Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

Alapítványé az iskola

Több pedagógus és diák hagyja el a kunszigeti iskolát, mivel annak működtetését az önkormányzat alapítványnak adja át.

Igaz, szándékukat még csak szóban jelezték, de a képviselő-testület a napokban egy lakossági fórumon ezért tartott újabb tájékoztatást.

Az állami támogatási rendszer változása a kunszigeti iskolát is nehéz helyzetbe hozta, mivel csökkent a faluban az általános iskolás korúak száma. Viszont határozott igény mutatkozott a lakosok részéről arra, hogy mind a nyolc évfolyamon helyben maradjon az oktatás. Több osztályban nem éri el a törvény szerinti minimumot a létszám, ezért külön engedélyt kellett kérni az iskola további működéséhez. Azt ugyan a falu megkapta, de nem járt vele anyagi forrás, ezért az önkormányzat a győri Vocational Academy Alapítvánnyal kötött szerződést.

Lendvai Ivánné polgármester és a képviselő-testület meggyőződése, hogy nem volt más megoldás arra, hogy minden diák helyben maradhasson, minden tanárnak megmaradjon az állása. Sokgyermekes családok betelepítése azért nem látszott alternatívának, mert ötvennel kellene növelni a jelenlegi kilencvenkilences gyermeklétszámot. A fórumon elhangzott: ha másik önkormányzattal társulnak, a felső tagozat nem maradhatott volna helyben. Kunsziget pedig egyedül még tartalékait felélve, más kötelező feladatait elhanyagolva sem tudta volna hosszú távon fenntartani az iskolát. A tájékoztatásból kiderült: az alapítvány megőrzi az iskola hagyományait, pedagógiai programról, vezetői kinevezésről csak a képviselő-testület beleegyezésével dönt, a dolgozók továbbfoglalkoztatását vállalja. Az iskolaépületet és a tornacsarnokot jelképes összegért veszi bérbe, de a közüzemi költségeket (mintegy hétmillió forint) és az állagmegóvást vállalja. Azért, hogy a szülőknek az iskolába járásért ne kelljen fizetniük, az önkormányzat tízmillió forint kiegészítő támogatást ad a Vocational Academynak.

Ha megváltoznak a körülmények, a kunszigeti iskola önállósága visszaállítható – hangzott el és miután a szülők más kérdéseikre is választ kaptak, elmondták: aggódnak ugyan a változások miatt, de esélyt adnak az új működési formának. Szeretnék, ha a tanárok nem hagynák el az iskolát, ám ahogy arról már többször írtunk (május 15., 5. oldal, június 11., 6. oldal), jelentős változás az intézmény dolgozóinak, hogy nem maradhatnak közalkalmazottak.

Balogh Ferenc iskolaigazgató felszólalásában elmondta: a pedagógusoknak más javaslataik voltak az iskola megtartására, lemondtak volna túlóradíjaikról. Szerinte az alapítvány két tannyelvű oktatásában nem megfelelő a magyar- és az angolórák aránya, falusi környezetben nincs szükség iskolaotthonos formára. Hivatkozott munkájuk eddigi magas színvonalára, amit senki nem vont kétségbe. Azt pedig még nem tudni, ténylegesen hány pedagógus hagyja el az iskolát, hány gyermeket íratnak máshova.

Rimányi Zita

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A felső Tápon folytatja

A most lezárult tanévben nagyrészt a tantestület tagjai „ingáztak" Pázmándfalu és Győrság… Tovább olvasom