Kisalföld logö

2018. 01. 23. kedd - Zelma, Rajmund -2°C | 4°C Még több cikk.

Aláírásgyűjtés a jégpályáért

Győr - Szezononként harminc-negyvenezer ember használja a győri műjégpályát, a legtöbben az ünnepek környékén korcsolyáznak, általában családostól. Az épületegyüttesre azonban már ráfér a felújítás és a kibővítésére is szükség lenne.

– Decemberben és januárban mindig sokan jönnek korcsolyázni, azt már kevesebben tudják, hogy februárban, márciusban is nyitva vagyunk – mondta el Tislérné Pungor Ibolya, a műjégpálya vezetője az úgynevezett közönségkorcsolyázásról, de a hobbiból csúszkálók mellett délelőttönként iskoláscsoportok tanulnak fémélen haladni a jégen és hat korosztályban százhetven gyermek jár jégkorongedzésekre. Az utánpótláscsapatokon kívül felnőtt amatőrök is hokiznak, és három éve jégtáncoktatás működik a pályán, amit így már kinőttek a sportolók.

Leromlott az állapotuk

Tislérné szerint nemcsak a jég kicsi, az öltözők, a mosdók is, és a kiszolgálólétesítmények állaga erősen leromlott. A felújítás, a bővítés tervei már készek. A víz- és gázvezetékek cseréjére mindenképp szükség lenne, ahogy új melegedőre is, a sátor belső szigetelésére pedig két ok miatt is. Egyrészt ez zajszigetelést jelentene, hogy a környékbelieket biztosan ne zavarják a zenés rendezvények vagy a hokiütők zaja, amelyek miatt a pálya esti használatát most korlátozni kell, viszont így nehezebb a fenntartás költségeit előteremteni. Másrészt a sátor a szigetelés után jobban megtartaná a hőt, csökkennének a működési költségek.

Nagy öröm volt, amikor tető került a műjégpályára. Azóta változtak az igények is. Fotó: Kisalföld-archívum
Nagy öröm volt, amikor tető került a műjégpályára. Azóta változtak az igények is. Fotó: Kisalföld-archívum


Jó lenne egy lelátó is

Lelátóra a nyári rendezvények, a gyermekeik korcsolyázására kíváncsi szülők és a hokimeccsek szurkolói miatt lenne szükség. A jelenlegi nagyobb jég mellett egy kisebb pályát pedig azért szeretnének, hogy az egészen kicsik, az óvodások és az egészen kezdők, akik először vesznek lábukra korcsolyacipőt, biztonságban gyakorolhassanak. S ha két pálya lenne, a jégkorongozók edzésszámát növelni lehetne.
Háromszázmillió forintba kerülne a beruházás, amelyhez a működtetőnek, a Győri Jégsportért Alapítványnak a pálya tulajdonosának, a győri önkormányzatnak a támogatására van szüksége. Azért, hogy a városvezetésnek a korcsolyázás iránti igényt indokolni tudják, nemrégiben aláírásgyűjtésbe kezdtek, s már mintegy kétezer össze is jött. Tislérné reméli, hogy a város költségvetésébe a jégpálya felújítása bekerülhet.

December 29–30-án, hétfőn-kedden 11 és 13, 15 és 17, 18 és 20 óra között, december 31-én, szerdán 8-tól 12-ig, január 2. és 4. között, péntektől vasárnapig 11 és 13, 15 és 17, 18 és 20 óra között tart nyitva.
Jó az egészségnek is

– Egyre melegebbek a telek, így arra egyre kisebb az esély, hogy befagyott tavakon, folyókon lehessen korcsolyázni, pedig az egészségmegőrzésnek ez jó formája. Sokan éppen azért kezdtek el a jégre járni, hogy különböző betegségeiket könnyebben leküzdhessék, például az allergiát, az asztmát. Már óvodáskorban ajánlott ennek a sportnak a megtanulása, ezért látogatóink nyolcvan százaléka gyermek – sorolta a pályavezető mindazt, ami a győri műjég, a környéken páratlan lehetőség fenntartása mellett szól. Akik kedvet kaptak hozzá, hogy az ünnepek alatt kipróbálják – amikor a szokásosnál hosszabb a nyitvatartási ideje –, a www.mujegpalyagyor.hu internetes címen találnak bővebb információkat.

Olvasóink írták

  • 2. zotya975 2008. december 31. 12:53
    „Na hát erről beszéltem, egy jégpályánk van az is omladozik, utánna meg csodálkoznak egy másik cikkben, hogy miért mennek olyan sokan a tiltás ellenére a tavak jegére. Állandóan gajdolják, hogy sokat kell mozozgni, sportolni, de hol? Nem tudom mennyibe került a városháza tér felújitása, de nekem jó volt eddig is, nem lehetett volna az árából inkább a jégpályát felújitani?”
  • 1. Jeges 2008. december 31. 03:54
    „Van felnőtt amatőr csapata Győrnek?
    Hol lehet érdeklődni, vagy jelentkezni?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dolgozott a lopóautó

Győr - Az autóelszállítások száma nyolcadával, a kerékbilincseléseké hatodával esett vissza idén a… Tovább olvasom