Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 12°C Még több cikk.

A polgármester újra bírálja a Rábát

Balogh József polgármester visszautasítja és megalapozatlannak tartja a városvezetés bírálatát.
Balogh József polgármester tegnap sajtóközleményben reagált a Rába rt. igazgatóságának a Kisalföld keddi számában megjelent sajtóközleményére, amelyben a grémium visszautasítja és megalapozatlannak tartja a városvezetés bírálatát. A következőkben közöljük a dokumentumot.

„Elolvasva és áttanulmányozva Jancsó Péter úrnak a Rába rt. igazgatósága nevében írt nyilatkozatát, nagyon csodálkozom. Ugyanis nem tudom, hogy Jancsó úr és a tisztelt igazgatóság mit utasít vissza. A vonatkozó önkormányzati határozat elhatárolódást, nem pedig vádaskodást fogalmaz meg az igazgatóságnak az elmúlt öt évben meghozott több döntésétől.

Ez azt jelenti, hogy ha ezekben a kérdésekben ma kellett volna szavaznunk – utólagos információink birtokában, melyeket akkor nem bocsátottak rendelkezésünkre –, ezeket a döntéseket nem szavaztuk (szavaztam) volna meg.

Ami az elmúlt öt évben meghozott és vitatott döntéseket illeti konkrétan, így a Rába rt. 10 milliárd forintos betéteinek osztalék formában való kivonását, s ezzel a súlyos eladósodásának elindítását, vagy a nyilvánvalóan elhibázott személyzeti politikát illetően, vagy az autóbuszgyártás leállításának, majd más győri cégnél sikeres újraindításával bizonyított melléfogását aligha lehet sikertörténetnek feltüntetni és ennek alapján visszautasítani.

S van még egy vitatott ügy. Ez a Rába rt. részvényeinek Rába rt. által történt visszavásárlásai körüli homály és átláthatatlanság. Az ezzel kapcsolatos információk kiadásától Jancsó Péter úr biztatására az igazgatóság ismételten elzárkózik olyan aforizmaszerű bölcsességekkel, mint: »egyenlő és egységes tájékoztatás« valamennyi részvényesnek, vagy »az igazgatóság a közgyűlésnek, és azon keresztül a részvényesek összességének tartozik beszámolási kötelezettséggel«.

Csakhogy a gazdasági társaságról szóló törvény nem így fogalmaz, hanem úgy, hogy »a vezető tisztségviselők kötelesek a tagok (részvényesek) kérésére a társaság ügyeiről felvilágosítást adni, a társaság üzleti könyveibe és irataiba betekintést lehetővé tenni«. Ezt a törvényi kitételt iránymutató bírósági döntés is alátámasztja, mely szerint a felvilágosítás nyújtását üzleti titokra hivatkozással nem lehet megtagadni.

Ehhez képest ez ügyben Jancsó Péter úr félretájékoztatja az igazgatóságot, az igazgatóság pedig sajnos nem ellenőrzi le Jancsó úr állításait. Nagyon sajnálom, hogy a vita a sajtó hasábjain tovább folytatódik, de a sajtótájékoztatókon keresztüli üzengetésre mi is hasonló úton-módon kényszerülünk válaszolni."
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lakat az iskolákon?

Kevés a gyerek, fájhat a fejük a Győr környéki iskolafenntartó önkor- mányzatoknak. A kis települések között lesz, amelyik döntésre kényszerül, megtartsa-e oktatási intézményét. Nyalkán már most csupán hatan járnak az iskolába, miután a faluból többen a környékre viszik taníttatni gyerekeiket. Sajnos több iskola létét is a megszűnés fenyegeti. Tovább olvasom