Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

A Vöröskereszt első bázisóvodája

A Vöröskereszt bázisóvodája címet elsőként nyerte el a megyében az Erzsébet ligeti intézmény. A program az önkéntesség, az emberiesség örömére tanítja a gyerekeket.

A Magyar Vöröskereszt tavasszal első ízben hirdette meg bázisóvoda-programját. Mintául a már sikeresen működő bázisiskola rendszere szolgált, amelynek Győrben a Deák- és a Bercsényi-középiskola a tagja.

A szervezet szeretné elérni, hogy a gyerekek testi és lelki értelemben egészségesebbek, elfogadóbbak legyenek, fontos legyen számukra a rászorulók támogatása, a környezet védelme, s hogy mindez a legfogékonyabb életszakaszban ragadja meg a figyelmüket.

Az együttérzés és elfogadás az Erzsébet ligeti óvodások mindennapjainak része, hiszen együtt játszanak, nevelkednek sérült társaikkal. Fotó: H. B. E.
Az együttérzés és elfogadás az Erzsébet ligeti óvodások mindennapjainak része, hiszen együtt játszanak, nevelkednek sérült társaikkal. Fotó: H. B. E.

Az óvodák közül elsőként – és a megyében egyedüliként – az Erzsébet ligeti intézmény pályázata nyert. A Tulipán és a sajátos nevelési igényű, mozgássérült gyerekekkel foglalkozó Boglárka csoportban már megkezdődött a munka, a gyerekek játékos formában ismerkedhetnek meg egyebek mellett a Vöröskereszt munkájával, a helyes életmóddal, a segítségnyújtás formáival.

Az óvodától nem idegen a szemlélet, az egészségnevelés és a környezet megóvása számos, gyerekeknek és családoknak szóló programon keresztül kapott hangsúlyt. Az együttérzés és elfogadás az óvodások mindennapjainak része, hiszen együtt játszanak, nevelkednek sérült társaikkal.

Az óvoda dolgozóinak kilencven százaléka tagja a Vöröskeresztnek, elkötelezettségük okán természetes, hogy a jövőben további csoportokra terjesztik ki a szemléletet, s folytatják aktív részvételüket a véradások, adománygyűjtések szervezésében.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közösségépítő gondolkodással Nagyszentjánoson

A katasztrofális belvízhelyzet megoldása mellett közösséget és új közösségi házat építene, valamint nyitott önkormányzatot ígér Friderics Cecília nagyszentjánosi polgármester.
Tovább olvasom