Kisalföld logö

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 7°C | 10°C Még több cikk.

A Pro Urbe nem írja alá Molnár kiáltványát

Győr - Ahogy arról augusztus 2-án beszámoltunk, Molnár Csaba győri szocialista országgyűlési képviselő kiáltványt küldött győri politikusoknak, arra kérve őket, írják azt alá, azaz együtt utasítsák el a rasszista, kirekesztő politikát, s így hozzák létre a győri demokratikus minimumot. A felhívásra Bárány István, a közgyűlés Pro Urbe-frakciójának vezetője közleményben válaszolt.
Ebben az áll, hogy a képviselőcsoport elítéli a rasszizmust, az alkotmányos rend erőszakos megdöntésére irányuló bármilyen törekvést, minden magyarellenes megnyilvánulást, ugyanakkor Molnár Csaba felhívását nem tartja aláírhatónak. „Városunkban nincs fasiszta, neonáci jelenség. Bármilyen problémának a valóságosnál nagyobb emlegetése csak hisztériakeltés. Ebben mi nem vagyunk partnerek. Szegénységre hivatkozással nem tartjuk elnézhetőnek más vagyonának jogellenes elvételét. Ezen a területen is elvárjuk a törvény szigorának érvényesítését, a hatékony állami megelőzést" – áll a közleményben.

A Pro Urbe-frakció nem lát indokot a Magyar Gárda bármilyen jellegű politikai elmarasztalására.

„A győri polgárok nem hisztériakeltést, hanem eredményeket várnak" – tette hozzá Bárány István, majd négy célt nevezett meg, amelyekért együtt kellene kiállniuk a politikai szervezeteknek. Ezek közé a minél sikeresebb győri európai uniós pályázatokat, az északi elkerülőút mielőbbi megépítését, az iparűzési adónak vagy annak alapjának
a kutatás-fejlesztésre fordított összegekkel való csökkentésének lehetővé tételét, valamint az állami, önkormányzati egészségügyi feladatellátásban részt vevő egészségügyi vállalkozások pénzügyi helyzetének javítását nevezte meg.

Olvasóink írták

  • 15. /joco1 2008. augusztus 17. 10:14
    „"kutykurutt:Tudod nem csak <moderálva> jelzös "szétlopoktól" kell félni,mert a "szétlopás "vallástol, nemzetiségtől börszintöl független.”
  • 14. kutykurutty 2008. augusztus 17. 00:06
    „Dew. Attól nem félsz hogy a <moderálva> zsidók, és a <moderálva> cigányok szétlopják az országot? Má bocs.”
  • 13. /joco1 2008. augusztus 16. 14:57
    „grent: mint neonáci maga is adakozott a "1o forintos matricák-ért"?Ja és mint neonácitol megszoktam az érvekkel teli reagálásokat.Probáljon csak egy leirt állitásomat megcáfolni, nem tudja mert a tények makacs dolgok, Azok nem "hajlanak" meg a maga és a többi szélsöjobbos -idönként tárgár- jelzös hozzászolásaitol. félre a térfával:CSAK EGY ÁLLITÁSOMAT probálja meg CÁFOLNI.na jo ne azt irja meg, hogy maga nem fasiszta- mert szélsöjobbos honlapjaik szerint- maguk nem fasiszták, mert az olasz"találmány". De ha talán nem érthetö amit irtam azért olvasssa el amit "tarcus" irt.Érti? nem hát.Tudja egyik szélsöség (bal-Jobb) sem jo.de tudod jelenleg nálunk ti vagytok hangossak, molotovkoktélozásotok, Tv.ostromotok stb.miatt. Irj már egy hasonlo jelenségről a szélsőbaloldalrol.”
  • 12. tarcus 2008. augusztus 15. 22:39
    „Dew, persze lehet hivatkozni Németországra, na meg a 40 év szovjet megszállásra, weimarosodásra, a szoci-fidesz kormányok váltógazdálkodásának ország-tönkretételére, stb. de egy dologra nem lehet, mégpedig hogy valamely szélsőség megjelenése TÖRVÉNYSZERŰ!Máshol is vannak problémák, mégsem adnak teret sem komcsi, sem neonáci csürhék közszerepelésének. Magyarul gyökerestől ki kell ezeket írtani, mielőtt még nagy baj lenne és a történelem megismételné önmagát.Ahogy nem kell munkásőrség, ugyanúgy nem kell gárda. Pedig előbbiek is gátépítéssel kezdték, majd jöttek a lőgyakorlatok...ugye?Ha egy nemzet NEM TANUL történelméből, akkor kárhozatra van ítélve.Nekem-nekünk ne legyen semmilyen KÖVETKEZMÉNY se gárda, se más ilyen jellegű képződvény, inkább azon kéne munkálkodni, hogy csituljon már ez a parttalan komcsizás, cigányozás, zsidózás, nácizás, mindkét "oldalról", és próbáljunk már végre a LÉNYEGGEL érdemben foglalkozni!”
  • 11. grent 2008. augusztus 15. 22:33
    „Mi van joci? Betojtál ezektől a 10 forintos matricáktól? Micsoda egy gyökér vagy. Bezzeg a kormányzati politikától nem sz..rod össze a lábad szárát mi, az úgy jó, ahogy van. Egy senki bunkó vagy, aki itt provokál és uszít, közben fasisztaveszélyről durrog 4 matrica miatt. Te sültbolond, te!”
  • 10. /joco1 2008. augusztus 15. 14:42
    „Dew:.bocsi , de lehet, hogy tévedtem?- a válasza alapján- az Ön minösitésével, de a fasiszta jelképekkel "tarkitott" náci röplapok megjelentek a városában és a "ksialföldl "is irt roluk.-HVG: cikkében semmi féle"ide-oda csapkodást" nem találtam. A gárdisták- honlapjuk szerint- elöször probálták cáfolni a tényeket, majd "közölték", hogy a tagfelvételi"szüröjük" nem volt jo.(megj. ezt is ott olvastam).De tudja a "maga ismeri.." válasz részével -részben-egyettértek.Már többször én is leirtam, hogy bajok, gondok problémák esetén mindig"előbujik a csöcselék"Utolso bekezdés: tudja nekem az a gondom velük, hogy miért olyan fövezérrel és alvezérrel küzdenek" a c.bünözés ellen akik hasonloak.(csak gondoljon bele a HVG felsorolásába)Különben az utolso mondatával lehet, hogy "elrontotta"(nálam) a kedvezö "minösitését"?ja és Önnek is javaslom a gárda elvi vezérének- vonácskának- a "rend, jolét,ébredés" cimü "meinkampf" jellegü irásait.”
  • 9. Dew 2008. augusztus 15. 14:23
    „"Neonáciaink:(3,4,5,6): hát maguk csak maradnak ilyeneknek(nincs érv csak szolamok, meg minösitgetések)."
    Ennyit a minősítgetésekről. Ismeretlenül is leneonácizik, csak mert adott esetben nem értünk valamiben egyet? Pontosan ezért veszélyesek azok, akik mindenáron szakcionálni akarják a vélt fasisztákat. Mert ki a fasiszta manapság? Akire rámondják. Így már elég sok ember tűnt egy az elmúlt évszázadban. Egyébként sincs semmi közöm a nemzetiszocializmushoz.

    "a szoc.hazás, munkásőr palánta és többszörössen büntette előéletü alevezérek álta irányitott gárdától is"
    Ha van ezzel kapcsolatban valami forrása, megköszönném. én csak a HVG ide-oda csapkodó, vádaskodó cikkét olvastam ebben a témában.

    "maga ismeri a történelmet? tudja mikor jelenlegi brancsánalk elödei elöször csak menetelgettek, majd könyvet és végül embereket égetek?"
    Azt nem mondom, hogy ismerem a történelmet, de annak egyes részeit ismerem. Így azt is tudom, hogy a németországi SA sem csak úgy a földből bújt elő egy nagyobb esőzés után. Volt egy leromlott gazdasági helyzet, növekvő kilátástalansággal megspékelve, emellett jó sok társadalmi feszültség is, amik nem lettek megfelelően kezelve. Reakció. Ugyan ez van Magyarországon, weimarosodunk. A gazdaság romlik, egyre nagyobb a kilátástalanság, mind több embernek lesznek filléres problémáik, plusz vannak elég komoly, nem megfelelően kezelt feszültésgek a társadalomban, amit a közbeszéd megpróbál minél inkább tabuként kezelni. Ennek következménye lett a Gárda is.

    Amúgy én örülnék a legjobban, ha nem lenne ma Magyarországon szükség a Gárdára, de mint az országjáró körútjaik bizonyítják, sajnos kellenek, hívják őket, van rájuk igény. Arra is kíváncsi lennék, hogy vajon hallott-e arról, hogy a Hernád áradásakor elég sok gárdista pakolta Gesztely nevű településen a homokzsákokat illetve erősítette a töltést. De nem vagyok gárdista, nem az én tisztem megvédeni őket. Annyit még hozzáteszek, csak így apróbetűsen, hogy létezik ma Magyarországon legalább egy nemzetiszocialista jellegű, igazo félkatonai szervezet, amelynek tagjai rendes fegyveres kiképzést kapnak.”
  • 8. sziszifusz 2008. augusztus 15. 13:31
    „Egy halhatatlantól - üzenet Báránynak - kutyából nem lesz szalonna!
    A vörösbárókat nem heába utálta a kedves Torgyán úr!Igaza volt-lett!
    Mindig a vélt - most politikai/de reményem - téved /haszon a meghatározó!Néhányaknak - faluból és külvárosból ismerszik még személyesen!”
  • 7. /joco1 2008. augusztus 15. 11:59
    „Neonáciaink:(3,4,5,6): hát maguk csak maradnak ilyeneknek(nincs érv csak szolamok, meg minösitgetések). Kb. 2 hete a maguk "nemzetiszoc.pártjuk" fasiszta logokkal teledüzdelt röplapokkal szorta/ragasztotta tele Györt,-Kisalföld is irt rola- hát akkor maguknak ezen "jelenség" nem létezik?.szj.jobbos.: én plusz még "félek" magátol és elv-társaitol + a szoc.hazás, munkásőr palánta és többszörössen büntette előéletü alevezérek álta irányitott gárdától is. tudja már többször leirtam nekem nem a börszine számit, én elitélem a "barnabörüt" de a "fehérbörüt" is ha bcs.-t követett el.De nevetséges egy komcsi multu fövezér és köztörvénmyes alvezérei "küzdenek" a komcsik és a cigány bünözés ellen!!! fiuk ujbol lehet komcsizni, de ezt küldjétek a dosa-vonácskás- gárdista honlapnak.(dew.: maga ismeri a történelmet? tudja mikor jelenlegi brancsánalk elödei elöször csak menetelgettek, majd könyvet és végül embereket égetek?. (3+4) maguk reagálásai magukat minösitik, nincs érv nincs semmi, csak maguk”
  • 6. Szélsőjobbos 2008. augusztus 15. 11:09
    „Ezek a szocik paranoiás módon mindig félnek valamitől!régen a nyugattól, a kapitalizmustól, most meg a rasszizmustól!Nem látják,hogy nagyobb veszély a drogterjedés és a cigánybűnözés!Ezek ellen kéne kiáltványokat írogatni!”
  • 5. Dew 2008. augusztus 15. 10:57
    „"És akik "teleszorták" a város területét fasiszta jelképekkel ?"
    Ezzel konkrétan mire gondolsz? Mert ha a helyi nemzetiszocialisták által kirakott matricákra, semmi törvénytelen, önkényuralmi vagy fasiszta jelképet nem tartalmaznak.
    "Vagy az sem az, ha "gárda" nevet viselö csapat egyenruhájukban megjelennek egy közgyülésen ,szerintük "miheztartás végett"?"
    Ezzel az a baj, hogy gárda van a nevükben, megjelentek egy nyilvános közgyülésen, vagy hogy egyenruhában vannak?
    "Vagy arra vár Bárány Úr, hogy fentiek ELÖSZÖR könyveket égessenek?"
    Kb igen. Mert ennek szellemében bárkit le lehetne tartóztatni azzal az indokkal, hogy lehet, hogy valamit el fog követni a jövőben. Na ez lenne az igazi nettó neonáci diktatúra”
  • 4. kutykurutty 2008. augusztus 15. 10:50
    „Jocó téged fejbe kéne lőni.”
  • 3. feegth 2008. augusztus 15. 09:32
    „Joco mennnnyyéééé ki fleto után azt ne gyere haza!!!4”
  • 2. /joco1 2008. augusztus 15. 05:29
    „És akik "teleszorták" a város területét fasiszta jelképekkel ? Vagyis Báránykának ez nem "fasiszta,neonáci jelenség"Vagy az sem az, ha "gárda" nevet viselö csapat egyenruhájukban megjelennek egy közgyülésen ,szerintük "miheztartás végett"? Vagy arra vár Bárány Úr, hogy fentiek ELÖSZÖR könyveket égessenek?”
  • 1. kutykurutty 2008. augusztus 15. 02:58
    „Hehe ezt jól beszívtad :D”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Akik szeretik a szépet, a rendet

Győr - Kilencvenkilencen neveztek két kategóriában a győri önkormányzat által meghirdetett… Tovább olvasom