Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 23°C Még több cikk.

Ajkáról is Győrbe hozták a sérülteket

Stabil az állapota a dabronci áramütéses tragédia Győrben kezelt súlyos sérültjének: csütörtökön délelőtt megműtötték a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház égésplasztikáján.
(A Kisalföld csütörtöki számában olvashattak a balesetről, amely előző nap történt: egy festőállványt toltak a magasfeszültségnek, amelynek következtében a helyszínen életét vesztette egy 56 és egy 53 éves zalaegerszegi lakos, súlyos sérülést szenvedett egy 57 éves zalaegerszegi, egy 44 és egy 21 éves szombathelyi, illetve egy 53 éves hahóti férfi.)

Győrben az operációt végző dr. Jakabos Péter osztályvezető főorvos a Kisalföldnek elmondta, a sérültre további műtétek várnak, de az első operációt jól viselte a beteg szervezete. Állapota súlyos, de nem életveszélyes. Napközben pedig Ajkáról Győrbe szállították a könnyebb sérülteket is. Jakabos főorvos velük kapcsolatban annyit mondott, egyiküknél biztosan szükség lesz műtéti beavatkozásra, másikuknál ez még kérdéses.

A legsúlyosabb állapotban lévő, negyedik túlélőt továbbra is Veszprémben kezelik, az ilyenkor szokásos protokollellátás szerint mélyaltatásban tartják. Ő még életveszélyben van.

Az elmúlt két hétben ez volt a második súlyos áramütés az E.ON területén. (A Mosonmagyaróvár melletti balesetben újra kellett éleszteni a sérülteket; őket a győri, illetve a mosonmagyaróvári kórházban kezelték, a napokban szállították haza Nyíregyházára.)

Megkeresésünkre Egyházi Nikoletta, az E.ON szóvivője az alábbi nyilatkozatot küldte: „Hálózatunk mindenben megfelelt az előírt szabványnak, sőt, a vezeték az előírt 7 méter távolsághoz képest 8,3 méter távolságra volt a földtől. Nagyon sajnáljuk a balesetben érintetteket, épp az ilyen esetek megelőzésének érdekében van lehetőség feszültségmentesítést kérni." Mint írta, hasonló, figyelmetlenségből adódó balesetek előfordulnak, ezért a szolgáltató ismételten felhívja arra a figyelmet: a hálózat közelében csak az előírásoknak megfelelően szabad dolgozni.

A rendőrség foglalkozás körében elkövetett, gondatlan veszélyeztetés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, de az ügynek egyelőre nincs gyanúsítottja.

A munkavédelmi felügyelőség hivatalból, közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a baleset körülményeit. Azt kell kideríteni, hogy munkavédelmi szabály megsértése okozta-e a balesetet. Ami tudható: a hat dolgozó két munkáltató alkalmazásában állt; az építtetőt és az egyik foglalkoztatót a következő napokban hallgatják meg, a négy sérülttel azok egészségi állapotának a függvényében veszik fel a jegyzőkönyvet.

Azt próbálják kideríteni továbbá, hogy a munkások milyen utasítást kaptak a munkavégzésre vonatkozóan, illetve miért azon az útvonalon tolták a fémállványt az épület homlokzata elé. A hasonló eljárások időtartama két hónap lehet a jogszabályok szerint, de a dabronci esetet – azért is, mert hasonló súlyú esetről ritkán hallani – várhatóan ennél rövidebb idő alatt lezárják.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Diákprojektet támogat az Audi

A természettudományos ismeretek elmélyítését szolgáló diákprogramot támogat az Audi Hungaria Motor Kft. Tovább olvasom