Kisalföld logö

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos 0°C | 9°C Még több cikk.

A szúnyogháló nem véd a betörőktől

Győr - A rendőrség vizsgálja, hogy a kedden hajnalban, alvó házaspárra támadó férfi követhette-e el az ugyanazon éjjel történt besurranásokat Győrben. A módszer – a szúnyoghálók átvágása – hasonló, s a férfire illik az egyik helyen adott személyleírás.


Portálunk szerdán számolt be arról, hogy talán perceken múlt az élete annak az idős házaspárnak, akikre álmukban baltával támadt rá egy román férfi kedden hajnalban Győrben. A rendőrök szerencsére időben érkeztek – köszönhetően egy szemben lakó szomszédnak, aki felfigyelt a segélykiáltásokra és értesítette a rendőrséget –, s elfogták az elkövetőt.

Azon az éjszakán három, hasonló módszerrel elkövetett bűncselekmény történt. Egyik helyről semmit nem vitt el a hívatlan látogató, a másodikról már némi zsákmánnyal – ékszerrel és mobiltelefonnal – távozott, amit eldobott, mivel csak pénz kellett neki. Az eldobált tárgyak közül a rendőrség már megtalálta a telefont a gyanúsítotthoz köthető helyen. A harmadik lakásban megzavarták a besurranót, így elszaladt.

– Valóban vizsgálja a rendőrség, hogy a Nádor utcában elfogott férfi gyanúsítható-e az említett besurranásokkal, miután mindegyik esetben a szúnyogháló átvágása után jutott a lakásokba a tettes. S ahol megzavarták, ott személyleírást is adtak róla, ami több ponton egyezik a hajnalban elfogott férfiével – erősítette meg az információt Horváth Csaba, Győr rendőrkapitánya.

Az alezredes megjegyezte, hogy az utóbbi tíz évben ˝divatossá˝vált a bűnözők módszerei között a szúnyogháló átvágása, majd a mögöttük lévő nyitott vécé-, fürdőszoba- vagy spájzablakon jutnak be a lakásokba.

– Sajnos sokan még mindig azt hiszik, hogy a szúnyogháló fizikai védelmet nyújt. Pedig azt akár késsel, pengével, éles kővel is át lehet vágni, vagy zajtalanul be lehet szakítani. A háló csak virtuális védelem. Azt javasoljuk, hogy csukják be az ablakokat, mielőtt lefekszenek, s a redőnyt is eresszék le. Ha mégis úgy döntenek, hogy nyitva hagyják az ablakot, akkor tegyenek oda olyan tárgyakat, amelyek zajt csapnak, ha a hívatlan látogató leveri azokat – magyarázta Horváth Csaba, s még hozzátette:

– A gyerekeket is már kiskorban meg kell tanítani mindezekre, hogy időben kialakuljon bennük az önvédelmi reflex. Én is megtanítottam a gyerekeimnek, akik automatikusan maguk is megnézik, hogy be van-e csukva az ablak, zárva-e az ajtó. A szomszédok is beszéljék meg és figyeljenek egymásra, hiszen a Nádor utcai esetben is ki kell emelni a szemben lakó figyelmességét, aki a segélykiáltásokat hallva értesítette a rendőrség ügyeletét.

A kapitány hangsúlyozta: ma már elfogadható áron lehet riasztókat venni. Mindenképpen olcsóbbak, mint az a kár, amit a bűnöző tud okozni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győr sem küldhet el beteget

Győr-Moson-Sopron - A Petz Aladár Megyei Oktató Kórház is rákerült az ÁNTSZ által összeállított… Tovább olvasom