Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 12°C | 24°C Még több cikk.

A tizenkét éves Krisztofernek csaknem kettészakadt a mája, életét a győri kórházban mentették meg

Gyakorlatilag kettészakadt a mája annak a tizenkét éves kisfiúnak, akire egy műmárvány oszlop zuhant egy csornai üzletházban. A gyerek életét pénteken a győri Petz-kórházban mintegy kétórás műtéttel mentették meg.
A Kisalföld információi szerint a csornai Mártírok terén, az Ipartestület üzletházában zuhant rá a műmárvány oszlop a tizenkét éves Krisztoferre, aki édesanyjával vásárolni tért be oda. A kisfiút sokkos állapotban szállították a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház gyermekintenzív osztályára még csütörtökön.

Az üzletházban dolgozók a nagy robajra lettek figyelmesek. Bogenfürst György az elsők között ért a helyszínre. A Kisalföldnek elmondta: első látásra nem tűnt komolynak a baj, a gyereknek mindössze a nadrágja szára szorult a kő alá.

Bogenfürst György és boltszomszédja együtt emelték le a követ a fiúról. Akkor még nem gondolták, hogy súlyos sérüléseket szenvedett a gyerek. fotó: Cs. Kovács Attila
Bogenfürst György és boltszomszédja együtt emelték le a követ a fiúról. Akkor még nem gondolták, hogy súlyos sérüléseket szenvedett a gyerek. Fotó: Cs. Kovács Attila


– Nehéz, közel hárommázsás oszlop lehet, ketten alig tudtuk megemelni. Végül levettük a srác nadrágjáról, aki aztán el is indult a lépcsőn lefelé. Néhány lépés után azonban összeesett, ekkor hívtuk a mentőket. A kocsi nagyon hamar a helyszínre ért, addig a diszpécser telefonon adott tanácsokat, mit kell tennünk – mondta el a Kisalföldnek Bogenfürst György. A vállalkozó hozzátette: eddig nem okozott gondot a márványoszlop.

– Hogy most mi történhetett, nehéz rekonstruálni – véli a gyerek segítségére siető férfi. – Előfordulhat, hogy a lépcsőről lefele jövet nekiszaladt az oszlopnak. Mindenesetre elsőként nem gondoltuk komolynak az esetet. Az biztos, ha a teste is alászorul, azonnal összetörte volna.

A belső vérzés gyanúja miatt orvosi konzíliumot hívtak össze pénteken, s ott állapították meg, hogy a sérülés sajnos súlyosabb, mint elsőre tűnt. Az életmentő műtétet a nemzetközileg is elismert hasisebész-professzor, dr. Oláh Attila végezte el. Az operáció során a kis beteg jobb májlebenyének egy részét el kellett távolítani, ennek ellenére esélye van a teljes felépülésre. Állapota a műtét után kielégítő, de a sérülés súlyos-életveszélyesnek minősül.

A Kisalföld szerette volna megkérdezni a szülőket, ők azonban pénteken a súlyos műtétet követően – érthető módon – nem kívántak nyilatkozni.

Korábban több esetben írtunk arról, hogy a Petz-kórház régiós szerepet tölt be többek között a gyermekintenzív-ellátásban. Most is ezért került Győrbe a csornai kisfiú, az ő esete még annyiban is különleges, hogy az elsősorban felnőtt-betegellátásban hírnevet szerzett professzor mentette meg az életét. A műtét kétségkívül nem volt szokványos, de ebben az esetben a diagnózis felállítása is bonyolult feladatnak számított.

Olvasóink írták

43 hozzászólás
  • 43. Korrekt5 2011. június 29. 00:46
    „Hozzáadás!

    Az oszlop semmivel sem szélesebb mint 25 cm. nézzétek meg a tag kezét rajt van a kövön, söt 20x20 cm. ezt akárki egyszerüen feldöti, ha egy kicsit is meglöki.......semmi köze a gyerek nevelentlenségéhez, épp igy egy babakocsira mis rádölhetett volna :((”
  • 42. Korrekt5 2011. június 29. 00:31
    „Érthetetlen, hogy valaki védi a nem lerögzitett oszlopot, illetve a tulajt.

    Ennek az oszlopnak akárki véletlenül nekieshetett volna, egy felnött pl.

    Ez többek között egy példátlan disznó beállitottság, ami az enyém annak semmi baja nincs, csak ha velem történne a dolog.

    A tulajt biróság ellé és kártéritést itélni, söt ha visszamaradó, akkor életjárulékot. Igaz akkor a fél ország azt fizetne:((”
  • 41. qeu 2011. június 20. 19:43
    „moderálva, saját kérésre”
  • 40. Jerry 2011. június 20. 17:19
    „wellington, csa hogy kicist képben légy.Az egészségügy szervezése nem politikai és közigazgatási kérdés.Egy jól felszerelt,korszerű kórház fentartási költsége egy városnak, sőt egy megyének is megterhelő,és korántsem biztos,hogy kihasználható.Három megye, vagyis egy régió már össze tud dobni annyi pénzt, hogy egy központi kórházat eltarthasson,orvosokat megfizessen.A régiók szervezése olyan, hogya főutakon 30 40 perc alatt egy mentő be tud vinni egy balesetest a kórházba, szállítás közben műtétre is elő lehet készíteni a beteget.Egy műtő előkészítése is kb 30 percet igényel.Így tényleg esélít kap a beteg,hogy a legjobb kezekbe kerüljön.egyébként aza bizonyos oszlop a csornai szolgáltató ház megalapítása ott állt, senkit nem bántott.Emlékoszlop volt, nem az épület része.Most a két gyerek elkezdte lökdösni, fel akarták dönteni,ami sikerült is nekik.Egyébként érdekes, hogy az oszloptól nem messze játékbolt van, sok gyerek megfordul ott, de eddig még egyiknek sem jutott eszébe a márvány oszloppal "játszani"Ehez sajátos kultura, szülői "felügyelet hiánya" szükséges.Talán azt hitték e gyerekek, hogy "áláminium"és el lehet vinni?”
  • 39. kerteszb 2011. június 20. 12:30
    „Jobbulást!
    A névkérdéssel valóban nem itt és ilyen apropóból kellene foglalkozni, de az biztos, hogy betiltanám az ilyen "magyar" neveket: Krisztofer, Dzsenifer stb”
  • 38. merzsebet 2011. június 20. 06:20
    „wellington fején találtad a szöget,már ami a sorok közt illeti..Oláh professzor meg a mentősök és a dolgozók a munkájukat végezték.És ettől a bravúr nem kevesebb..lolikának üzenem ,az hogy Győr a központ már nyílt titok.Csak az nem hogy mindent visz-e ?Mert akarni akar.
    A kis srácnak jobbulást ,és egy életre megtanulta talán hogy vigyázni kell. Ő is és a szülei is.”
  • 37. lolika_ 2011. június 19. 15:44
    „Majd születik. Ha hivatalos lesz :)”
  • 36. wellington 2011. június 19. 14:45
    „topikoff: nem igen értem a cikk végi hozsannát a győri kórház mellett. Félreértés ne essék, le a kalappal Oláh prof. és az orvosok, mentősök előtt. Csak én, aki hozzászoktam a sorok közt olvasáshoz ebből arra következtetek, hogy az újságíró már többet tud erről a leendő regionális kórházügyről, mint én. mégcsak azt sem mondom, hogy az rosszabb lenne úgy, mert nem értek hozzá. csak jó volna, ha erről a regionális ellátásos történetről is születne egy korrekt írás, ha már így belebegtette a sztorit és eleve mellette kampányol.”
  • 35. AKÁRKI73 2011. június 19. 13:22
    „ecetera!!!
    Ültess a házad elé egy gyümölcsfát,gyerek felmászik leesik.Te leszel a hibás???”
  • 34. jirzi 2011. június 19. 13:04
    „No azt ne találjátok ki hogy 300kg egy érintéstől eldől.Mielőtt a szülő feljelentést tesz meggondolhatná hogy miért nem tudja mi történt a gyermekével? talán nem figyelt rá.Vagy nem tanította meg arra hogy a szobor nem játék?
    Esetleg ha feljelentést tesz, én meg az üzletház nevében tennék rosszul elsült rongálásért.Vagy ott tartunk ha később a bronzszobrot lopja és rádől akkor is a szobrász lesz a hibás.Hagyjuk a vernyákolást .A játszótéren ha rádől a mászóka ott lehet felelőst keresni.De itt nem mondta senki hogy ez játék.”
  • 33. Sagittarius 2011. június 19. 12:59
    „31. ecetera 2011.06.19. 11:54

    Akkor tehát, Te azt állítod, hogy az okosabbaknak kell megvédeni a "hüléket" saját maguktól? Vagy is ha a magára nézve közveszélyes egyed kedve úgy hozza, törhet, zúzhat, az a hibás aki nem tudta az éppen aktuális helyet, berendezést atombiztossá varázsolni. Fura módon a többség normálisakat nem éri ilyen saját maga által okozott baleset.
    Anno, majdnem a fejemet vették a hozzád hasonlók, amikor a kölcsön és hitelfelvétel kapcsán azt mertem állítani, hogy a jó kormány megvédi az "elesett" állampolgárait saját maguktól, ezért korlátozza a hitel felvételét, és a hitelnyújtást. Azt mondtátok, ez demokrácia és liberalizmus ellenes lenne. Akkor nesztek a liberalizmus, és mindenki akinek úgy hozza kedve, nyugodtan lapítsa ki magát kőtömbökkel, vagy menjen vonat elé (hiszen nics korlát a vasút mellett) ám a felelősséget ne megint másra próbáljátok kenni!”
  • 32. HarconaMarcos 2011. június 19. 11:56
    „SJ - igen, ez eleve sejthető volt. Az sem feltétlenül részletkérdés, hogy anyuka mindeközben hol volt. (A cikk szerint vele együtt volt ott.) Kíváncsi lennék, hogy az itt hörgők mit szólnának, ha mondjuk Krisztoferke az ő házuk előtt döntene magára valamit, aztán jönnének a szülők, hogy akkor most fizessenek kártérítést, mert ők nem vigyáztak a saját gyerekükre. Abszurd.
    Már csak az a fordulat hiányzik, hogy kiderüljön hogy a kisfiúnak egészséges napbarnította színe volt, akkor már mindjárt az lenne a téma, hogy fizesse ki a család a műtétet, ne az adófizetők. :-/”
  • 31. ecetera 2011. június 19. 11:54
    „Ilyen jellegű balesetnél egyértelmű, hogy elsősorban az épület üzemeltetője a felelős. Az ki van zárva, hogy nem kell időszakonként ezeket az épületeket statikai és biztonsági szempontokból felülvizsgálni. Kivéve, ha az üzemeltető ezen spórol, akkor viszont most kifizetheti a kártérítést.
    Az, aki egy ilyen estben a szülőt, vagy a gyereket tartja felelősnek a társadalom igazi ,,minta példányainak" tagja. (A gyengébbek kedvéért: ez ironikus megjegyzés)”
  • 30. Goldman 2011. június 19. 11:21
    „Saint-Just: köszönjük a felvilágosítást. Sejthető volt...”
  • 29. Goldman 2011. június 19. 11:18
    „Monesz: nagyon tudunk sajnálni...ha még egy kicsit hergelünk akkor a vonat elé veted magad?
    Vagy magadra döntöd az ominózus oszlopot kipróbálva, hogy merre dől ha nekiszaladsz?
    Megsúgom: nem kell nagy ész hozzá, hogy kitaláld. Ezt már egy 12 éves gyereknek is kellene tudnia. Akkor, hogy került alá?”
  • 28. Saint-Just 2011. június 19. 11:10
    „Összegezzük a lényeget. A két srác, mert ketten voltak, nekiesett az oszlopnak, és ott rángatta, ahol bírta. Krisztofer az eldőlő oszlop elől nem tudott elugrani. Nagyon sajnálatos, és mielőbbi felgyógyulást kívánunk neki. De aki ismeri őt, egyáltalán nem lepődik meg, hogy vele történt a baleset. Pont. Minden további vita felesleges...”
  • 27. Monesz 2011. június 19. 11:03
    „Ha rossz gyerek, ha nem, az oszlopnak akkor sem szabadott volna egy gyerek súlyától összedőlni!!! Mi van ha valaki rosszul lesz és nekiesik?? Akkor, mi van??? Olyan hülye, rosszindulatú emberek vannak, hogy néha élni sincs kedvem!”
  • 26. Sagittarius 2011. június 19. 11:03
    „Biztosan jutott már tudomásotokra akár több olyan sajnálatos eset is, amikor temetőben dőlt rá gyerekre sírkő. Na azok sem azért dőltek éppen akkor éppen arra a gyerekre, mert évtizedekig várakoztak hogy majd rádőlhessenek ha arra jár. Amelyik szülő nem tudja moderálni annyira a gyerekét hogy bizonyos erkölcsi, vagy egyáltalán az életbenmaradáshoz szükséges szabályoknak megfeleljen az maga sem érdemelne mást! Ilyenkor szoktam csodálkozni, hogyan érhették meg ennyi ésszel a felnőtt kort, és nem vesztek oda még kiscsikó korukban.”
  • 25. HarconaMarcos 2011. június 19. 10:53
    „Józanparaszt és a többi okos kedvéért. Ami a képen látható, az értelemszerűen az oszlop teteje. Vagy felfele folyós csapot véstek bele. Az alapterülete (a férfi keze alapján saccolva) kb. 25x40 centi, magassága 120 centi lehet. Ha ez 3 mázsa, akkor igen keményen meg kellett küzdeni az eldöntéséért. Attól ez nem esik hanyatt, hogy megfogják.
    ...és igen, fenntartom, de szerintem nem köcsögség, hogy a szülőnek nem perelnie kell, hanem megtanítani a gyereket, hogy oszlopot, sziklát, stb., stb. nem döntünk magunkra.”
  • 24. Sagittarius 2011. június 19. 10:53
    „23. Révfalui-szúnyog 2011.06.19. 10:39
    "krisztofer.... Még mindig nem esett le senkinek a tantusz?"

    Jah, 2x venni, ahogy szokták! Először észre, aztán el!”
43 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri papszentelés: vállalták a másokért való szeretetet

Két áldozópapot és két diakónust szentelt pénteken a bazilikában Pápai Lajos. A győri megyés püspök… Tovább olvasom