Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Adományok csángóknak

A KDNP győri szervezete a csángó diákok megsegítésére szervezett akciója eredményeként Fias Ferenc koordinátor több mint 700 kilónyi adományt adott át a gyerekeknek, illetve a magyar oktatásban részt vevő intézményeknek Moldvában.

Adta hírül mindezt portálunknak Szabó Gyula, a szervezet építészszekciójának vezetője. Az adományok szétosztásában Csillag Levente, a Csángó Magyar Szövetség titkára segédkezett és Benke Paulina magyar néptanító is kivette a részét a munkából.

Az ágyneműket Csíkszeredán, a Csángó Kollégiumban osztották ki, az iskolaszereket és egy kis édességet Somoskán és Klézsén az önkéntes magyar oktatás tanulóinak adták át, hatalmas örömöt okozva.
A szervezők külön köszönik a Péterfy Sándor, a Prohászka Ottokár oktatási központok, illetve a Rábapatonai Általános Iskola oktatói, diákjai közreműködését.

A segélyakció folytatódik, a következőkben a cél Kárpátalja lesz. A gyűjtés megindításáról időben értesítenek mindenkit. A szervezet irodájában már most is jelentős ajándékkészlet várja, hogy segítő kezek célba juttassák magyar testvéreinkhez.

Olvasóink írták

  • 2. Baradlay 2009. december 31. 02:59
    „Hat igen,ez mar valami!!!!!!”
  • 1. andreash 2009. december 30. 13:26
    „Valamikor a nyár elején Sopronhorpácson is volt egy gyűjtés, csángó gyerekeknek tanszereket, írószereket, könyveket gyűjtöttünk. Egy egész csomagtartónyi adomány gyűlt össze - főleg az általános iskola tanulói és szüleik jóvoltából - amit aztán az ország egyéb pontjain összegyűlt adományokkal együtt az ősz folyamán juttattak célba a szervezők.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Műszaki mentő járműre gyűjtenek

A környező önkormányzatoktól, valamint cégektől, magánszemélyektől várnak anyagi segítséget a… Tovább olvasom