Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

A szent királyra emlékeznek

A Szent László-herma megalkotásának 600., Győrbe érkezésének 400. évfordulójára emlékeznek idén a lovagkirály tiszteletére rendezett ünnepi programmal.
A négy évszázada Győrben, a Káptalandomb szívében őrzött, a közelmúltban restaurált Szent László-herma a Szent Korona és a Szent Jobb mellett a magyarság legjelentősebb szakrális kincse. A lovagkirály koponyaereklyéjét magában foglaló ötvösremek 600 évvel ezelőtt – Náprági Demeter püspök közvetítésével – került a folyók városába. Idén a hagyományos, Szent László győri kultuszát erősítő rendezvénysorozatot egy harmadik évforduló is gazdagítja: a szent uralkodót 930 évvel ezelőtt koronázták.

A programról tartott sajtótájékoztatón Pápai Lajos megyés püspök azt az alkotó egységet hangsúlyozta, amellyel a győri egyházmegye és a város a közös kincs közös ünneplésére készült. Borkai Zsolt polgármester az esemény rendkívüliségére utalt, és megemlítette, hogy Szent László-napi díszközgyűlését az önkormányzat a bazilikában tartja.

Kiss Tamás, a Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár igazgatója a programról szólva – többek között – a „Vállal magasb mindeneknél" című tudományos konferenciáról beszélt, amelyen harminc előadó elemzi történelmi, néprajzi, művészet- és zenetörténeti szempontból Szent László életművét, kultuszát és a herma történetét. Megemlítette azt a lovagkirály küzdelmeiről írott barokk iskoladrámát is, amelyet a Pázmány-egyetem színtársulata ad elő. Az ünnepi alkalomból – négyszáz négyzetméternyi területen – kiállítást is rendeznek Szent László emlékezetére. Természetesen idén is a program része a hagyományos ünnepi szentmise és körmenet.

A tegnapi sajtótájékoztatón bemutatták a „Világok találkozása" európai utcafesztivál és az I. Győri Táncművészeti Biennále programját is. Az előbbi a lovagkor hangulatát idézi meg, az utóbbi Magyarország és Európa táncművészetét varázsolja a győri színpadra.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fürdőorvosi vizsgálat várakozás nélkül is

Két hónapja működik orvosi szakrendelés a győri élményfürdőben, azóta a betegeket már nem kell… Tovább olvasom