Kisalföld logö

2018. 06. 18. hétfő - Arnold, Levente 18°C | 26°C Még több cikk.

A szem és a szív élményei

Hosszú ideig kerestem valami kapaszkodót, valami olyan eszenciális összefoglalást, amivel elindíthatom azokat az érzéseket, gondolatokat, amelyek Végh Károly képes üzeneteit szemlélve értek-születtek meg benne.


A bölcsességek képzeletbeli tárában valami olyasmire szerettem volna lelni, ami a szem és a szív élményei közé épít hidat.

Márai Sándor „Füves könyvé"-ben találtam a következőket: „Mindennél fontosabb, hogy munkánkat, hajlamainkat és életütemünket egyeztessük a természet nagy és örök ritmusával. A hold járása, a szelek fordulása, a nap forrósága, az éjszaka áramai, mindez alakítja személyes sorsunkat, keddi vagy szerdai életrendünket is: az ember hallja, nagyon messziről, az intéseket és figyelmeztetéseket, a világmindenség óvó-igazító zörejeit… Egyszerre kell élni a nappal, a holddal, a vizek áradásával, a hideggel és meleggel: soha nem ellene, mindig belesimulva a világ összhangjába, a teremtés és pusztulás teljes rendjébe. (...) De egyszerre kell élni szívünkkel is, azzal a másik életütemmel, mely titkosabb, leplezettebb, nehezebben megismerhető, mint a világ áramlásának rendje."

Miután jónéhányszor újraolvastam ezeket a sorokat ismét végiglapoztam magamban Végh Károly fotóit. Ekkor már úgy sorjáztak bennem, mint valami történet képei. A történeté, amiben változatlan a tér és ácsorog az idő, csak a különös, mégis mindennapi „szereplők" – elsősorban tájak, épületek, utcák – mosolya-csendje halványul és erősödik, csak a ki nem mondott mondatok közötti fény mozdul-játszik egy kicsit. A történeté, ahol minden a természet nagy és örök ritmusához, a szív finom és titokzatos muzsikájához igazodik.

Ahogy Végh Károly egy helyütt vallja: a fotózásban a látás lehetősége és végtelensége izgatja a legjobban. Sokszor azon kapja magát, hogy jártában-keltében is képeket készít a szeme. Egyre mélyülő összefüggéseket fedez fel „a formában, a tónusokban, a szerkezetekben, a színek egymásmellettiségében. A fényben és az árnyékban. Ez maga a megismerés, vagy legalábbis annak az egyik formája. Örömet ad."

Valóban örömet ajándékoz, de nem csak az alkotónak, hanem a szemlélőknek, nekünk is. Mert hát kinek nem öröm a fák között bújkáló patak vibráló futama, a hó puha csendje, az ágak egymásba öltött zenéje, az utcát széltében-hosszában betöltő keleti forgatag, a templom tornyát körülölelő fényáradat, a semmibe induló utak sejtelmes ködköpenye, a huncutul felhúzott szemöldökű ablakok mosolya, a kapualjak csendesen hívogató homálya. Kinek nem öröm, ha a folyó vizéből visszakacsint rá a fény, kinek nem öröm, ha a lépcsők, az egymásba öltött háztetők rendületlen ritmusát kalapálja a szíve, vagy a sikátorok szelíd labirintusán tekintete végigfuthat. Kinek nem öröm, ha az ódon házak, a kopott, öreg sírkövek homlokán évszázadokkal nézhet szembe. Kinek nem öröm, ha angyalszárnyak suhogását hallja a burjánzó borostyánkupola alól, ha a latrok között, a kálvárián, Krisztus bíztató szemébe kapaszkodhat.

Galéria! Fotók: Szük Ödön


Aztán az öröm képei után fordítsuk arcunkat a feltámadásra váró haldokló felé. A furcsa-felemás agóniát, a gyárat megrendítő sorozattal síratta el Végh Károly. Erről katalógusának egyik nyitóoldalán ezt írja: „Ez a gyár bárhol lehetne Magyarországon. Én ismerem a helyét, címét. Várja, hogy feltámadjon. Falai közt emberek dolgoztak. Ismerek olyat, akinek ez volt az első és utolsó munkahelye. Három műszakban dolgozott. Több időt töltött a falak között, mint otthon a családjával. Barátságok, szerelmek is szövődtek itt. A falak így térdre rogyva is fenségesek. A pusztulásnak hátborzongató képe van. Fény- és árnyék képe. A gyár: a csarnok, a kémény, a pince is várja a feltámadást, az életet. El fog jönni. Remélhetőleg a tetőn már nem lesz szükség géppuska fészekre. Talán a csillagok mozgását lehet majd figyelni belőlük. Ha megmaradnak."

A „Gyársirató" sorozat képei az ikonok artisztikus, misztikus kellékeit juttatják eszembe. A merev kompozíció, a mulandóság díszletei mögött valóban felfedezhető a fenség, a méltóság, a lassú pusztulás különös, méltóságteljes koreográfiája. Bármennyire mozdulatlan minden, bármennyire továbbgondoljuk a mulandóság elkövetkező állomásait, az élet emléke és lehetősége tükröződik a fotókról, a visszafordíthatóság, az újjászületés reménye. Végh Károly fotóalkotásain a betonnak, a szögesdrótnak, a rozsdálló vasállványnak, a bomladozó gyárkéménynek, az utakra települt tócsáknak, a magányos kutyaólnak, a szilánkokra tört ablaktábláknak is lelke van. Érezhető, tapintható a metamorfózis, a kényszerű átváltozás kínja, de ott a várakozás, hogy újraindulnak a gépek, hogy kijavítják, átvakolják a kopott falakat, hogy ismét muzsikálnak az egykor szebb időket látott masinák. Hogy eljön a feltámadás!

Ha botladozó gondolataim után végigsétálnak Végh Károly forográfiái előtt minden képen ezt keressék, fedezzék fel a reményt, fedezzék fel az élet üzenetét és örömmel fedezzék fel a hidat szem és szív között.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Régi, népi, magyar esküvői szokások

"A Beőthy Képző-, Iparművészeti és Irodalmi Társaság 2010. szeptember 7-én tartotta a győri BBMMK… Tovább olvasom