Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

A tető kész, a csempét Fejérből küldték

Győr - Három infarktuson és egy szívátültetésen van túl, mégsem kizárólag magáért, hanem az első magyar gyermek műszívesért, a kis Mirjamért aggódik Trajtlerné Herczeg Zsuzsa, akit a Győr és Környéke Motorosok Baráti Körének tagjai karoltak fel. Mire beáll a hideg idő, az asszony és 12 éves leánya, Ramóna élhetőbb körülmények közé kerülhet.
Korábban a Kisalföld írt arról a győri, 50 éves édesanyáról, aki a legnagyobb bajban sem magáért, sokkal inkább nevelt leányáért, Ramónáért aggódott. Trajtlerné Herczeg Zsuzsa egészségi állapota olyannyira megroppant, hogy új szív nélkül már nem élne, az operációt követően pedig nem lépcsőzhetett a panellakás harmadik emeletére, ezért döntött úgy: kényszerűen kiköltözik a család a Győr környéki kis víkendházba. Leányát ekkor sem hagyta el, Rami a víkendházas övezetből jár naponta iskolába. A győri motorosok – értesülve a család kilátástalan helyzetéről – eldöntötték: segítenek a bajban, s élhetővé teszik az épületet.

A héten sajnos rosszabbodott az állapota a szívátültetésen átesett Trajtlerné Zsuzsának, mentő vitte el, ilyenkor a szomszéd vigyáz a házra, amely írásunk óta már tetőt kapott. Fotó: Harcsás Judit
A héten sajnos rosszabbodott az állapota a szívátültetésen átesett Trajtlerné Zsuzsának, mentő vitte el, ilyenkor a szomszéd vigyáz a házra, amely írásunk óta már tetőt kapott. Fotó: Harcsás Judit

A tetőépítési és szerelési munkákat követően tegnap már a gipszkartonozók vették birtokba a kis víkendházat, s várják a villanyszerelőt, a csempézőt is. Trajtlerné Zsuzsa, az első győri szívtranszplantált reménykedik. Bízik benne: mire beáll a hideg idő, elkészül a fürdő és a mellékhelyiség is.

– Ha hamarabb nem, egy hónap múlva biztosan vissza kell mennem a városmajori klinikára, mert egy elsőfokú kilökődésem volt, az orvosok egyelőre gyógyszerrel próbálják megállítani a folyamatot – árulta el Zsuzsa. – A kettes fokozatnál azonnal kórházi kezelésre van szükség, a hármasról nem szívesen beszélek, mert akkor nagy a baj. Köszönöm a jó szándékú emberek, így a Kisalföld-olvasók segítségét, nélkülük reményünk sem lenne a lakás átalakítására. A győri motorosok felkérésére a mesterek ingyen dolgoznak, aki csak tud, segít, pedig a társadalmi munka jóformán mindenhonnan eltűnt. Sok pozitív élmény ért, a szerencse mellénk szegődött.


Győr külterületi részéről egyre többen költöznek be a városba, vissza a fűtött, vagy éppen fűtésre váró lakásokba. Zsuzsa szemben lévő szomszédja azonban maradt, az asszony mindenben számíthat rá.

– Egy percre sem adom fel a reményt – kísér a kapuig Zsuzsa. – Nagyon szorítok Mirjamért, az első műszíves kisgyermekért, hisz még nekünk, felnőtteknek is nehéz elviselni az ilyen jellegű megpróbáltatásokat. Átérzem a család helyzetét, bízom benne, hogy Mirjam egy új szívvel új esélyt is kap az életre, a boldogságra.

Aki tud, segíthet

A Segítőház Alapítvány 12096705-00174855-00400006-os alszámlaszámláján, „Új szíves" megjelölés alatt olvasóink is segíthetnek az anyának és lányának, s ugyanígy a Győr és Környéke Motorosok Baráti Körének a Kis-Rába menti Takarékszövetkezetnél vezetett 58900057-11012074-es bankszámlaszámára befolyt összeget is a felújításra fordítják. (A jótékony motorosokról bővebb információt a www.gyorimotorosok.hu elérhetőségen találnak olvasóink.) 


Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A megyei Megák tovább jutottak

A soproni Nguyen Thanh Hien és a győri Fekete Dávid is tovább jutott a Megasztár szombat esti… Tovább olvasom