Kisalföld logö

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 9°C | 18°C Még több cikk.

Akadálypálya Győr útjain

Forró lesz az aszfalt (képletesen szólva) júliusban is Győrött az autók kerekei alatt: a munka dandárjához érnek a közmű-rekonstrukciók, útfelújítások. Lezárások, elterelések tucatjára kell számítani.
A munkálatok miatt nemcsak a Szent István úton, de szinte az egész belvárosban lépésben halad a forgalom.
Miért a főszezonban, s miért majdnem egyszerre kell minden, a közlekedést érintő munkát elvégezni a megyeszékhelyen? – kérdezik mostanában sokan. Pénz kell, ahhoz költségvetés, de ezt lehet előre is tervezni, nem egészen ez az igazi ok. Sokkal inkább, hogy az ilyen munkákat jobbára csak tavasz végétől ősz elejéig lehet végezni. Túl kevés az idő, és nagyon sok a tennivaló, mondják a szakemberek.

Ami pedig az idei győri közlekedési helyzetet illeti, a mostani „semmi" ahhoz képest, ami a következő években várható. Öregek a közművek és az utak, valamikor rendbe kell rakni őket. Az se jó, ha beszakadt, gödrös utakon kell közlekedni, ha unos-untalan vezetéktörések nehezítik a közüzemi szolgáltatásokat...

Kattintson a képre >>
De nézzük egyelőre a mostani, illetve a nyáron várható helyzetet. Az információt a város útkezelő szervezetének tájékoztatási munkatársától, Tóth Pétertől és az érintett cégektől kaptuk. Térképünkön számokkal, illetve színezetten jelöltük az út-, közmű-rekonstrukciók helyét, a forgalomkorlátozások hatásának kiterjedtségét.

1. A Szent István útnak a Jókai és az Újlak u. közti szakaszán az északi oldalon egy sáv zárva van, s vízvezeték-rekonstrukció miatt más részen is akadályba ütköznek a közlekedők. A vezetékrekonstrukció várhatóan a hét végéig befejeződik, utána rögtön kezdi a megyei állami közútkezelő kht. az útszakasz teljes, „faltól falig" felújítását, ami szintén néhány hetet igénybe vesz.

2. A Bajcsy-Zsilinszky útnak a Baross úti és Aradi vértanúk útjai csomópontjaiban megszűnt a forgalomkorlátozás, de az Aradi vértanúk útja és a Jókai u. közti szakaszra csak a célforgalom hajthat be. A gázvezetékcsere elkészült, most a kábeltévé-nyomvonalon dolgoznak. A jövő héttől az Aradi vértanúk úti csomópontban jelentős útszűkület várható, de annak a hétnek a végére feltehetően befejeződnek a munkák.

Toronydaru, hintók, triatlon

3. A Jókai utcában a parkolóház építése miatt útszűkületre és időnként jelzőőrös irányításra kell számítani még hónapokon át. Toronydaru-építés miatt egy hétvégi napon terelésre lesz szükség.

4. Az Eszperantó utca Baross híd alatti szakaszán jelzőlámpa irányítja a forgalmat. Ezt a szakaszt július 13-án 8 és 12 óra között hídjavítás miatt lezárják, ezalatt a Baross hídon egy pályán halad majd a forgalom. Az autóbuszok csak jelentős kerülővel tudnak közlekedni!

5. Szintén július 13-án, vasárnap forgalomkorlátozás lesz a Munkácsy úton és a Szent István úton hintós felvonulás miatt.

6. Július 20-án, vasárnap a triatlon Európa-bajnokság miatt lesznek a belvárosban és Révfaluban elterelések, lezárások.

7. A Radnóti u. és a Töltésszer u. között termálvízvezeték építését kezdték el, augusztus végéig esetenkénti csomóponti lezárások és egy-egy szakaszon jelzőlámpás irányítás várható.

8. Az Ady Endre útnak a Rónay Jácint utcai csomópontját kb. egy hónapra csatornarekonstrukció miatt lezárták.

9. Az Ipar utcának a Mártírok útja és Nagysándor József u. közötti szakaszán a Mártírok útja felé haladó forgalmat vízvezeték-meghibásodás miatt el kellett terelni. A terelés július végéig tart, érinti a 15-ös és 20-as buszjáratok vonalát.

10. A Zrínyi utcának a Lomnic és a Szigethy Attila út közti szakasza egyirányú, a 2-es busz terelőúton közlekedik, még kb. két hétig.
11. A Vasvári Pál u. és a Plaza-szervizút csomópontjában a Marcalváros felé vezető szélső sávot vízvezeték-meghibásodás miatt fel kellett bontani.

A Fehérvári út miatt...

12. A legnagyobb forgalomterelés Győrben július végén lesz: a Fehérvári útnak a Körkemence és a Szigethy Attila út közti szakaszát egyirányúsítják a Szigethy út irányába, mert gázvezetéket cserélnek. A terelés miatt az Ipar u. és a Szigethy út jelentős többletforgalmat kap, torlódások lesznek. A belváros felé közlekedő autóbuszok is terelőúton járnak majd: a 7-es busz az Ipar u. felé, a 23-as busz a Szabolcska utcából közlekedve csatlakozik a Mester utcára. A buszforgalom miatt a Szabolcska utcát a Mester u. irányába egyirányúsítani kell.

Az autópályán is...

Győr közlekedését érinti, hogy az M1-es autópályán a szabadhegyi csomópontnál a Budapest felé vezető sávokat lezárták, a 82-es főúti csomópont zárva, a le- és felhajtóágakat újítják fel. A munkák körülbelül a hónap végéig tartanak. Emiatt torlódások vannak az autópálya ménfőcsanaki csomópontjánál.


hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ötmilliós központ

A kerékpáros és a vízi turizmus szempontjából is előnyös helyen lévő Kunsziget idén nyáron… Tovább olvasom