Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

A XVIII. Akadémiai Nap Győrött

Tizenhét évvel ezelőtt, 1994-ben a Széchenyi István Egyetem és az Universitas-Győr Alapítvány az akadémiai év kezdetén, Széchenyi István születésének évfordulóján - hagyományteremtő szándékkal - Akadémiai Napot rendezett.

Az immár tizennyolcadik Akadémiai Nap központi eseménye ezúttal is az egyetem Szenátusának szeptember 21-én, szerdán tartandó ünnepi ülése lesz.

Az Akadémiai Nap nyilvános, ünnepi szenátusi ülésének keretében kerül sor az egyetem átfogó fejlesztési programjának központi elemét jelentő infrastrukturális beruházás ünnepélyes záróeseményére.

A 7 milliárd forintos összköltségvetésű projekt kívül-belül megváltoztatta az intézményt: a két új, korszerű épület kivitelezése mellett közel 1,5 milliárd forint jutott csúcstechnológiás kutatási eszközök, laborberendezések beszerzésére.

A győri egyetem madártávlatból - fotó: Matusz Károly (MTI).
A győri egyetem madártávlatból - fotó: Matusz Károly (MTI).


Az uniós támogatású projekt megvalósítása új időszak kezdetét jelenti a Széchenyi István Egyetem életében, hiszen a XXI. századi, inspiráló terek, az ipari környezethez igazított high-tech K+F eszközpark révén hatékonyabbá válik a képzés, színvonalasabb kutatási együttműködési lehetőségek várják a vállalati partnereket, s az intézmény még inkább meg tud felelni a vele szemben támasztott tudományos, gazdasági, munkaerőpiaci és társadalmi elvárásoknak.

A délutáni programban tíz zenei, szakmai, tudományos rendezvény szerepel.
Az Akadémiai Nap a Széchenyi István Egyetem Szenátusának 2011. szeptember 21-én, szerdán tartandó ünnepi ülésével 10 órakor az egyetem Új Tudástér épületének aulájában kezdődik.

A tiszteletbeli doktor, a doktorok avatása után habilitációs és honosított doktori okleveleket adnak át. Köszöntik a Pro Universitate Díjasokat, az egyetem Szenátusának döntése szerint a rangos egyetemi elismeréseket átvevőket. Az aranydiplomák átadása után az egyetem nyugdíjba vonuló oktatóit, munkatársait méltatják.

Délután tíz tudományos szakmai konferencián és programon a győri egyetem és a térségi gazdaság együttműködését elemzik.

Az Akadémiai Nap hagyományos ünnepi hangversenye 18.30 órától az Egyetemi Hangversenyteremben (egykori zsinagóga, 9025 Győr, Kossuth Lajos u. 5.) lesz.

Az Akadémiai Nap szervezői kérik Önt, hogy az ünnepi hangversenyre szóló jegyigényt a sze@sze.hu e-mail címen (tárgy: jegyigény) 2011. szeptember 19-ig jelezze!

NYUGDÍJBA VONULÓK KÖSZÖNTÉSE

A Szenátus ünnepi nyilvános ülése ad alkalmat arra, hogy nagy nyilvánosság előtt köszöntse a Rektor az Egyetem azon munkatársait, akik az intézményért végzett sok évtizedes odaadó munka után vonulnak nyugdíjba.
A nyugdíjba vonulók:

Ács László egyetemi adjunktus, Agárdy Gyula egyetemi adjunktus, Arató Károly egyetemi adjunktus, dr. Bálint Dénes főiskolai docens, Bánkiné Klauz Erika ügyviteli alkalmazott, Bendekovits Zoltán egyetemi adjunktus, Bukovicsné Cuhavölgyi Emília mestertanár, Csaplárné dr. Zsidai Valéria egyetemi adjunktus, dr. Döme Béla egyetemi adjunktus, Galambos Ilona egyetemi adjunktus, Gintli Magdolna gazdasági ügyintéző, Hajba Sándorné igazgatási ügyintéző, Horváthné Jakab Márta gazdasági ügyintéző, dr. Horváth Károly egyetemi adjunktus, Józsi Ottóné főiskolai adjunktus, Kékesi Lajosné ügyviteli alkalmazott, Kiss András technikus, dr. Kiss Ferenc főiskolai docens, Kiss Imréné technikus, Komondiné Varga Júlia fuvolaművéz, főiskolai docens, Kormos Györgyné igazgatási ügyintéző, Kovács Péter egyetemi adjunktus, Mészáros Sándor műszaki alkalmazott, Nyakasné dr. Tátrai Judit főiskolai docens, Pék Dezső tanszéki mérnök, Sáhó Árpádné igazgatási ügyintéző, dr. Szalay Zoltán főiskolai docens, dr. Sziva Miklós főiskolai docens, dr. Sziva Miklósné egyetemi adjunktus, Tóváriné Zotter Magdolna egyetemi adjunktus, Turóczi Péterné igazgatási ügyintéző, Varga Imréné ügyviteli alkalmazott, Vollai Józsefné technikus, dr. Winkler Gábor egyetemi tanár.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megállapodást kötött a győri rendőrség és az Arrabona Polgárőr Egyesület

Győrben elsőként csütörökön a polgárőrségről szóló 2006. évi törvényben foglaltaknak megfelelően az… Tovább olvasom