Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

Áder János Győrben: az államfő megint megfogta a baglyot - fotók

Régi diákok százai ünnepelték vasárnap a győri Révai Miklós Gimnázium alapításának 225. jubileumát. Itt volt Áder János köztársasági elnök is, akit Oszter Sándorral vagy Polyák Lillával az köt össze, hogy valaha ő is naponta megfogta az iskola legendás bagolykilincsét.
 

Ünnepi műsorral a színházban kezdődött és zártkörű fogadással, a gimnáziumban folytatódott a 225. jubileum a Révai Miklós Gimnáziumban, amelyre az itt érettségizett Áder János is hivatalos volt. Az államfő szerint „a Révaiban megkövetelt, magas szintű elvárások életre szóló leckék voltak" (...) arról, hogy mire képes a teljesítményre hangolt közösség". Áder János elmesélte: orosztanára egy dolgozatra 21 elégtelent osztott ki a 41 diák között, s miután többen élni kívántak a szóbeli javítás lehetőségével, még 6 egyest sikerült szerezni.

„Azt hiszem, hogy ezen egy óra során megszerzett 27 elégtelennel az iskola rekorderei vagyunk" – avatott be diákéveibe a köztársasági elnök, aki szerint a tanárok „nem mintadiákokat akartak nevelni, hanem ők maguk adták a mintát".

A Kisalföld kérdésére Oszter Sándor színművész is visszaemlékezett kedves tanáraira.

– Az osztályfőnököm, Gémesi Gabriella anyaoroszlán volt, aki a renitenseket kifelé megvédte. Tenk Béla történelmet tanított, s neki köszönhetően abban az időben is megérthettük azt, hogy itt valami nincs rendben, s hogy mi a nemzettudat. Aztán ott volt Ládi Károly, akitől megtanultuk, hogy az irodalom a mindennapi életünk szerves része – emlékezett az ismert színész, aki ünnepi beszédében arról is szól, hogy két vizsgabiztos ezredes előtt orosz versek szavalásával vészelte át az oroszérettségit.

Áder János Győrben: 225 éves a Révai gimnázium. Fotók: Mészáros Mátyás

Míg Oszter Sándor József Attila Dunánál című versét mondta el az ünnepségen, Polyák Lilla az Annie című musicalből énekelt. A színésznő hálával emlékezett a révaisokra, akiknek köszönhetően szerepelhetett a tablón, pedig már nem itt érettségizett. A Mézes Lajos osztályába járt színésznő szerint a puskázás nem volt jellemző, az iskola szellemiségében valóban fontos volt, hogy az ember magáért tanul.
A csornai születésű Nagy Andor országgyűlési képviselő testnevelő tanárára, Stéger Lászlóra emlékezett vissza, „neki köszönhető, hogy kézilabdás lettem" – mondta a Kisalföldnek.

– Kétszer voltunk országos bajnokok a négy év alatt. Lent a pályán edzettünk, népszerűek voltunk a lányok között. A tanár úrnak nagyon sokat köszönhetek, majd megszakadtunk a keze alatt és mindig latinul mondta: „teher alatt nő a pálma".

A színházban rendezett ünnepségen beszédet mondott többek között Dudits Dénes, az MTA Széchenyi-díjas alelnöke, szintén volt révaisként. Kiderült: első tanulmányát a kukoricáról írta. Borkai Zsolt polgármester az értékteremtésről, a Révai közösségformáló erejéről beszélt, s természetesen Horváth Péter igazgató adta a zárszót, miközben egyébként az első sorban ott ült Tamás Imre is, aki korábban 27 évig volt az iskola vezetője. Horváth Péter arról is beszélt, hogy bár nagyon sok híres volt révais él a világban, az iskola célja nem csak a híres emberek kinevelése. A tudás átadása és az, hogy „tisztességes emberek kerüljenek ki a falak közül, akik kötelességüknek érzik, hogy tegyenek a szűkebb és tágabb közösségükért".

A délelőtt során egyebek között fellépett a Sani Singers, a Révai Zenei Műhely, átadták a volt OKTV-s és diákolimpiai bajnokok emlékérmeit, míg a Révai Miklós Alapítvány elnöke, Fábián György egy 50 ezer forintos saját adománnyal alapította meg a Révai Iránytű Díjat. Ezt jövő évtől olyan végzős diákok kaphatják, akik nem feltétlenül a tanulmányukkal, hanem mondjuk művészeti teljesítményükkel öregbítik az iskola hírnevét.


Polyák Lilla kint maradt. Az ünnepség végig a Terrorelhárítási Központ legszigorúbb biztonsági előírásai mellett zajlott. A fogadásra a sajtót már nem engedték be, s mellesleg Polyák Lilla színművészt sem. Ő ugyanis az ünnepség után a színházban hagyta meghívóját és a Révai-iskola ajtajából a szemünk láttára fordították vissza.
 
Korábban:

Egykori alma materét méltatva kiemelte: a gimnázium magasra tette a mércét, hogy a diákok elhiggyék, képesek azt átugrani. Aki leverte, annak segítettek, a kiváló teljesítményt pedig elismeréssel, újabb ösztönzéssel jutalmazták - mondta az államfő, aki szerint ez volt a Révai Gimnázium igazi szellemisége. Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester köszöntőjében kiemelte: a Révai Gimnázium Győr büszkesége, ahol értékteremtés zajlik, ahol olyan ismeretekkel vértezik fel a diákokat, hogy az élet bármely területén megállják a helyüket.

A méltató szavakat követően Győr város ezüst emlékérmét adta át Horváth Péter igazgatónak az oktatási intézményben folyó kimagasló oktatómunka elismeréseként. A jubiláló intézményt köszöntötte Dudits Dénes, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke, aki szintén a Révai Gimnázium diákja volt. Ő arra hívta fel a mai diákok figyelmét, hogy mindig többet tegyenek, mint amit elvárnak tőlük, és legyenek készek egész életen át új ismereteket szerezni.

Áder János a Révai gimnázium jubileumán Győrben. Fotó: MTI

Olvasóink írták

  • 12. kató11 2013. április 09. 11:57
    „Szívesen tüntettem volna ellene. miért nem megy el a <moderálva> bűnözők áldozataihoz?”
  • 11. Dödölle 2013. április 08. 17:47
    „"....A tanár úrnak nagyon sokat köszönhetek, majd megszakadtunk a keze alatt és mindig latinul mondta: ,,teher alatt nő a pálma"..."
    A tanár urat nem ismerem, de neked elárulom:
    Latinul ugyan nem tudok, de a logika szerint:
    A teher alatt minden nőhet, de a pálma ERŐSÖDIK a teher alatt! Legalábbis akkor kell ezt megemlíteni, ha ez az eset áll fenn. Ha nem így van, meg sem említi normális ember....... Szóval, nem ti......
    Esztet KÜLFÖLDI ismereteim alapján szűrtem le. Te, barom, te is ?....”
  • 10. Dödölle 2013. április 08. 17:37
    „Nem lehet túlzottan büszke a gimi arra a balf@ß növendékére, aki azt hirdette, hogy 3 hét az a "hetente".... Mint az ország egyik vezetője...”
  • 9. Batistuta 2013. április 08. 08:48
    „Engem meg sem hívtak, bezzeg a bercsényis Borkai ott lehetett:-)”
  • 8. tosa2 2013. április 08. 06:58
    „Érdekes, ahogy k.elnök lett, egyből díszpolgár is.
    K.6.
    Ez mos mit is jelent ?”
  • 7. Flúgatlan 2013. április 08. 00:41
    „Az egész műsor igen jó volt.

    balinkusznak: Ott voltam, többször láttam Ádert mosolyogni a beszéde közben! Nem sokat, de kétségtelenül. Az itteni képeken is látszik. Gondolom később lesz több kép is az eseményről.”
  • 6. veilchen 2013. április 07. 22:30
    „Köztársasági elnökhöz illő beszéd, és nem vagyok a fidesz irányába elfogult. Áder - magyarok között egy európai? Kellemes meglepetés.”
  • 5. balinkusz 2013. április 07. 21:16
    „Szóval mégegyszer, mert a billentyűzet megtréfált:
    Csak az ecetes uborka ábrázatú Ádert fotózta a riporter, pedig érdekesebb egyéniségek is voltak!”
  • 4. balinkusz 2013. április 07. 20:41
    „Csak az ecetes uborka ábrázatú Áder fotózta a riportet, pedig érdekesebb egyéniségek is voltak!”
  • 3. mekkmester 2013. április 07. 20:00
    „én gönczczczcz árpi bácsinak jobban örültem volna, lehet lefordította volna magyarra a jános vitézt...”
  • 2. creat 2013. április 07. 19:04
    „Jani, Jani!
    A főnököd nem szólt? Te nem tudod? Az európaiság már nem menő dolog! Az új trend a pirospöttyös seggű ázsiai vonal a trendi! Aztán a főnököd a tudást sem támogatja, nehogy már valaki is szabadnak érezze magát! Jani! Úgy látom, te nem ebben az országban élsz! Vedd már le a narancsos szemüveged és kitárul a világ! Én nem kell állandó bódulatban sem lenned főnököd avas dumájától!”
  • 1. állampógár 2013. április 07. 18:56
    „A Révai se lehet büszke minden növendékére.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mocsár a cirkusztéren

Az elvonult lovasshow a sátrak felállításához szükséges munkagépekkel, kamionokkal szinte mocsárrá… Tovább olvasom