Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 14°C Még több cikk.

A WWF is több vizet kér

A WWF Magyarország a Szigetköz rehabilitációját a szlovák fél által biztosított többletvízhozammal képzeli el. A korábbi, nevükhöz kötött mederszűkítős javaslatot el sem fogadták, s a koncepciót végül ki sem dolgozták.
Lapunkban a Duna-mozgalmak megoldási javaslatait taglalva a Duna Charta már letette voksát a mederfeltöltéses megoldás mellett. A Reflex Környezetvédő Egyesület több vízre „és további megoldásokra" alapozó elképzelése után a WWF által korábban véleményezett koncepciót szerettük volna bemutatni a Kisalföldben.

A korábbi Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium által elindított bosnagymaros.hu honlapon a hat megvizsgált Szigetköz-rehabilitációs javaslatban a „Mederszűkítés" verziónál hivatkoznak a nemzetközi szervezet elképzeléseire (a WWF ugyanis korábban tárgyalásokat kezdeményezett a koncepció kidolgozásáról).

Ebben az olvasható: a vízszint emelése érdekében a Duna főmedrét kellene szűkíteni, ugyanis a főmeder keresztmetszetének csökkentésével növelni lehet a vízszint magasságát. A kialakult zátonyokat használnák fel a Duna főmedrének szűkítéséhez és ezáltal a vízszint megemeléséhez. A változat ezen folyamatok továbbvitelét alkalmazná, vagyis a zátonyokból – azok mintegy kétméteres emelésével – a mederkeresztmetszetet szűkítő szigeteket hozna létre.

Lapunk azt kérdezte a WWF-től: a Duna hordalékot már szinte alig hoz, milyen anyagból (töltenék fel és) szűkítenék a medret, s árvíz esetén ez a megoldás mennyiben nehezítheti a folyó levezetőképességét?

„A koncepció végül nem lett véglegesen elfogadva, és nem is lett kidolgozva. A WWF Magyarország csak olyan módon látja a problémát megoldhatónak, ha a szlovák fél több vizet biztosít a Szigetköz újjáélesztéséhez. Természetvédelmi szempontból a többletvízmennyiség elengedhetetlen" – mondta Figeczky Gábor, a WWF Magyarország igazgatója.

Olvasóink írták

  • 5. agoston1754@freemail.hu 2012. szeptember 04. 08:25
    „3. Dwatson 2012.09.03. 12:32
    A Rába nem a Slovákoknál folyik, és ott is lejjebb van a talajvizszint!
    Ugyhogy szerintem meg a folyőka folyását "karban" kellene tartani...”
  • 4. Dilettánc 2012. szeptember 03. 12:33
    „Javasolt lenne az egyházból is bevonni önkénteseket, akik a partról vizet prédikálnának.”
  • 3. Dwatson 2012. szeptember 03. 12:32
    „A koncepció leginkább abban hibás hogy a víz nem csak a mederből hiányzik,hanem az egész szigetköz alatt húzódó sóderból is ugyanis a víz nem csak a mederben folyik,hanem áramlik az egész szigetközt alkotó sóderban is!A környék talajvízszintje a Duna szintjéhez igazodik,de csak akkor ha van elég víz a főmederben ahhoz hogy a szigetköz alatt a kavicsréteget is feltöltve tarthassa,ahonnan folyamatosan elfolyik a víz,tehát a többletvízre mindenképp szükségünk lenne.”
  • 2. urbaniastapista 2012. szeptember 03. 10:18
    „Most jön a több víz - három napig. Elvisz megint pár centit a mederből.
    A szlovákok csak arra használnak minket, hogy ne ússzon el a bősi gát egy hirtelen árvíznél. Pár napig árvíz van a Szigetközben, aztán 360 nap vegetálás. Ez van, ebből kell kiindulni, nem ábrándokból.”
  • 1. anuvuk 2012. szeptember 01. 18:56
    „Ha adnának is, a víz fele is kevés lenne!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jövőre hiány lehet kukoricából

Az elmúlt öt év leggyengébb kukoricatermése ígérkezik idén a megyében, de az itteni gazdák áldhatják… Tovább olvasom