minőségi kezelést negyed annyi áron,nem a külföldek pénztárcájához kellene megszabni az árakat! Magyarországon vagyunk.”
  • 2. Patriot 2011. február 02. 17:53
    „Kulturált és magas minőségű fogászati kezelést végeznek, ennek megfelelő díjazásért.
    Mindenkinek ajánlom.”
  • 1. ildikonorbi@falu-tv.hu 2011. február 02. 12:53
    „Még jó hogy nem ott csináltatom a fogaimat,árakrol nem is beszélve!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szándékos gyújtogatás vagy hanyagság?

Még hétfőn is oltották a vasárnap kora este kigyulladt hulladékot a Győr-Szol Zrt. sashegyi telepén. Tovább olvasom