Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 30°C Még több cikk.

A világhírű Rajkó a VI. Czinka Panna Kultúresten - galéria

A tavalyi 100 tagú Cigányzenekar fellépése után idén a világ 110 országában már nagy sikerrel fellépett Rajkó Művészegyüttes vendégeskedett szombaton este a győri Dunakapu-téren.

A cigány hagyományőrző program szereplőit Farkas Flórián miniszteri biztos, Szakács Imre, a megyei közgyűlés elnöke, valamint Somogyi Tivadar, Győr alporgármestere is köszöntötte.

 Jónás Szandra fiatal kora ellenére pillanatokon belül remek hangulatot teremtett és sokan az eső ellenére is maradtak a téren. Fotó: Harcsás
Jónás Szandra fiatal kora ellenére pillanatokon belül remek hangulatot teremtett és sokan az eső ellenére is maradtak a téren. Fotó: Harcsás

A Rajkó fergeteges műsorszámai közben színpadon láttuk Nova Brigittát és tánckarát, az Értényi Vadrózsák Táncegyüttest és a győri Jónás Alexandrát, akinek eddigi pályáját figyelemmel kísérhették olvasóink, s aki nagy valószínűséggel a hungarikumnak számító világhírű művészegyüttes iskolájában folytatja tanulmányait.

Czinka Panna Roma Kultúrest. Fotók: Marcali Gábor

Olvasóink írták

  • 4. 2009XX 2010. szeptember 27. 08:38
    „Mennyibe kerülhetett ez a "kampány", és vajon ki finanszírozta?
    Pénzért bármikor, bárhol, bármit?
    Politika, vagy kultúra?”
  • 3. CsabaKiraly 2010. szeptember 26. 23:19
    „Konnyen ossze-dobhatnanak egy 10-ezer tagu gazsi-zenekart. :-) Nemcsak a notankat huznak el hanem a dinnyet, a zoldseget, a kabeleket es melle bedobnanak egy par keselest is a kezi-labda csapatoknal.
    Verje meg az Isten a francia-miniszter-elnok egri rokonait. :-))”
  • 2. háté 2010. szeptember 26. 21:22
    „a 2-es kép mindent-elmondó, mint ahogy a közönségről készül képek is.

    A Magyar lányok és fiuk nagyon szépek.”
  • 1. tber 2010. szeptember 26. 17:08
    „Csak az volt a baj, hogy Farkas úr azt hitte, hogy választási nagygyűlésen van és a s..g is elötte van amit nyalni kell. Nem helyénvaló dolog mert ez nem erről szólt volna, senki nem ezt akarta hallgatni és senki sem állította le. Nem mindenki tudja hol a helye.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hétfőtől szabad a magán-pálinkafőzés

Hétfőn léptek életbe a jövedéki jogszabályok magán-pálinkafőzésre, valamint a bérfőzésre vonatkozó… Tovább olvasom