Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 12°C Még több cikk.

A tanítóképzés marad az intézmény szíve

Győr - Kétszázharminc éves a győri tanítóképzés, a kerek évforduló alkalmából tegnap a szokásosnál is ünnepélyesebb keretek között kezdődtek meg az Apáczai-napok. Faragó Sándor rektor szerint a tanítóképzés továbbra is a győri intézmény szíve marad.
Köszöntők, gesztusok és tudományos értékelések sorával emelte ki ezt a napot a többi közül a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kara alapításának 230. évfordulója alkalmából. Prof. dr. Faragó Sándor, az egyetem rektora a tanítást a legmagasabb rendű hivatásnak nevezte, mert „ez mindennek az alfája" – ahogy fogalmazott. Utalt saját tanítóira is ezekkel a szavakkal: „Mindig ott vannak velem, amikor egy köszöntőt írok, egy könyvet elolvasok vagy ha a kutatási eredményeimet öntöm számokba."

Dr. Cseh Sándor, az ünnepelt kar dékánja a múltat idézte: a Ratio Educationis életbelépése után egy évvel jött létre a győri tanítóképzést megalapozó, mesterképző tanfolyam, amelynek a kétszázadik évfordulóján, 1978-ban a jogutód felvette a nagy iskolaszervező, Apáczai Csere János nevét.

Csaknem negyed évezred alatt több tízezer pedagógust képeztek Győrben, amelynek karához 1893-ban a soproni, 1959-ben a pápai tanítóképzést csatolták. „Ezzel mi nyilván gazdagodtunk, de a nemzet egésze – Sopronnal és Pápával együtt – szegényedett" – tekintett vissza a régmúltra Dr. Cseh Sándor.

Manherz Károly, az oktatási minisztérium szakállamtitkára így vélekedett: „Az oktatási rendszer nem egy zárt klub, hanem egy nyitott tér, ami a társadalmi és gazdasági valósággal együtt lüktet. ... Nem gyorsan avuló ismereteket oktatunk, hanem felkészítjük a diákokat az önálló tanulás képességére." Az államtitkár aláhúzta: 2013-tól működik az egységes európai képesítési keretrendszer, ehhez kapcsolódóan nyilvánvaló, hogy a pedagógiai rendszer megújítására is szükség van. Továbbá kitért az Apáczai-kar történetének közelmúltbéli mérföldköveire, amelyek az időszerűség igényét mutatják: ilyen az új szakok indítása, de a győri tanszálloda létrehozása is.

Adomány: Borbély Károly festőművész Apáczairól szóló művét Cseh Sándor nyújtotta át Faragó Sándor rektornak. Fotó: Krizsán Csaba
Adomány: Borbély Károly festőművész Apáczairól szóló művét Cseh Sándor nyújtotta át Faragó Sándor rektornak. Fotó: Krizsán Csaba

A főszónokok mellett még számos vezető kapott szót – közöttük dr. Szekeres Tamás, a győri Széchenyi István Egyetem rektora. Az ünnepség során elhangzott: az Apáczai-kar épületeinek néhány termét szépemlékű oktatóiról nevezte el a vezetés, így az egyik kiállítóhelyiség az öt éve elhunyt Cziráky Lajos Munkácsy-díjas festőművész nevét kapta. S egy másfajta gesztusra is jó alkalom volt az évforduló: a kar az egyetemhez tartozás kilencedik évében egy festményt adott át az anyaintézménynek: Borbély Károly Apáczairól szóló művét Cseh Sándor nyújtotta át Faragó Sándor rektornak.

Az ünnepség szünetében a rektor a Kisalföld kérdéseire reagálva leszögezte: „Úgy gondolom, hogy a kar mostani képzési struktúrája alkalmas arra, hogy a múlt üzenetét is meghallgassuk, megőrizzük hagyományainkat, ugyanakkor elfogadjuk a jelen lehetőségeinket is."

„Egyet biztosan kijelenthetek: tanítóképzésre mindig is szükség lesz – mondta a rektor, aki szerint az Apáczai-kar képes felelni a XXI. század – így például a munka-erőpiaci viszonyok – kihívásaira.

Haladunk a korral, ennek példája a kétciklusos képzés, amelynek keretében az alapképzés után egyetemi szintű tudást szerezhetnek a hallgatók- mondta Faragó Sándor rektor.

– Azon munkálkodunk, hogy mesterképzést és lehetőség szerint doktori programot is nyújthassunk minél több szakon. Ami a munkaerőpiacot illeti, megértetett az idő szava, ez abból is látszik, hogy az Apáczai-karon tanulóknak már csak tíz-húsz százaléka végez tanítóként. Ennek ellenére azonban – ahogyan a köszöntőmben is fogalmaztam – az intézmény szíve a tanítóképzés volt és marad továbbra is, mert a hagyományaink – ez független a kortól – adják nekünk az erőt a továbbiakhoz."
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kevesebb bérmunkás kell

Győr-Moson-Sopron - A megyei munkaügyi központnak nincs „válságterve", mert a mutatók ezt… Tovább olvasom