Kisalföld logö

2017. 11. 17. péntek - Hortenzia, Gergő 5°C | 7°C Még több cikk.

A Szentlélek óvta az utakat

Győr-Moson-Sopron - Ha a péntek estétől kezdjük a krónikát, akkor igencsak számos azoknak a baleseteknek a sora, ahol a Szentlélek valóban közbenjárt. A balesetek azonban nem értek véget a szombaton hírül adott motoros- és autóskarambolokkal...
Három újabb ütközés történt tegnapelőtt, s ebből kettő szinte egy időben, az M1-es autópályán. Így hát nem is jöhetett volna jobbkor a Győrött huszonegy éves hagyománnyal rendelkező papi áldás: Benkovich Ferenc, a Szentlélek-templom plébánosa ötszáz megjelenttel együtt imádkozott tegnap az autóvezetőkért, s a hívek megemlékeztek a balesetek áldozatairól is.

Benkovich Ferenc atya ötszáz autót áldott meg, azt kívánva, hogy vezetőik kerüljék a féktelenséget.Fotó: Bertleff András
Benkovich Ferenc atya ötszáz autót áldott meg, azt kívánva, hogy vezetőik kerüljék a féktelenséget.Fotó: Bertleff András


Szent Kristóf, az autósok és utazók védőszentje valóban a megye útjaira vethette a hétvégén vigyázó szemét, mert a pénteken egy időben történt, két igen szerencsés kimenetelű balesetet tegnap újabbak követték, és egyik sem végződött tragikusan.

Ha az ember az autópályán dugóba kerül, jó okkal gondolja, hogy valaki meghalt. Óriási erővé adódnak össze itt a sebességek, s csodával határos, ha két ütközés is csak könnyű sérülést okoz. Márpedig ez történt szombat reggel, ráadásul az egyik baleset résztvevője egy romániai turistákat szállító autóbusz volt, így hát ki tudja, hányan halhattak volna meg. Egy nyerges vontató csapódott ugyanis neki a járműnek a 103-as kilométerszelvénynél, míg a busz a leállósávban időzött, rejtély, miért. De egyedül a kamion vezetője szenvedett könnyebb sérülést, míg az utasok horzsolásokkal megúszták az egészet.

Természetesen – akárcsak pénteken az öt szerencsés, cseh motoros esetében – itt is hosszú torlódás alakult ki a félpályás útlezárás miatt. Ezt a sort érte be másfél kilométerrel arrébb egy középkorú asszony, aki megijedhetett az előtte állóktól és a kormányt rángatni kezdte. Emiatt a kocsi jobb oldalával meglökte a külső sávban haladó autót, s mind a ketten az árokban kötöttek ki, tótágast állva.

Szent Kristóf talán megint lenézett a Földre, mert egyetlen könnyű sérültje lett ennek a balesetnek is: maga az asszony.
Győrben – akár pénteken, úgy tegnapelőtt is – a 82-es főút volt a másik neuralgikus pont, itt sajnos már súlyosabb, de nem tragikus következménye lett a figyelmetlenségnek. Ravazd és Veszprémvarsány között egy magyar autóvezető haladt Győr felé, vele szemben egy német család jött az Opeljén. Nem tudni, miért, a Toyota vezetője áttért a bal oldalra és a két kocsi eleje összecsattant. Ő sérült a legsúlyosabban, a férfit mentőhelikopter szállította Győrbe.

A családból a férj súlyos, az asszony és a két gyermek könnyebb sérüléseket szenvedett.

Fotók: Bertleff András


Ezért nem győzzük hát lekopogni: feljutott az égbe a papi ima. Benkovich Ferenc, a Szentlélek-templom plébánosa huszonegyedszer áldja meg az autókat Szent Kristóf napja alkalmából. A szentmisével egybekötött szertartás amennyire patetikus, annyira gyakorlatias is volt: még autóklubos matricákat is kaptak a megjelentek. Ötszázan jöttek el, vagyis körülbelül egyharmadával többen, mint az előző években.
Benkovich Ferenc imájában arról is beszélt, hogy a Miatyánkban szereplő könyörgés a mindennapi kenyérért az autóra is vonatkozik, hiszen a betevő megszerzésének a legtöbb családban ez alapfeltétele. Ferenc atya maga is sokat vezet és sokszor érezte úgy, hogy imái meghallgattattak, bár jellemző az emberre – mondja –, hogy amikor szerencséje van a közúton, azt észre sem veszi. Ám ha a gondviselés nem áll mellé, öklét rázza az ég felé. Kérdésünkre elmesélte: maga is szenvedett már motorosbalesetet fiatalkorában.

Fotók: Bertleff András

– A papi hivatásom kezdetén történt: Sopronból jöttem Győr felé és nem vettem észre, hogy egy körbekerített gödörrel van elzárva az út fele. Az volt a szerencsém, hogy időm sem volt fékezni, különben a gödörben fekvő vasak összeaprítottak volna. Így nekicsapódtam a lécnek és éppen átrepültem az akadályon. A Jóisten kétszeresen is segített, mivel az odahordott, puha földre estem és nem az aszfaltra. Egyetlen kulcscsonttöréssel úsztam meg az egészet. Azóta is idegenkedem a motortól – vallja be Ferenc atya, aki a tegnapi szertartás során egy motorossal közölte is: „itt kétszeresen elkél az áldás".

Imádság a közlekedőknek
Az autóklub Szent Kristóf nevével ellátott matricája mellett egy imádságot is kaptak: az autóvezetőkét. Hívő sofőröknek melegen ajánljuk belőle ezt a részt: „Add, hogy mindig körültekintő figyelemmel, kiegyensúlyozott lélekkel vezessek, és minden balesetet elkerüljek! Adj szívembe még felelősségérzetet felebarátaim élete és testi épsége iránt. Kerüljek minden féktelenséget és meggondolatlanságot! Tartsd távol tőlem a hirtelen adódó, veszélyes helyzeteket és add, hogy a kritikus pillanatban is megőrizzem a nyugalmamat."

Olvasóink írták

  • 18. Jakab Janos 2008. július 25. 08:48
    „Semmi lehurrogas, semmi fasisztazas? Mi tortent, csak nem a Papai aldas tett vedette?”
  • 17. Vigyázz, Cseterveszély! 2008. július 23. 11:58
    „Igen kedves Cseter, emberedre találtál, a baj csak az, hogy nem a témához szólt hozzá, ebben is rokonlelkek vagytok, mert te is mindig ugyanazt a f...ságot hirdeted szó szerint, legyen szó balesetről, meseíró-pályázatról, neked mindegy, te Cseter János megmondod a frankót, mert te egy igazi Látó vagy, ha kis látókörben is, de látod az igazságot.”
  • 16. matriné 2008. július 23. 09:29
    „Üdv neked "Jakab Janos" már ketten vagyunk akik nem csak néznek,hanem látnak is!(barom istenkáromló ateista,stb)”
  • 15. Jakab Janos 2008. július 23. 00:19
    „Hat ez csodalatos. Meg mindig a vasarnapi Sydney Morning Herald vezercikkenek a hatasa alatt vagyok. Szerencsere a "jo magyaros" nyelvtudasom kisse lecsillapitotta a duhrohamaimat. Eme hires ujsag egeszoldalas kepen mutatja Benedek Papat, amint az Austral lakossagnak azt mondja ´Sorry". Az elnezest azon puspokok es fopapok neveben kerte, akik fiatal fiukkal hetyegtek. Mellette kejesn vigyorog Sydney Erseke a fo-pedofil. Ilyen buncselekmenyekert 4-5 evet szoktak kiosztani. A papoknak eleg egy sorry? Ezek csak szavak. Epen olyan ures maszlag mint St Kristofhoz fohaszkodni, ahelyett, hogy megjavitanak az utakat, vagy a kozlekedesi moralt.
    Ja es amikor ment fel a repulore Isten aldasat kerte az austral ifjusagra. Hat ehhez mar pofa kell.”
  • 14. matriné 2008. július 22. 09:12
    „" börönd ökör", amikor a tükörbe néztél kaptál ihletet szerzeményedhez és nem láttad meg a szarvaidat?”
  • 13. matriné 2008. július 22. 09:12
    „" börönd ökör", amikor a tükörbe néztél kaptál ihletet szerzeményedhez és nem láttad meg a szarvaidat?”
  • 12. Laczó Balázs 2008. július 22. 01:56
    „A 9-es hozzászóláshoz:
    Én hívtam fel a szerkesztő figyelmét az Ön által írtakra és kértem, hogy moderálja, ami számára is természetes volt, mivel az ilyen hozzászólásokat a lehető legrövidebb időn belül töröljük. Mind ketten tudjuk, hogy Ön mit írt Benkovich Ferencről, ezért kérem, ne tegyen úgy, mintha a moderálás oka a témával függött volna össze: egyszerűen nem használunk ilyen szavakat hús-vér emberekre. Ha Önről írták volna ezt, nyilván szintén sérelmezné.
    Üdv.
    Laczó”
  • 11. Börönd Ödön 2008. július 21. 23:12
    „A matriné és a Cseter ugyanaz az egy barom? Jó lenne, ha egymással beszélnék meg akkor az otthon homályában, hogy mekkora barmok. Irgalmas és fájdalommentes kimúlást kívánok önteltségüknek.”
  • 10. matriné 2008. július 21. 12:56
    „Kedves "and"! Szerintem istennek vajmi kevés köze van az egyházakhoz és a papjaikhoz és ez Vica -versa! Ezek a csuhások pénzért mindenre képesek! A közelmúltban az állatkertben szentelgettek,de ha visszanézünk a történelemben a a csuhások a Hitler katonáikkal együtt nyújtogatták kezeiket a győzelem felé! Igaz nekik sikerült is bekebelezni a birodalmukat,habár egyre kevesebb a támogatójuk ás a papjaik is! Persze száj táto az még mindig akad akiket el tudnak kápráztatni a ,mint az sokszor már írtam a papagájokat megszégyenítő csifraságaikkal , sőt vastagon aranyozott csuháikkal!”
  • 9. zgftc 2008. július 21. 10:56
    „Ennyit tud a kisalföld...moderálni.... normális az embert érdeklő dolgokról cikket írni azt már nem.... Az hogy ferenc elüldözte a Marista szerzeteseket miért nem írják meg??? Erre válaszoljanak, miközben azt is moderálják??”
  • 8. Plakátmadár 2008. július 21. 10:17
    „Napsugár, azért nem értek veled egyet a persely dolgában, mert mindez egy szentmise után vagy keretében történt, a szentmisén pedig elég régi hagyomány a perselyezés.”
  • 7. zgftc 2008. július 21. 09:27
    „<moderálva> (a szerk.)”
  • 6. püspök 2008. július 21. 08:25
    „Ekkora debilségen mindíg fogom a hasamat a röhögéstől:):):)
    Komolyan mondom fekszem a röhögéstől:):):)
    És megáldotta az mind a négy féket is???mert ha egy kimaradt akkor mehetünk szentalntal elé:):):)
    De,isten útjai kifürkészhetetlenek.
    Ámen”
  • 5. and 2008. július 21. 08:18
    „Nem kívánom matriné, hogy szorult helyzetbe kerülj, ha mégis előfordulna, biztos hogy Istenhez kiáltasz.
    Egyébként megszoktuk már, hogy Cseter úr mindent káromol.
    Egy Ember! Jól látod, mert vallási hovatartozás, politikai beállítottság kizárható ebből az emberi és emberekért aggódó mondatokból.
    Keserű szájízzel, de egyet kell értenem Napsugárral. Sajnos a Szentlélek templomban az adománygyűjtés módja néha kiábrándító, mondhatnám tolakodó.”
  • 4. Jode 2008. július 21. 08:02
    „"megijedhetett az előtte állóktól és a kormányt rángatni kezdte. Emiatt a kocsi jobb oldalával meglökte a külső sávban haladó autót, s mind a ketten az árokban kötöttek ki, tótágast állva."

    remélem a jogosítványát a helyszínen elvették örökre az ilyen baromnak...”
  • 3. Egy Ember 2008. július 21. 07:28
    „Add, hogy mindig körültekintő figyelemmel, kiegyensúlyozott lélekkel vezessek, és minden balesetet elkerüljek! Adj szívembe még felelősségérzetet felebarátaim élete és testi épsége iránt. Kerüljek minden féktelenséget és meggondolatlanságot! Tartsd távol tőlem a hirtelen adódó, veszélyes helyzeteket és add, hogy a kritikus pillanatban is megőrizzem a nyugalmamat.

    MATRINÉ!

    akár létezik, akár nem - akár hisz benne, akár nem - EZ A LÉNYEG!”
  • 2. matriné 2008. július 21. 07:07
    „Vajon az autópiacon mennyivel megy fel a "szentelt autó" ára? Mert van olyan ember aki elhiszi azt,hogy a "szent lélek" jár közben,hogy ne legyen több és súlyosabb baleset. Ennyit, ami van viszont a szentlélek is engedélyez a sátánnak? Mert e posztokon is megegyeznek ép úgy mint a politikusok a koncon.”
  • 1. Napsugar 2008. július 21. 05:53
    „Jó a cikk, csak sajnos az első képet elrontja az atyára oly jellemző kis persely, ami jelen esetmen a kis ministránsnál lévő kosárka!:-)) Isten áldása? Áldás, inkább koldulásnak nevezném!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Drog, feketemunkások, becsapott vendégek a hétvégi razzián

Győr - Visszaélés kábítószerrel, fogyasztók megkárosítása, feketefoglalkoztatás, ezek a legkirívóbb… Tovább olvasom