Kisalföld logö

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 2°C | 9°C Még több cikk.

A városok is veszítenek

Győr-Moson-Sopron - Győr 40 millióval többet költhet kamatra a jövő évben. Mosonmagyaróvár nem devizában adósodott el, de hitelei így is drágábbak lehetnek.

A világon végigsöprő pénzügyi válság magyarországi begyűrűzése kapcsán az utóbbi hetekben elsősorban a lakosságot kedvezőtlenül érintő következményekről volt szó, holott a negatív hatások az önkormányzatokat is sújtják. Nem véletlen: a Magyar Önkormányzatok Szövetsége szerint a hazai települések eladósodása ma már a 800 milliárd forintot is meghaladja. A megye három nagyvárosának polgármesteri hivatalát arról kérdeztük, a hitelkamatok emelkedése milyen mértékben érinti őket.

Győr kétmilliárd forintos folyószámla-hitelkerettel rendelkezik, amelyet forintban vesz igénybe – azaz csak vehetne, mert idén erre még egyszer sem került sor. A megyeszékhelynek emellett két euróalapú, összesen 7,1 milliárd forintos hitelkerete van.

A győri önkormányzat 2005-ben és 2006-ban közlekedési beruházásokra (például a Nádor aluljáró megépítésére) „nyitott" két fejlesztésihitel-keretet euróban, összesen 7,1 milliárd forint értékben. A város ezeket nem használta ki teljes mértékben, eddig „csupán" 5 milliárd 89 millió forintot vett fel, idén pedig egyetlen fillért sem – tudtuk meg Simon Róbert Balázs pénzügyekért felelős alpolgármestertől. Mindkét kölcsön kamata a három hónapos európai irányadó bankközi kamatláb alakulásához kötött. „Tőketörlesztési és kamatfizetési kötelezettségünknek erre az évre már eleget tettünk. A jelenlegi kamatkondíciók ismeretében, a hétfő reggeli devizaeladási árfolyamot figyelembe véve jövőre legalább 40 millió forinttal több – azaz hozzávetőlegesen 280–300 millió forint – kamatkiadásra számítunk" – nyilatkozta a politikus.

A mosonmagyaróvári önkormányzatnak 100 millió forint működéshez kapcsolódó és 1,6 milliárd forint beruházási célú hitele van, valamennyi forinthoz kötött – közölte kérdésünkre Nagy István alpolgármester. „Az önkormányzat ezzel némileg magasabb kamatokat, de egyben kiszámíthatóbb és biztonságosabb terhet vállal" – tette hozzá. Megjegyezte: jelenlegi hiteleiknél a kamatokat negyedévente állapítja meg a Magyar Fejlesztési Bank. Ez legutóbb szeptember 30-án, még a hitelválság begyűrűzése előtt történt meg, a következő alkalom pedig december 31-én lesz. Nagy István szerint várhatóan a forinthitelek kamatai is emelkedni fognak, de közel sem olyan mértékben, mint az euró- vagy a svájcifrank-alapúaké. Az alpolgármester az idei költségvetési évben nem számít kezelhetetlen nehézségekre, és jelezte: jövőre szigorú odafigyeléssel végrehajtott gazdálkodásra lesz szüksége Mosonmagyaróvárnak is.

A soproni önkormányzatnak jelenleg 8 milliárd 172 millió forint kötelezettsége van, amiből 3 milliárd 207 millió forint beruházási hitel, 2 milliárd 820 millió forint beruházásokat finanszírozó kötvény és 2 milliárd 145 millió forint folyószámlahitel – tudtuk meg Kuslics Balázs sajtószóvivőtől. Adósságszolgálatra idén 576 millió, jövőre 668 millió, 2010-ben pedig 721 millió forintot költ várhatóan a város, ugyanakkor a bankközi kamatlábak emelkedésével nőhetnek a kamatterhek, míg a gyengülő forint a devizahitelek tőketörlesztését emelheti meg. Sopron svájcifrank-alapú folyószámlahitele egyébként 2009. február 28-án jár le, és ennek szaldója idén szeptember 30-ig 98 millió forint árfolyamnyereséget mutatott – igaz, a hazai valuta azóta „került hullámvasútra".

Kuslics Balázs megjegyezte: az önkormányzatok tartósan alulfinanszírozottak, évek óta egyre több feladatot kapnak egyre csökkenő kormányzati támogatás mellett. „A kormány rossz gazdaságpolitikája következtében meggyengült magyar gazdaságot és magyar forintot európai összehasonlításban is erősen megrázta a globális pénzpiaci válság, amelynek negatív következményei a családokat és az önkormányzatokat is sújtják. A 2006 óta hivatalban levő önkormányzati vezetés ebben a kedvezőtlen helyzetben eddig úgy tudta működtetni a várost, hogy egyetlen forint új hitelfelvételre nem volt szükség, azonban a fejlesztési önrészek és a zökkenőmentes működés biztosításához kötvényt bocsát ki" – nyilatkozta a sajtószóvivő.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gazdára várnak az elárvult állatok

Győr - A menhely helye, elérhetősége: Pápai út, szeméttelep, körülbelül 100 méter után balra, dupla… Tovább olvasom