Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 9°C Még több cikk.

A szeszgyár marad és fejleszt

A győri szeszgyár még tíz évig biztosan nem költözik ki Gyárvárosból. A városrészfejlesztést ez nem befolyásolja.

„Az idén egymilliárd forintot fordítunk győri gyárunk korszerűsítésére és ez egyben azt is jelenti, hogy a következő évtizedben nem tervezünk telephelyváltást, annak ellenére sem, hogy a szomszédunkban bevásárlóközpont és lakópark épül" – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Folláth György elnök-vezérigazgató.

A Győri Szeszgyár és Finomító elnök-vezérigazgatója kijelentésével rövidre zárta azokat a találgatásokat, amelyek arról szóltak, hogy a Rába-gyár Budai úti telephelyének elköltözése után újabb gyárak követik a sorban. Folláth György érdeklődésünkre elmondta azt is, döntésükről, hogy tíz évig biztosan maradnak, tájékoztatta a fejlesztő céget, amely gőzerővel építi az Árkád bevásárlóközpontot, s hosszabb távon több ezer lakás felépítését is tervezi. Az elnök-vezérigazgató kifejtette: döntésüket elfogadták, számolnak jelenlétükkel.

– Nem érezzük azt, hogy fekete báránynak kellene lennünk, méltányosságot várunk a várostól, hogy erővel ne szorítson ki bennünket

– válaszolta Folláth György a Kisalföld azon kérdésére, számolnak-e azzal, hogy döntésükért nyomás nehezedhet rájuk. Az elnök-vezérigazgató érzékeltette azt is, cége fontos az államnak és fontos Győrnek is. A központi költségvetésbe tavaly egymilliárd forint adót fizettek be, a városnak pedig ugyancsak adó címén negyvenmilliót utaltak át. Személyi jövedelemadó és egyéb járulékok formájában további 162 millió forint gyarapította a központi költségvetést 2005-ben, amit ugyancsak a szeszgyár utalt át.

Folláth György beszélt arról is, érdekük, hogy fejlődjön az a városrész, ahol a telephyük van, ez ugyanis felértékeli a tulajdonukban levő telek árát.

„Már megszokták"

Alkohol a benzinben
Az elnök-vezérigazgató által említett egymilliárd forintos beruházás azt szolgálja a győri telephelyen, hogy még több bioetanolt gyárthassanak energiatakarékosan, és a hagyományos piacokra gyártott alkohol minősége is javuljon. A bioetanol nem más, mint mezőgazdasági alapanyagból előállított alkohol, amely mint megújuló energiaforrás gőzerővel terjed a világban üzemanyagként. A magyar parlament az elmúlt év végén döntött arról, hogy 2007-től a benzinben az alkohol aránya elérheti a 4,4 százalékot. A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a szeszgyár tavaly 4,4 milliárd forintos forgalom mellett 260 millió forint adózás előtti eredményt ért el.
– Az emberek véleménye változó a szeszgyárral kapcsolatban, de a lakók az utóbbi időben nem panaszkodnak a gyár jelenlétére, illetve az azzal járó szagokra – tudtuk meg Ferenczy Lajostól, Győr-Gyárváros önkormányzati képviselőjétől. Szerinte aki ideköltözik, eleve számol az üzem közelségével, az itt lakók pedig már megszokták a kellemetlenségeket. A képviselő nem tart attól, hogy az üzem maradása csökkenti az érdeklődést a Városrét épülő lakásai iránt, sőt, úgy véli, hogy azok felértékelődnek, amint megnyílik a jelenleg megközelíthetetlen Duna-part, ahová az Engel Group pihenőövezetet, sétányt tervez.


Az Engel számolt a gyárral

Kérdéseinkkel felkerestük a Rába volt Budai úti törzsgyári telepének helyén új városnegyedet építő Engel Groupot is, de lapzártánkig nem kaptunk választ.

A cég egy évvel ezelőtt (Kisalföld, 2005. január 26.)  úgy nyilatkozott, a város hosszú távú tervei között ugyan szerepel a szeszgyár jelenleg ipari övezetbe sorolt területének átminősítése, de  a cég mégis számolt a gyárral – igaz, a lakóházak és a gyár közé eső területet csak a legutolsó ütemben építik be. Az akkori cikkből kiderült, hogy ebben a zónában, amelyben a fejlesztési és a gyárterületet utakkal kapcsolják össze, nem lesznek lakóingatlanok, csak intézményi épületeket húznak fel.

Elhangzott az is: az elmúlt években történt szeszgyári fejlesztéseknek – többek között a szennyvízkibocsátás csökkentésének és a takarmányélesztő-gyártó egység leállításának –  köszönhetően egyébként jelentősen csökkent az üzem szagkibocsátása. Emellett a győri szabályozási tervben előírt kötelező bűzvizsgálat eredménye is kedvező volt, e szerint a szeszgyár szaga kedvezőtlen időjárási viszonyok és széljárás esetén is csak igen kis mértékben érezhető.

Tóth Istvánné 85 éves nyugdíjas: – Ötvenkét éve lakom itt, a Szeszgyár utcában, az idegeneknek sem kell mondanom, az utcanévből úgyis látszik, a szeszgyár szomszédságában. Ebben az otthonban nőtt fel velünk együtt a három gyerekünk. Hogyha elvitték volna a szeszgyárat, talán örültem volna neki, de valójában nekem már mindegy. A lakás ablakai a széljáráshoz viszonyítva kedvezően nyílnak, így ma már nagyon kevéssé zavar, ami az üzemből a környezetbe jut. Igaz, hogy elenyésző ahhoz képest, ami korábban volt. Emlékszem, egy időben kilenc kémény okádta a füstöt a környezetébe.
Szíjjártó István: – Az első lakók voltunk itt, a szeszgyár szomszédságában, s az pedig 1950-ben volt, hogy ideköltöztünk. Az első perctől kezdve nem szerettem a környezetet. A szeszgyár most már nagyon kevéssé zavarja a környezetét közvetlenül a szeszgyártásból keletkező szagokkal, ellenben egyre elviselhetetlenebb az a zaj, amit úgy gondolom, hogy közvetlenül vagy közvetve az üzemnek köszönhetünk. Elképesztő számú kamion megy oda be, és jön onnan ki. Mit mondjak, megváltás lett volna, lenne, ha máshová vinnék.
Domanyik Jánosné: – Tizenöt éve lakunk itt, egy másik helyről  költöztünk ide. Meg kellett volna vásárolni az ottani lakásokat, ezért cseréltünk. El lehet képzelni, mit mondtak annak idején az ismerőseink, hogy meg vagyunk őrülve. Közben szegény férjem elhunyt, s én már nem tudtam változtatni a helyzetemen, s az itteni lakást is meg kellett vásárolni. Magára a szeszgyárra én nem panaszkodom, nem különösebben zavarja a környezetét, legalábbis a régiektől hallott módon már nem áraszt olyan elviselhetetlen bűzt.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kevesebb só és vinasz az utakra

Hiába köszönt még vissza a tél, megkezdte a város takarítását a Győri Kommunális Szolgáltató Kft. Tovább olvasom