Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 25°C Még több cikk.

Abdai képeskönyv a kötődésről

„Abda, ahol élünk” címmel a község életének utóbbi évszázadát mutatja be az a több mint ötszáz fotót tartalmazó, háromnyelvű képeskönyv, ami a leköszönő testület jóvoltából a közelmúltban jelent meg ezer példányban.
Tizenöt évvel ezelőtt alapították a település köz- és kulturális életéről tudósító Abdai Hír-Lapokat. A helyi újságban az elmúlt másfél évtized alatt számos helytörténeti írás, régi és friss fotó jelent meg. A leköszönő testület az utóbbi kordokumentumokat egybegyűjtve is meg akarta őrizni a jövőnek, ezért született meg a képeskönyv ötlete.
– Amikor az önkormányzati ülésen ezt felvetettem, a testület egyhangúlag és azonnal egymillió forintot szavazott meg a kötetre – mesélte érdeklődésünkre Pozsgai Győző ötletgazda. – Komoly gyűjtés, válogatás, rendszerezés eredményeként állt össze az a több mint ötszáz fotóból álló anyag, amelynek segítségével Abda történetének elmúlt évszázadába, egészen az ezernyolcszázas évek végéig „visszakalandozhatunk".

A tematikusan, meghatározott kronológia szerint elrendezett archív fényképek – legtöbbjük Kozma Imre gyűjtéséből való – a paraszti élet ünnep- és hétköznapjait, a község régi épületeit, emlékhelyeit, emlékműveit, a hajdani tanítókat, plébánosokat, a templom és az iskola életét idézik fel. Ezek mellett persze megtalálhatók az egyesületek – többek között a tűzoltók, a focisták, az énekkarosok, a táncosok – fényképei is. A régmúlt megmentett pillanatai mellett rendben ott sorjáznak azok a fotók is, amelyek már a jelen eseményei-
ről, a község életének szinte minden mozzanatáról tudósítanak. Ezeknek a felvételeknek a nagy részét Somogyi Éva készítette, aki egyben a Győri Szociális Foglalkoztató nyomdájában készült képeskönyv szerkesztője is.
– Nekünk, abdaiaknak ez a táj, a házak, a növények és az állatvilág, az emlékek sokasága együttesen a szülőföldet jelenti. A kötetben látható képek a falu múlt századbeli arcát, emlékeit is láttatják, felvillantják majd a közelmúltat, amely nekünk, itt élőknek már közös élményeket jelent – nyilatkozta érdeklődésünkre Somogyi Éva.

– Remélem, hogy akihez eljut majd ez a könyv, nemcsak átutazik a falun, hanem arra is érez késztetést, hogy megálljon és felkeresse, megismerje a fényképeken megörökített emlékhelyeket. Az Abdáról elszármazottaknak pedig jelentsen ez a könyv örök kötődést, ragaszkodást a faluhoz, az itt élőkhöz, temetőben nyugvó őseinkhez.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magánösztöndíj a legjobbaknak

A győri Széchenyi egyetem gazdálkodási, közlekedésmérnöki, műszaki menedzser szakán… Tovább olvasom