Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

A Széchenyi István Egyetem ˝tudáshídjai˝

A Széchenyi István Egyetem és környéke leginkább egy felbolydult hangyabolyra emlékeztet. Új, hatalmas épületek nőttek ki a földből.

Parkolóházak, tudásközpont, információmegosztó tér és könyvtár is lesz a ma még félkész épületekben. A rideg beton azonban ˝csak˝ ötmilliárd forintot emészt fel a 12 milliárdos fejlesztési lehetőségből. A többi a tudásé, a technikáé, amely élővé, a környezet számára is hasznossá teszi majd a campust. Szilasi Péter Tamással, az egyetem stratégiai és fejlesztési igazgatójával beszélgettünk a fejlesztéseket bemutató sorozatunk első részében.


Egymillió forintnyi fejlesztés hallgatónként

– Az összehangolt fejlesztési program tíz-tizenegy pályázat párhuzamos lebonyolítását foglalja magában a 2013-ig terjedő időszakban. Jelen pillanatban 12 milliárd forintnyi projektpénzt kezelünk. Ha ezt lebontjuk a tizenegyezer hallgatónkra, akkor elmondhatjuk, egymilliónál több fejlesztési pénz jut rájuk fejenként.

– Ami még kiemelendő, hogy az épületek, melyek ugye nagyon látványosak, a teljes keret csupán bő egyharmadát viszik el.

– A fennmaradó 7 milliárd forintot a kutatás-fejlesztési eszközök korszerűsítésére, oktatási tevékenységünk teljes megújítására fordítjuk, valamint arra, hogy az egyetem működési és szervezeti struktúráját a XXI. századi kihívásokhoz igazítsuk.


A gazdasági és társadalmi szövet része

– A Széchenyi István Egyetem környékén szemmel láthatóak a változások; sokan azt gondolhatják, ez egy-két év eredménye.

– A változások egy húszéves fejlődési pályának a betetőzései. A kilencvenes évek elején hirdette meg ambiciózus egyetemmé válási programját az egykori főiskola vezetése. Ennek eredményeként folyamatosan szélesedett a képzési paletta. 2002-től aztán jogilag is egyetem lettünk. Elkezdődött az intenzív belső fejlődés szakasza. Már akkor megfogalmazódott, és a most fejlesztett intézményi részek is ezt sugallják, hogy nekünk olyan felületeket, eszközparkot kell kialakítanunk, amely segítségével egyrészt hosszú távon képesek leszünk magas szintű, alkalmazható tudást biztosító oktatást nyújtani, másrészt hidakat, tudás- és élményhidakat építhetünk a város, illetve Észak-Dunántúl gazdasága, intézményei és polgárai felé. Az intézmény így lehet a régió társadalmi és gazdasági szövetének a része.


Szemmel látható építkezés

– Vegyük sorra az épületeket! Induljunk el a már készen lévő parkolóháztól!

– Ez egy új parkolási rendszer része. Egy másik parkolóház épp most épül az egyetemi csarnok mellett, az új épületek alatt is lesznek parkolók, és szabadtéren is. Így bő 400 új parkolóhely kialakítására kerül sor, melyet az építkezések kapcsán elvesztett mintegy 300 parkoló pótlására, illetve az új funkciók kiszolgálására hozunk létre. Akik autóval vagy gyalog jönnek hozzánk, professzionális térbe érkeznek majd, jól szervezett campus várja őket. A parkolókat egyébként az egyetem oktatói, hallgatói, de az erre járó polgárok is használhatják majd a szabályozott rendben.


– Ha szembe állunk a nagy központi épülettel, amely sokáig arcot adott a Széchenyi István Egyetemnek, azt most egy jókora építmény takarja el.

– Ez lesz az értéknövelt oktatási funkciókkal bíró Új Tudástér. A hallgatóknak egy új belső agorával, találkozóhellyel. Oktatási termek és speciális programok lebonyolítására alkalmas képzőlaborok kerülnek itt kialakításra. Ez egyrészt a megváltozott képzési struktúra igényeit szolgálja. Másrészt híd lesz a gazdaság, a kisvállalkozások felé, továbbképzési, átképzési programoknak ad helyet. Az egyetem szolgáltató intézményként képzeli el magát, így ezeket a tudásmegosztó tereket is minél határozottabb szolgáltató jelleggel szeretnénk felruházni.

Szilasi Péter Tamás
Szilasi Péter Tamás

– Fordítsuk tekintetünket még egy kicsit jobbra! Régen itt egy füves tér volt a főiskolai A Klubbal.

– Itt fog működni az úgynevezett INNO-Share központ. Tudás- és információmegosztó, ha lefordítjuk a nevét. Nagy szerepe lesz a kapcsolatok kialakításban és működtetésében az egyetem és a külső partnerek között. Nem csupán oktatási funkciója lesz, hanem értékteremtő is. Ezért került be az épületbe a Tudásmenedzsment Központ, valamint a nyitott könyvtár, amely már a XXI. század követelményeinek megfelelő eszközöket, lehetőségeket rejt magában. Győr városával mindig jó volt a kapcsolatunk. Ezt szeretnénk még inkább elmélyíteni. Többek között Borkai Zsolt polgármester is kifejtette már, hogy Győr jövője a tudásban, a tudásalapú gazdaságban, ilyenformán az egyetem tevékenységében van megalapozva. Ezért fontos, hogy fejlesztéseinkkel, fejlődésünkkel még inkább láthatóvá tegyük Győrt az európai versenytérképen.


Mindennap tenni a városért

Szekeres Tamás, az egyetem rektora elmondta, az intézmény fejlesztései nemcsak az egyetemi polgároknak szólnak, hanem mindenkit szolgálnak.

Nem véletlen, hogy olyan, a város lakosságát megmozgató események szervezésében is részt vállal a győri egyetem, mint a Nyugdíjasegyetem. ˝Az intézményünkben felhalmozódó tudás nem csupán az egyetem fenntartásához szükséges, öncélú eszköz – arra szolgál, hogy általa erőt, lendületet, energiát adjunk a környezetünknek. A Széchenyi István Egyetemnek mindennap tennie kell valamit az őt befogadó városért, Győrért. Műszaki területen, a kultúra és a sport területén egyaránt˝ – fogalmazott a rektor.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Per, fogyó gyereklétszám: nem indul első osztály a Kossuth-iskolában

Korábban többször hírt adtunk arról, hogy nem indul első osztály a Kossuth-iskolában, így a leendő… Tovább olvasom