Kisalföld logö

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 33°C Még több cikk.

Ajándékokból gyarapodó múzeum

Tét - A téti helytörténeti gyűjtemény egyre több helybeli ajándékával gazdagodik. A méltó helyen, értő módon elrendezett kiállítás annyira elnyerte a városlakók tetszését, hogy úgy vélik: ott jobb helyen vannak a múltjukra emlékeztető tárgyak, mint bárhol máshol.
Hat évvel ezelőtt helyi szenzációnak számított Téten, hogy annak az épületnek az átépítésekor, amelyben az okmányirodát alakították ki, az ajtótokban egy vaskazettát találtak. Tele megsárgult papírokkal, névjegykártyákkal, a Sissiként emlegetett Erzsébet királyné haláláról beszámoló hajdani újságokkal. Talán korabeli alapkőként helyezték el a falban, de abban akkor még csak reménykedhettek, hogy egyszer méltó helyen állíthatják ki. Méghozzá nem is olyan messze attól, ahol ráleltek.

Mindent elfogadnak

Az okmányirodával csaknem szemben tudott múzeumot alapítani az önkormányzat. A Boros-házként emlegetett – sokáig orvosi szolgálati lakásnak, rendelőnek használt – épület felújításához, berendezéséhez támogatást szerzett a város a Regionális Fejlesztési Tanácstól. A pályázati pénz, a tizenhárom és fél millió forint épphogy elég volt az 1920-as évek végén épült ház rekonstrukciójára. A tárlat kialakítása, a belső elrendezés az önkéntesekre, a helytörténeti egyesületre maradt.
Langné Balázs Ilona a kezdetektől részt vett az anyaggyűjtésben, ma is ő vezeti körbe az érdeklődőt a tágas helyiségekben, ahova a vaskazetta is került. Fiatal kora óta érdeklik a múltat idéző tárgyak, kedvtelésből többet igyekezett az enyészettől megmenteni és a múzeumnak adta. A művelődési ház vezetőjének példáját többen is követték, ő pedig sose mondja a felajánlott holmikra: „Nem kérjük."

– Minden ajándékot érdemes átválogatni, főleg, mert más beszerzési forrásunk nincs. Csak tárolóhely lenne több és idő, amit a kiválogatásra szánhatok – mondta el az asszony a kordokumentumok közt, amelyekből kibontakozik a szemlélő számára a település története. A petróleumlámpa, a teknő, az árokpartról megmentett zsírosbödön és az öreg, de még működőképes tűzoltókocsi, egy szép, rajzos képeslap kinek-kinek saját emlékeit segít felidézni.

Elérhetőség, nyitvatarás

Az intézmény a Fő utca 125-ös szám alatt csütörtökön délután két és öt, vasárnap délelőtt kilenc és tizenegy óra között tart nyitva. Csoportos látogatást a 96/462-193-as számon lehet egyeztetni.
Vajköpülő, kisdobosnapló

Üzemekből, hagyatékokból idekerült és rendrakáskor, padlásról előkerült holmik is gazdagították a 2004. március 15-én megnyílt kiállítást. Eke és turkáló, azaz kapálásra alkalmas eszköz, kávédaráló és hurkatöltő, tejesköcsög és vajköpülő, szita és szakajtó, fából faragott bölcső. A lelkész például régi német nyelvű újságokat adományozott, többen mezőgazdasági használati eszközöket, a falusi élet hajdani kellékeit, alsószoknyát, hímzéseket.

Iskolatörténeti adalékok

Néhány, az ország távolabbi részéből érkezett látogatónak annyira megtetszett a múzeum iskolatörténeti része, hogy számos ajándékkal gazdagították. Az érdekességek közül érdemes még kiemelni a hajkreppelő elődjét, azt, hogy előfordult, házat bontó munkások hívták fel a figyelmet a kiállításba illő tárgyakra, vagy azokat szinte a szemétből kellett kimenteni.



Rimányi Zita

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ingyentanfolyam: alig jelentkeztek

Rábcatorok kistérség - Ingyenes nyelvtanfolyam? – a pályakezdőknek pályázati pénzek révén… Tovább olvasom