Kisalföld logö

2017. 11. 22. szerda - Cecília 4°C | 11°C Még több cikk.

A Rábaring ma is mostohagyerek

Az autósport- szövetség egyelőre nem kívánja használni a Rábaringet, miután két év alatt két baleset is történt.

Az autósport-szövetség egyelőre nem kívánja használni a Rábaringet, miután két év alatt két baleset is történt, s a tavalyi tragikus volt. Az Arrabona Rally Club elnöke szerint ezzel csak a sportrajongók örömét veszi el a szövetség.

Három halott

Csaknem tizenöt évig minden rendben volt a Rábaringgel, majd egyszer csak villámcsapásként érte a hír a sportvilágot: három fiatal halt meg egy balesetben, az azóta sokszor elátkozott parabolikakanyarban. A frontális ütközés versenyen kívül történt. Szinte pontosan egy év múlva, kétszáz méterre attól a ponttól ismét ütközött két autó egy bajnokság után: az egyik sportbírókat szállított, a másik – a szervizkocsi – egy lerobbant autóért indult. Frontális ütközés lett a vége ennek is, s egy utas súlyosan megsérült.

Dudás Gyula, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) rali-szakágvezetője már akkor is úgy nyilatkozott a Kisalföldnek: nem lehet biztonságban tudni a Rábaringen rendezett versenyeket, ha azt a döntött kanyart nem zárják el a pályától. Csaknem három hónap telt el, s a Rábaringen továbbra is tartanak versenyeket, de az MNASZ nem hajlandó használni a pályát.

Nem kockáztatnak

Dudás Gyula elmondta: egyelőre nem vállalják a kockázatát annak, hogy újabb baleset történjen az említett szakasz miatt, amelyet egyébként hajdan a buszvezetők képzésére terveztek és nem az a célja, hogy ott valaki pályacsúcsot állítson fel.

– Addig biztosan nem használjuk a Rábaringet, amíg a rendőrségi vizsgálat nem zárul le és nem állapítják meg hivatalosan az újabb baleset okát. Utána jöhet csak szóba az, hogy sportbírókkal, rendőrökkel együtt pályabejárást végezzünk. Akkor tudok válaszolni arra, hogy használjuk-e a pályát a továbbiakban – közölte Dudás Gyula. A szakágvezető hozzátette: a szemlén természetesen a helyi autósportot szervező Arrabona Rally Club elnökének részvételére is számít.

A megszólított elnök, Bognár Gábor úgy látja:
nem az a megoldás, hogy a veszélyes kanyart elzárják a pályától, hanem éppen az, hogy a szakaszt vonják be a versenybe.
– Bármelyik egyesület szervezett versenyt a ringen, mindig erre kértem őket. Ugyanis, ha a parabolikakanyar a versenypálya része, akkor a rádióbiztonságiak, a sportbírók, a rendezők – az egész személyzet – jelenléte garantálja, hogy nem kerül szembe egymással két autó. Az más kérdés, hogy verseny után nem foghatjuk a kezét minden autósnak, nekik tudniuk kell, hogy egy pályára nem hajthatnak be szembe, sem itt, sem máshol. A versenyen kívüli, közúti balesetekért nem vállalhatunk felelősséget – utal az idei karambolra Bognár Gábor.

Az Arrabona Rally Club elnöke úgy gondolja, hogy ha az MNASZ „letörli a térképről" a Rábaringet, azzal sporttáborának árt. Az egyesület továbbra is használja a ringet és más szervezetnek is szívesen segít abban, hogy bérbe vegye. Legközelebb jövő hétvégén rendezi meg a Horváth Boci Emlékversenyt a fiatalon elhunyt győri autóversenyző, Horváth László emlékére és kiskorú gyermekei megsegítésére.

Nem zárják be

A két fél, úgy látszik, nem tud megegyezni, így a rendőrségi vizsgálat és a tulajdonos változtathat valamit a dolgok állásán. A Rába rt. kommunikációs igazgatója azonban már májusban azt nyilatkozta: a vállalat nem kívánja bezárni a pályát, mivel a Rábaringen történtekért mindig az felel, aki szervezi, felügyeli az adott versenyt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ikrény is félti a nyugalmát

Újra találkozott a Győr és Csorna között kiépítendő gyorsforgalmi út beruházója egy fórumon az… Tovább olvasom